Eleinte semmi szokatlan dolog nem történt. A rám kattanó, beszélgetni vágyók többsége ugyanabból a korosztályból való volt, mint az én kitalált személyem. Zsolt a zenei stílusomról kérdezett, Gábor007 találkozni akart velem és persze, voltak olyanok, akik nyomdafestéket nem tűrő szavakat használva próbálták elvenni a kedvem a további csevegéstől. Egy idő után bele is mélyedtem a tévénézésbe, pár perc elteltével jutott csak az eszembe, hogy még mindig a chaten vagyok. Már épp ki akartam lépni, amikor észrevettem, hogy mégegy "vendégem" érkezett. Megdobbant a szívem. A bejelentkező stílusa merőben eltért egy tizenéves színvonalától. Remegő kézzel válaszoltam neki és elkezdődött életem legfurább beszélgetése.
-Tizenkét éves vagy?- ezt a kérdést a harmadik mondatában tette fel.
-Igen, és te?
Próbáltam szimulált koromnak megfelelően rövid válaszokat adni, néhol még egy kis helyesírási hibát is belecsempészve.
-Sok. Baj?
Tudtam, hogy megvan az emberem, mégis reménykedtem abban, hogy talán csak beszélgetni akar... Beszélgetni az időjárásról, a sulimról, a testvéreimről...
-Na, de mennyi az a sok?
-34 vagyok.
-Az anyukám is annyi.
Egy ideig nem írt semmit, reménykedtem, hogy nem adtam túl rossz választ, próbáltam játszani a naívat.
-Szép anyukád van, ugye?
Mi ez a kérdés??? Lehet, hogy hülyét csinálok magamból és csak feleséget keres magának gyerekkel?
-Szép, de mostanában sokat veszekszünk.
Kérdésére leírtam, hogy miért szokott haragos lenni rám, hogy nem megy a tanulás mostanában, hogy az öcsém az idegeimre megy és hogy igen, tetszik egy fiú az osztályban.
-Szűz vagy még?
Ettől a ponttól kezdve voltam benne biztos, hogy mit akar és kezdtem megundorodni magamtól is, hogy egy ilyen emberrel szóba állok.
-Még csak tizenkét éves vagyok!!!
Nem adtam konkrét választ, nem akartam hergelni.
-Szóval, igen. A barátnőid között van olyan, aki már nem?
Írtam neki, hogy van egy tizennégy éves ismerősöm, aki már volt fiúval, de nagyon fájt neki és én ezért is félek nagyon az egésztől.
Erre teljesen beindult. Csak ültem a gép előtt és olvastam a mondatait, némelyiknél a gyomrom furdult fel, némelyik hatására a szemem is megtelt könnyel. Ez a harmincnégy éves, bizonyos értelembe véve értelmes pasi kijelentette, hogy a barátnőm fiúja biztos éretlen volt és egy olyan lánynak, mint én, egy olyan férfira van szükségem, mint ő. Aki megad mindent, aki ért a nőkhöz és nem okoz fájdalmat, mert vigyázni fog rám...
Nem bírtam tovább és kikapcsoltam a számítógépet. Órák után tértem csak magamhoz a döbbenettől, elkeseredettségem viszont azóta sem szűnik. Az eset óta még háromszor volt ehhez hasonló élményem, egy végkimenetelében bizonytalan vagyok, de a többinél meggyőződésem, hogy alig várják, hogy a kezük közé kaparintsanak egy kislányt, aki nőnek érzi magát, sőt, ami még rosszabb, lehet, hogy már késő ezen rágódni...
A legszomorúbb az egészben az, hogy minderről tud a rendőrség is, de semmit nem tudnak tenni a gyermekekre leselkedő veszély ellen. A jog pedig nem minősíti a fent leírtakban megtörtént eseményt szexuális zaklatásnak.
Megint ránk, anyákra marad a feladat, hogy minél hamarabb világosítsuk fel apróságainkat az élet szörnyű dolgairól és tudatosítsuk magunkban a tényt, hogy a pedofilok már nem a játszótereknél cserkészik be ártatlan áldozatukat: a gyermek manapság nagyobb veszélyben van a szobájában, az internetet böngészve.
.jpg){kind=small}