Felületesen nézve tényleg ideálisnak tűnhet, ha egy gyermek csöndes, nincsen láb alatt, jól el van magában. De ha közelebbről nézzük azt a gyermeket, észrevehetjük, hogy a körme tövig lerágva, ujjacskája sebesre szopva, trikója ujja megrágva. Ezekből az árulkodó jelekből rögtön gondolhatjuk, hogy nincs minden a legnagyobb rendben. Lehet, hogy a környezetének jó ez a gyerek, hiszen a légynek sem árt, viszont annál inkább árt saját magának. Ez a gyermek szorong, befelé fordul, szorongása pedig önagressziót szül: rágja körmét, sebesre szopja ujját…
Az ilyen gyermeknél az elsődleges feladatunk, hogy biztonságot teremtsünk körülötte. Ha valamit megismert, megszeretett, megszokott, azt feleslegesen ne változtatgassuk. Vezessük rá arra, hogy a világ kiszámítható, a bajok részben elkerülhetők, részben elviselhetők. Az előre látható változásokra készítsük fel, szoktassuk rá, hogy kérdezzen, hogy félelmeiről beszámoljon. Sose szégyenítsük meg se azzal, hogy kinevetjük, se azzal, hogy lebecsüljük félelmét!
A szülők gyakran örülnének neki, ha az ő kicsi szemük fénye a barátaik, kollégáik előtt minden kérdésre szépen válaszolna, esetleg elmondana egy versikét, énekelne egy dalocskát, s közben még egy-két tánclépést is bemutatna. Ha a mi gyermekünk félénk, ez valószínűleg sosem fog megtörténni. Ilyenkor ne mondjuk neki, hogy „Szedd már össze magad! Ne légy már ilyen félénk!” Ezzel csak ingerültséget és dühöt váltunk ki belőle. Egyedül megszólalni nagyobb társaságban még sok felnőttnek is komoly próbatétel, nemhogy egy visszahúzódó gyermeknek. Ne kényszerítsük ilyen megalázó helyzetbe! Lassan azonban mégis vezessük rá! Várjuk ki, hogy először kisebb társaság előtt, barátai között szívesen beszéljen.
A gyermek előtt másoknak azt se mondogassuk, hogy „Bizony, a mi Pistikénk nagyon félénk!” Inkább, ha más felnőtt ilyen szituációban számon kéri gyermekünkön, hogy „miért ilyen csöndes?”, „Miért nem tud szépen válaszolni, talán megkukult?”, álljunk gyermekünk mellé. Válaszolhatjuk például, hogy: „Örülök, hogy szeretnél beszélgetni gyermekemmel, de amikor ilyen megjegyzéseket teszel, mind a ketten kellemetlenül érezzük magunkat. Biztos vagyok abban, hogy ha Pistike kicsit jobban megismer Téged, válaszolni fog a kérdéseidre, barátságosabban viselkedik majd veled.” Majd váltsunk témát. Ne legyen ilyenkor sokáig a figyelem középpontjában gyermekünk, ne akarjuk szerepeltetni! A félénkség tartóssá válhat, ha a szülők túl nagy figyelmet szentelnek neki, vagyis látványosan (erőszakosan) próbálják megoldani a gyermek nyelvét, aki így jóval több figyelmet kap, mint kellene.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Az érzékeny, visszahúzódó gyermekre az erős érzelmek fokozott hatással vannak. (Sokszor már attól is megriad, ha jelenlétében más gyerekre szólnak rá hangosabban.) Ezért se a sikereire, se a kudarcaira ne reagáljunk túl hevesen. A kudarc esetén legyen egy bíztató gesztusunk: majd legközelebb sikerül! A sikerét pedig sokszor elég egy elismerő pillantással nyugtázni, ettől ő már nagyon is elégedett lesz önmagával. Mindig éreztessük vele, hogy számíthat ránk! Erre persze minden gyermeknek szüksége van, de neki újra meg újra meg kell bizonyosodnia arról, hogy ez a biztonság, támasz mindig rendelkezésére áll.
Ha gyermekünk az óvodai közösségben nagyon visszahúzódó, félénk, segíthet, ha minél gyakrabban meghívjuk magunkhoz egy-két kedves csoporttársat. Otthoni környezetben, ismert, biztonságos terepen, ahol ráadásul mi is ott vagyunk, gyermekünk bátrabb, kezdeményezőbb lesz a többiekkel szemben.
Mint minden másban, itt is nagy segítség lehet a jó szülői példa. Játszótéren például mi felnőttek ismerkedjünk meg más gyermekekkel, szülőkkel. Így látni fogja gyermekük, hogy az ismerkedés örömteli élményekkel jár, nincs mitől félnie. És ha ezt egy szülő nem teszi szívesen: Akkor lehet, hogy rá is találtunk a probléma forrására! Ha mi magunk is bizonytalanok vagyunk, önbizalomhiányban szenvedünk, saját bizonytalanságunkat átsugározzuk gyermekünkre. Ilyenkor - ha eddig magunkért nem tettük meg, tegyük most meg gyermekünkért - fejlesszük önbizalmunkat, váljunk bátrabbá, nyitottabbá!
Fotó: www.foter.com
.jpg){kind=small}