Hogy én szeretek suliba járni?!

Az iskola és az ottani feladatok sosem arattak osztatlan sikert a diákság körében. Mindig volt, aki tudásvágytól hajtva szívesen tanult, ám minden osztályban akadt jópár tanuló, akinek púp volt a hátán ez a kötelezettség. Így van ez ma is, sőt, egyre több diákot sorolnak az SNI (sajátos nevelési igényű) kategóriába. A dilemma, hogy ezek a diákok valóban csak felelőtlenségből teljesítenek alacsony szinten, netán kerülik el az iskolát vagy esetleg napjaink követelményei teljesíthetetlenül magasak. Ha másoknak megy, a mi gyerekünknek miért nem, rossz képességű vagy lusta?  

A kérdés természetesen magában rejti a választ: talán egyik sem! Nagyon sokan éppen a túlzott felelősség elől menekülnek, az elvárások nyomják vállukat annyira, hogy más vágyuk sincs, csak szabadulni akarnak. Mindnyájan ismerjük a stresszt, a szülők, tanárok, diáktársak elvárásainak való megfelelésre törekvést, ám míg van, akit ez jobb teljesítményre sarkall, mások tűrőképessége alacsonyabb, ők leblokkolnak a félelemtől.

Természetesen a nehézségeknek nagyon sok oka lehet, de nagyon fontos, hogy a szülők támogassák gyermeküket. Ne kényszerítsék hosszabb tanulási időkre változatlan körülmények között, inkább járjanak utána a gondok forrásának. Gondolják át a helyzetet, beszéljék meg gyermekükkel, kommunikáljanak a tanárokkal és ha szükséges, keressenek fel szakembert: pszichológust, kineziológust, nevelési tanácsadót!

A tanulás lehet öröm, talán Ti megtapasztaltátok ezt. Segítsetek, hogy gyermekeitek is így érezhessenek!