Jaj, ha végre nyugdíjba mehetnék! Mennyi mindent tudnék itthon csinálni, ha nem kellene állandóan rohannom, soha semmire nincs időm, örökké szalad a lakás, függönyt kellene mosni, de mikor? Hiszen este már dög fáradt vagyok, és a hétvégémet csak nem fogom erre "pazarolni"!
Ugyanez férfi változatban, kicsit szordínósabban: le kell mosni a kocsit, megígértem a Pistának, hogy átmegyek meccset nézni, meg inni egy-két üveg sört, de az asszony is nyaggat, csináljam meg a csapot végre. És itt a sportlap is, amit reggel nem tudtam rendesen átnézni.
És sorolhatnánk hosszan... Mennyi program, mennyi elvégzetlen, elvégezhetetlennek tűnő feladat.
Aztán eljön a nap, eljön a nyugdíj. Eljön a várva várt szabadság! És eltelik egy-két hét, talán egy hónap is és a nyugdíjas nyugtalan lesz. Nem így képzelte. Egyik nap megy a másik után, ő üldögél a négy fal között, a párja vagy a családtagok mennek dolgaik után, nincs kihez szólni, a tévésorozatokat unja, az újság sem köti le. A házimunka, ha csak az a napi feladat hallatlanul unalmas, nem elégíti ki igazán, hogy fényes a padló, tiszta az ablak, a kocsi karosszériáján is hasra esik a napfény, a Pista is ugyanazokat a marhaságokat mondja nap mint nap. Ezt várta ennyire?
Mi az, ami hiányzik? A változatosság. A társaság. A beszélgetések. A kapcsolatok. Az érzelmek. Egyszer csak "ott ülő lesz", rászokik arra, hogy hetente elmenjen a körzeti orvoshoz, szemészhez, pedig nincs is semmi baja, de a várakozás közben lehet másokkal beszélgetni. A boltban hosszan válogat, szóba elegyedik bárkivel, aki válaszol, az utcán, a villamoson témát keres, ha nincs fogadókészség, gyakorta magában beszél az illető.
És a kezdeti hiányérzet, ami eleinte csak a kedélyét rontja, egyszer csak átalakulhat igazi bajjá, betegséggé.
A magára maradt ember - aki persze lehet frissen elvált, özvegy, gyerekeitől elszakadt ember, munkanélkülivé vált, aktív korú, avagy magányos nyugdíjas -, egy idő múlva valódi tüneteket produkál. Depresszióba forduló rosszkedv, álmatlanság, szédülés, vérnyomás panaszok, szabálytalan szívdobogás - előbb-utóbb tényleg orvosi segítségre szorul. Az orvos, ha sok a dolga, ha csak a panaszokra figyel, általában csak gyógyszert ír fel. A testet gyógyítja, a tünetet, a lelket, az igazi okot sajnos érintetlenül hagyva.
Hogyan lehet ezt a helyzetet megváltoztatni?
Bármilyen furcsa, de a legszerencsésebb a helyzet kialakulását megelőzni. A nyugdíjba készülőknek ajánlatos felkészülni arra, hogy mit is fognak, mit akarnak majd csinálni a nagy szabadsággal. Bár az, hogy ez majd problémát jelenthet, a munkás napok alatt elég nehezen elképzelhető a számunkra.
A nagy vágyakozás rózsaszínű felhőit nagyon praktikusan el lehet hessegetni már azzal is, ha visszaemlékszünk arra, egy-egy hosszabb nyaralás első napjai milyen furán, nehezen teltek. Pedig azt is nagyon vártuk. Minden változás, ami az addig megszokottól gyökeresen eltérő, némi (nem is kevés) rugalmasságot igényel tőlünk.
Tanácsok:
1. Ne restelljünk egy papírral ceruzával felszerelkezve némi ön-, lakás, kert és család vizsgálatot tartani, így meghatározni az ezekkel kapcsolatos vállalható és kedvtelve végzett új feladatainkat. A feladat összeírást ne kezeljük túl mereven, nem kell egyszerre végezni vele, elég, ha több napon át, éppen amikor eszünkbe jut valami, újabb sorokkal bővítjük a listát. És főleg nem kell "szentírásnak" tekinteni a későbbiekben, ha valamit túl kényelmetlennek találunk, vagy nem válik be, nyugodtan töröljük a listából.
2. Keressünk magunknak "régi"-új hobbikat
Most aztán kiélhetjük minden régi vágyunkat! Ne tessék legyinteni, tessék kipróbálni!
Nem irigykedni kell a 80 éves "matrónára", aki életében először ekkor szánta rá magát egy ejtőernyős ugrásra, vagy arra a 75 éves hölgyre, aki hátizsákkal, gyakorlatilag szinte üres zsebbel, autóstoppal végigutazta Európát, vagy arra az "ifjú költőre", akinek 70 éves korában jelentek meg első versei - hanem lehet utánuk csinálni. Utánuk csinálni a saját vágyaink megvalósítását. Minden olyan elfoglaltságot, amit eddig "ugyan már mit szól hozzá ez meg az" felkiáltással félretoltunk, hogy nem való, nem illik, de nagy kedvünk lett volna hozzá, tessék szépen elővenni a sutból
3. Keressünk magunknak igazi új hobbikat, tűzzünk ki új célokat
Próbáljunk ki mindent, amit csak lehet! Ha eddig nem utaztunk, most tegyük, ha nem varrtunk, most tanuljuk meg, ha nem tudunk nyelvet, legalább "konyhaszintre" jussunk el, ha sose énekeltünk nyilvánosan, de otthon a fürdőben szívesen, keressünk egy kórust, tornázzunk, táncoljunk, csináljunk bármit, amit új célt ad az életünknek.
4. Állatok
Az állattartás is egy új hobbi lehet, de mindenképpen külön is kiemelném. Ennek az az oka, hogy ma már több országban végzett orvosi felmérések eredménye is igazolja azt a tételt, hogy a maguknak társállatot választó idősek életminősége, - még akkor is, ha semmi egyéb nem változik - javul.
Milyen szép szó ez: társállat, nem? És valóban az ember társává is válik a kutya, a cica, vagy éppen egy kismadár vagy egy akváriumnyi hal.
Miért hasznos egy háziállat tartása? Mert az újdonsült hal-, madár-, macska- avagy kutyatulajdonosnak rendszeres feladatai vannak. Az akváriumot, a kalitkát tisztítani kell, gondoskodni kell az ennivalóról. A tálak elmosása, a friss víz, a táplálék kikészítése is napi tennivaló
Az orvosok gyakran azért ajánlanak kutyát a négy fal közé szorult páciensnek, mert biztos, hogy így mozogni fog. Előbb csak egy-két kör a ház körül, aztán mind több és több. Mindkettejüknek jót tesz a séta, a mozgás. És eközben már alakulnak is az új kapcsolatok. Nem is csupán a saját korosztállyal. Hisz kutyája lehet gyereknek, kamasznak, fiatal házaspárnak, középkorúaknak és nyugdíjasoknak is. Kutyával a legkönnyebb ismerkedni. Köszönés, a négylábú életkora és neve utáni érdeklődés az első lépés. Másnap már is-merősként üdvözlik egymást a gazdik és kutyák.
De aki valamiért mégsem vállalhat kutyát, más simogatható, becézgethető állat társa még lehet. A magas vérnyomás, az öregkori cukorbetegség, a depresszió igen hatásos "ellenszere" a velük való foglalkozás, sokszor már az is elég, ha csak nézzük őket.
Persze azért azt vegyük figyelembe, hogy az állattartásnak költségei is vannak. De ha nem szoktatjuk sonkához, lazachoz a négylábúakat, biztosan mindig akad annyi étel, amivel jóllakhatnak "ők" is.
És, ahogy a törődést, úgy a finom falatokat is százszorosan meghálálják szeretetükkel, létükkel, azzal, hogy egyáltalán vannak nekünk. És egy idősebb embernek ez az egyik legfontosabb "szükséglete" - a szeretet, amit adhat és amit kaphat.
.jpg){kind=small}