Gondolatok a testmódosításról

Első pillantásra nem is tűnik fel az embernek, hogy testünk gesztusok nélkül is a kommunikáció részét képezi. A testtartásunk, mimikánk akaratlanul is közli lelkiállapotunkat. A hajviseletünk, öltözékünk, ékszereink kiválasztásával tudathatjuk a világgal, hogy milyenek vagyunk, milyen közösséghez, szellemi irányzathoz tartozunk, vagy melyik a kedvenc együttesünk.

Sokan úgy gondolják, hogy szokatlan testékszerek, tetoválások segítségével egyéni megjelenést kölcsönözhetnek maguknak, megmásíthatatlan döntést hozhatnak testükkel kapcsolatban. „A testem az enyém, azt csinálok vele, amit akarok!”- hangoztatják. Bele sem gondolnak, hogy a tömeges divat nem az ember egyéniségét, megismételhetetlen mivoltát fogja szolgálni, hanem a kozmetikusok, ékszergyártók, és forgalmazók bankszámláját gyarapítja majd.


Nem tetszik a tested?
Lehet, hogy igazad van. Ha úszógumi reng a derekad körül, akkor bizony érdemes sportolnod, diétáznod. Ha kilátszanak a csontjaid, akkor nyugodtan elkezdhetsz egy kis hízókúrát.
Ha szeplős vagy, esetleg egy gyermekkori sérülés nyoma látható az arcodon, azzal simán lehet együtt élni, legfeljebb, ha TV-ben szerepelsz, eltakarod egy kis krémpúderrel. Ha kissé duci az alakod, az öltözködéssel is remekül korrigálható, nem kell rögtön plasztikai sebészhez fordulni, mert aki átalakítja a testét, az valamilyen formában meg is csonkítja azt.

Az utóbbi években nálunk is divattá vált a testékszer és a tetoválás, egész iparág épült ki rá. Végzik kozmetikusok „mellékfoglalkozásként”, de szép számmal találhatunk exkluzív piercing- és tetováló szalonokat is jól, vagy kevésbé jól képzett „szakemberekkel”.


Testékszerek, piercing, tetoválás
A legkülönfélébb testtájakon hordanak testékszert az emberek, leggyakoribb az arcon, fülön, köldökben elhelyezett piercing. Különösen az ősi kultúrákban volt kedvelt testdíszítési módszer, Afrikában, Ázsiában és Új-Zélandon. Esztétikai jelentősége mellett vallási és törzsi hovatartozási szerepet is tulajdonítottak neki. Többek között a fület, orrot, ajkakat díszítették ékszerekkel.
Az teljesen természetes dolog, ha nyakláncot, karperecet, gyűrűt, fülbevalót viselünk, mert az ékszer feldobja a hangulatunkat, hangsúlyt adhat egy ünnepi eseménynek, vagy akár a csábítás egyik eszköze is lehet. Elgondolkoztató azonban, miért is lövet be valaki egy idegen anyagot a testébe.
Ha tüske vagy üvegszilánk megy az ujjunkba, akkor magától értetődő, hogy eltávolítjuk, vagy ha ez nem sikerül, akkor a testünk igyekszik kilökni magából. A testékszernél, tetoválásnál pont az ellenkezője történik: aki behelyezteti, az, akárhogy is nézzük, erőszakot követ el a saját teste ellen. Vállalja a fájdalmat, az esetleges gennyes gyulladásokat, a soha be nem gyógyuló heget, az esetleges életre szóló vírusfertőzést. Miért is?
Mert úgy gondolja, ezzel ő kitűnik a többi ember közül, vagy éppen be szeretne illeszkedni abba a csoportba, ahol már mindenkinek van valamilyen testékszere, tetkója, csak neki nincs. Netán polgárpukkasztás a célja, élvezi, amint mások megbotránkoznak rajta.
Sok testékszer mások számára nem, vagy csak a társ számára látható. Ezzel talán az intimitást kívánja fokozni viselője. Egy nő úgy nyilatkozott, hogy ő azért rakatott piercinget egy bizonyos testtájára, mert nem tetszett neki és ezzel akarta „szépíteni”.

A tetoválásról
A tetkó bizony nem új találmány. Már az ősi természeti népek is alkalmazták. Afrika népei körében ma is a törzsi hovatartozás jele. A polinéziai szigetvilág lakói körében a társadalmi rangsort jelzi. Vannak népek, ahol a kiközösített, büntetés alatt álló személyt jelölték meg vele. Régen a tengerészek, rabok tetováltatták magunkat, mely szabadságérzetet jelentett nekik a hosszadalmas elszigeteltségben.
Míg manapság a nők elsősorban nonfiguratív mintákat, lepkét, virágokat, állatokat tetováltatnak magukra, addig a férfiak általában a különféle népek törzsi mintáit viselik. Vallási jelképeket, kedvenc filmszereplőket, a kedves portréját, de akár egész festményeket is lehet látni a delikvens mellén, hasán, hátán. A tetoválás révén az egész testfelület egy élő „galéria” lehet. De vigyázat, mert itt csak „állandó kiállítást” lehet rendezni.
Számításba kell venni, hogy életünk folyamán változik az ízlésünk, a bőrünk, életkorunk miatt a stílusunk, és társunk ízlése is - a motívumok, hegek azonban többnyire életünk végéig megmaradnak.


A testmódosítás fajtái, eljárásai
Piercing: A díszíteni kívánt testtájon tűvel vagy belövőpisztollyal egy vékony csatornát képeznek a bőrben. Karikákat, speciális ékszereket, pálcikákat húznak át rajta. Akár fél évig is tarthat, míg begyógyul a seb, és tisztítás céljából ezután is időnként ki kell venni az ékszert. Aki megunja az adott testékszert, az cserélgetheti is, de ha valaki többet egyáltalán nem akarja viselni, begyógyul a lyuk, alig marad nyoma.
Tetoválás: Speciális tűk segítségével festéket juttatnak a bőr középső rétegeibe. Ettől évekre elszíneződik a bőr. Állítólag vannak olyan módszerek, amelyeknél a festék két év alatt elhalványul.
Skarifikáció: Szikével mintákat metszenek a bőrbe, majd lehúzzák a vonalak közé eső felső bőrréteget. A begyógyuló heg lesz maga a látható minta.
Égetéssel is végeznek tetoválást, felhevített eszközökkel ábrákat égetnek a bőrbe. Itt is a begyógyult heg lesz a „díszítés”. Ha rosszul gyógyul, igen csúnya lehet, de ha szabályosan gyógyul a heg, akkor is ijesztő hatást gyakorolhat sokakra.

Ha mindenképpen ragaszkodik hozzá valaki, akkor legalább arra figyeljen, hogy szakember végezze, aki mindig steril eszközökkel, kesztyűben dolgozik. A beavatkozás előtt tisztázni kell a fémallergiát, festékallergiát, és az esetleges fertőző betegségeket.
A piercinget beültető, tetoválást végző személynek kötelessége felhívni a figyelmet a kockázatokra is. Különösen tetoválásnál áll fenn a fertőzésveszély: AIDS, Hepatitis A, B, C vírusokat terjeszthetnek a rosszul sterilizált tűk, vagy a többször felhasznált festékek.


Mit tegyünk, ha kamasz gyermekünk piercinget vagy tetoválást szeretne?
Először is ne tiltakozzunk hevesen, ne utasítsuk el kategórikusan. Ha azt mondjuk neki, hogy „nem lehet és kész!”, akkor annál jobban szeretné, már csak dacból is, és a legrosszabb esetben titokban elvégezteti magának.
Amikor a tini előáll ezzel az igényével, maradjunk nyugodtak, ne háborodjunk fel, ne mutassuk túlságosan, mennyire ellene vagyunk ennek a divatnak. Képzeljük bele magunkat az ő helyébe, és ebből a kiindulva beszéljünk meg mindent egymással. Próbáljuk kipuhatolni, hogy gyermekünknek ezt az óhaját csak egy hangulat diktálta, vagy már esetleg régóta forgatja a fejében.
Amikor már kialakult egy vitamentes beszélgetés, elmondhatjuk neki a saját véleményünket a testmódosító eljárásokról. Beszéljük át a piercing és a tetoválás előnyeit, hátrányait, miközben közösen összeírunk egy listát róla.
Ez a módszer azért hasznos, mert azt közvetíti a gyermekünk felé, hogy megbízunk benne, megértjük őt. Megmarad a jó viszony köztünk, és finoman rá tudjuk venni, hogy gondolja át még egyszer a döntését. Így remény van arra, hogy ki tudja várni azt a szellemi érettséget, amikor teljes felelőssége tudatában lesz képes egy ilyen visszavonhatatlan beavatkozást elvégeztetni a testén.