Még éppen hogy csak megvajazom a kenyereket, a jókedvű duruzsolás hangjait egyre mérgesebb szavak váltják fel, a kisautók már nem bürrögnek vidáman, hallom, hogy az egyik kocsi nagy lendülettel a szekrénynek csapódik, majd Dani visítva jön ki a konyhába, és üvölt valamit, amiből a nagy sírástól csak egy-egy szót értek.
Az idillnek vége, és a vacsorakészítésnek is, mert mehetek igazságot osztani a csatatérre. Ki játszott vele előbb? Ki kezdte? Ki mit csinált? Miért csinálta? Teljességgel értelmetlen kérdéseket záporozok feléjük, és közben nagyon vacakul és csalódottan érzem magam.
A gyerekek bizony szinte bármin össze tudnak veszni, vég nélkül képesek bosszantani, csúfolni egymást, sőt akár egymásnak is ugranak. Hogyan segítsük gyermekeinket, hogy konfliktusaikat meg tudják oldani? Hogyan érjük el, hogy a testvérek ne ellenfelet, hanem jó barátot lássanak egymásban? Biztosan minden szülőben felmerülnek ezek a kérdések néha. Van egy könyv, mely nagyon klassz, gyakorlatias tanácsokat, válaszokat ad a fenti kérdésekre. Adele Faber és Elaine Mazlish Testvérek féltékenység nélkül című könyve életből merített példákkal, szórakoztatóan, olvasmányosan kínál hatásos eszközöket a testvérek közötti rivalizálás enyhítésére, a családi béke megőrzésére. Sok tanácsukat megfogadtam, kipróbáltam, és tényleg meglepően hatásosak!
A fent vázolt szituációkhoz hasonló esetekben a szerzőpáros szerint a következő módon kell a szülőnek eljárni:
Amennyiben még nem durvult el a veszekedés a gyerekek között, ne foglalkozzunk vele! Persze a másik szobából hegyezhetjük a fülünket, de ne menjünk be hozzájuk, ne avatkozzunk bele a veszekedésükbe! Ez sokszor nem is olyan könnyű nekünk, szülőknek, de meg kell tanulniuk a gyerekeknek, hogy hogyan oldjanak meg problémás helyzeteket, hogyan kezeljék konfliktusaikat! Ha komolyodik a helyzet, például hangos visítást hallunk, vagy az egyik gyerek zokogva jön panaszkodni nekünk, persze közbe kell lépjünk.
Ilyenkor a legjobb, ha:
- Először tudomásul vesszük haragjukat, és ezt kimondjuk. Mondjuk például nekik: „Hű, de mérgesek vagytok egymásra!”, „Ti aztán jól összekaptatok valamin!”
- Ezután hallgassuk meg minden gyerek nézőpontját, majd mondjuk mi is ki a gyerekek álláspontját! „Szóval Máté, te kezdtél el a versenyautókkal játszani, és nem szeretnéd, ha Dani is veled játszana. Te Dani, viszont szerettél volna beszállni a játékba.” Azért fontos, hogy mi is elmondjuk, hogy mit hallottunk, hogy a gyerek visszahallgathassa, és kijavíthasson bennünket, ha esetleg nem jól értettük a problémát.
- Majd kellő tisztelettel összegezzük a problémát: „Hát, ez nem könnyű helyzet. Mindkét gyerek ugyanazzal a játékkal szeretne játszani.”
- Végül fejezzük ki, hogy megbízunk a képességeikben, és hisszük, hogy képesek lesznek olyan megoldást találni, ami mindkettőjüknek megfelel. "Biztos vagyok benne, hogy ha kicsit gondolkodtok, találtok olyan megoldást, ami Daninak és Máténak is tetszik!”
- Ezután menjünk ki a szobából, hagyjuk, hadd találjanak ki valamit! Az esetek nagy részében a gyerekek képesek megoldani a problémát, kitalálni egy remek megoldást. „M: Adok neked két versenyautót, de építs magadnak versenypályát! Az enyémmel nem játszhatsz! D: Jó!”
Talán néhány edzett anyuka és apuka most legyint, hogy ez nem is igazi veszekedés! Náluk a gyerekek a vita hevében az építőkockákat és a székeket próbálják egymás fejéhez vágni! Mi a teendő, ha a veszekedés fizikai erőszakba csap át, ha tényleg vészhelyzet van? Ha azt vesszük észre, hogy gyermekeink között odáig fajult a veszekedés, hogy már veszélyeztetik egymás testi épségét, akkor:
- először hangosan, határozottan mondjuk el, mit látunk! Például: „Azt látom, hogy az egyik fiú építőkockákat készül eldobálni, a másik fiú pedig egy széket készül a másikhoz vágni!”
- majd válasszuk szét a gyerekeket. Mondjuk például, hogy: „Ez a helyzet nagyon veszélyes! Nem biztonságos együtt lennetek! Jobb, ha most megnyugszunk. Mindenki menjen a saját szobájába!”
Szerencsére a fentiekhez hasonlóan eldurvult szituáció nálunk még nem volt, így ennek a módszernek a hatékonyságát nem tudtam tesztelni (nem is szeretném), de a szerzők szerint az, hogy határozottan leírjuk, mit látunk, és hogy kiállunk amellett, hogy semmiféle erőszakot nem engedünk meg az otthonunkban, véget vet a veszélyes helyzetnek.
Ha legközelebb összekapnának gyermekeitek, jusson eszetekbe ez a módszer, és próbáljátok ki! Kíváncsian várom véleményeteket, tapasztalataitokat megjegyzésként!
A 2011. februári cikkíró pályázatra beküldött írás.
Fotó: www.foter.com
.jpg){kind=small}