Ha, az apa külföldön dolgozik…..
Sajnos igen nagyot változott a világ, az elmúlt évtizetekben. Akik, felismerték, hogy kis hazánkban igen korlátozottak a lehetőségeik, s ne talán még gyermeket is vállalni akartak, - nem a mostanában gyakori, esetleg egy gyermeket -, azok, akár már a 90-es évek közepén szedték a sátorfájukat, s valamelyik nyugati országban keresték boldogulásukat.
De vajon túl az anyagi előnyökön, mérlegelte-e valaki az ezzel járó következményeket?
Felmerült bárkiben is, hogy micsoda megpróbáltatásoknak teszi ki a családját?
Természetesen voltak és vannak elönyei a külföldi munkavállalásnak!
Ugyanis, egy nyugati országban elvégzett munkáért többszörösét lehet keresni az itthoni 
béreknek. Ezáltál, nem küszködik a család a kifizetetlen számlákkal, az ezzel járó következményekkel, nincsenek napi megélhetési gondjaik.
A szülőknek nem okoz gondot a gyermekek iskoláztatása, öltöztetése, az iskolai kirándulások kifizetése, s talán még egy családi nyaralást is elbír a nyugaton megszerzett fizetés.
A gyermekek, nagy-nagy izgalommal várják haza apát, hiszen az utazótáska mindig rejt olyan finomságokat, amelyekről társaik túlnyomó többsége még csak álmodni sem mer. S a szülinapi, névnapi, karácsonyi ajándékok is már a gyerekek számára is érzékelhető módon, magasabb árkategóriába tartoznak, mint az apa külföldi munkavállalását megelőző időszakban. Vagyis, azt kaphatja porontyunk, amire vágyik!
Ugyanakkor leírhatatlanul sok nehézség is hárul ezekre a családokra!
Az apa szinte mindenből kimarad, ami a családjával történik. Túlzások nélkül állíthatjuk, hogy „vendég“ lesz a saját családjában. Nincs jelen a napi örömöknél, bánatoknál, nehézségeknél, kudarcoknál, de még csak a sikereknél sem!
Igaz, a mai világban már sokat segít a világháló, amivel egy picikét csökkenthető a sokszáz kilométeres távolság. De ne feledjük, ez nem ugyanaz, mint amikor imádott gyerkőcünk, odabújhat apához, s a karjaiban mesélheti el a számára aktuális, halaszthatatlan dolgokat.
Sok esetben újszülött is érkezik a családba, az apa külföldi tartózkodásának ideje alatt. Milyen kegyetlen érzés lehet, amikor apa alig várja, hogy csemetéjét magához ölelje, s az apróság fülethasogató keserves sirással reagál az „ismeretlen“ illatra, hangra, ölelésre.
S a gyermekek, amikor még abban a korban vannak, hogy érzéseiket nem tudják szavakba önteni, bennük vajon mi zajlik?
S nem ritkán fel is nő a gyermek, akinek az apa személye csupán csak annyit jelent, hogy Ő az a mosolygós figura, aki alkalmanként megjelenik egy táskányi édességgel.
S hogy miért mosolygós?
Mert oly keveset van a családjával, hogy azokon a bizonyos napokon szinte képtelen nevelni a gyermekeit, s megkockáztatom, de lehetséges, hogy nem is ismeri őket! S egyébként is, nehogy ő korlátozza már a gyermekét, hiszen örül, ha e rövid idő alatt örömöt okozhat apróságainak.
De, mi van akkor, ha apa nem is mosolygós?
Valószínűleg, belekerült abba a csapdába, amikor már szeretne a családjával lenni, de nem teheti! Hiszen, akkor miből tartaná fent a kialakult életszínvonalukat? Mert az itthoni fizetéséből biztosan nem!
Vagy, sajnos anyuka nem bírja tovább!
Képzeljük csak el! 1, 2, 3, vagy talán még ennél is több gyermekkel egyedül, napról-napra, hónapról-hónapra, évről-évre……
Ha, betegek a gyerekek….A napi házifeladatoknál…..Ha, veszekszenek…...Ha ünnep van….
A napi feladatokkal….Ha elromlik az autó….Ha beázik a tető….
Sorolhatnám szinte órákon keresztül.
Meddig bírja ezt egy anya, egy nő, egy feleség?
Biztosan erről álmodtak, kedves hölgyeim zsenge korukban?
Erről, hogy jön a herceg fehér lovon, szülünk 1, 2, 3 gyereket, s milyen jó, mert egyedül felnevelhetjük őket?
Biztos vagyok benne, hogy nem!
De akkor mi a megoldás?
Üljünk szerényen berendezett kis lakásunkban, ahol talán fűtés vagy villany sincs, mert nem tudtuk a számlát kifizetni…..?
De együtt van a család, s szeretetben családi melegségben élhetjük napjainkat.
Vagy, válasszuk a fenti megoldást, amikor van szép házunk, autónk, s még nyaralunk is….Csak épp a lelki boldogságunk hiányzik.
A TÁRS, akivel mindent meg lehet beszélni, aki a másik felünk, s vele együtt alkotjuk az egészet.
S a legszörnyűbb következmény az lehet, amikor az egyébként boldog pár különválik, mert nem bírják el e terheket?
S vajon igaz az, hogy a „Távolság olyan, mint a szél? A kis lángot elfújja, a nagyot pedig felerősíti?“
Nem állja a helyét az a gondolat, amit oly sokszor oly sokan mondogatnak azon családoknak, ahol a családfő külföldön dolgozik, miszerint: „Jó Nektek!“ „Mindenre futja…..“
Hát nem így van! Szerintem nem!
De, ezt döntse el a kedves olvasó!
A 2011. februári cikkíró pályázatra beküldött írás.
Indexkép: www.foter.com
.jpg){kind=small}