Babaúszás vs. úszásoktatás

A babaúszás jótékony hatásával és létjogosultságával nem vitatkoznék, magam is hordtam a lányomat foglalkozásra, ahol énekelgettünk, tornáztattuk őket, tulajdonképpen nagyon jól éreztük magunkat, mi anyukák. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a csecsemők nem élvezik, de nem mindegyik mutat egyforma lelkesedét. Az én lányom méla undorral tűrte, hogy azt csináljak vele, amit akarok. Nem sírt, de nem is élvezte, hogy anyu húzogatja, fordítgatja, tekergeti. Persze ez engem elkeserített, mert milyen dolog az, hogy egy úszóedzőnek a gyereke nem szereti a vizet? Pláne, hogy láttam, van olyan is, aki kacag a vízben. De nem hagytam magam. Kb. 9-10 hónapos koráig hordtam úszni. Néha merült is, de nem volt olyan élménye, hogy a víz alatt, sajátos technikával kikalimpál a vízből. A kalimpál szót szándékosan használom a kiúszás helyett. Számos víz alatti felvételt találunk, ami erről szól.

Saját történetem folytatván. Jött a nyár, magam vittem a medencébe „csak” játszani. Ezt már sokkal jobban élvezte, én pedig örömmel nyugtáztam, hogy mégsem lett víz ellen beoltva.
Odáig eljutottunk, hogy 2.5 évesen szívesen ugrik a vízbe, nem zavarja, ha lekerül a víz alá, de magától még nem megy le. A hajmosásnál nem zavarja, ha a szemébe/fülébe víz kerül. Szerintem ennyi idősen nagyjából eddig „illik” eljutni. Függetlenül attól, hogy anyu úszóedző-e vagy sem.

A szülőknek két csoportja van. Az egyikhez tartoznak azok, akik mindenáron azt szeretnék, hogy mihamarabb tanuljon meg kijönni a mélyvízből a csemete. Mindegy hogyan, csak jöjjön a partra. Erre remek a babaúszás, hiszen ha rendszeresen járnak évekig, egészen biztos, hogy 3-3.5 éves korára „kiúszik” a vízből a gyerek, sőt, hamarabb is. A szülő szempontjából természetesen ez nagyon kényelmes dolog, hiszen elég, ha két méterről szemléli a gyereket a strandon, miközben a százhuszadik beugrást produkálja a rajtkőről a kicsi, akinek még lehet, hogy úszópelenka van a fenekén. És persze minimum a fél strand (de a nyugdíjasok nagy része) áhítattal nézi, ahogyan kiér a partra, „Milyen jól úszik, pedig milyen picurka!” mondatok kíséretében.

A másik csoporthoz tartoznak azok, akiket nem túlságosan foglalkoztat a téma, mielőtt oviba nem kerül a gyermek. A strandon maximum tíz centire tudunk eltávolodni tőle, hogy elkapjuk, ha elveszíti az egyensúlyát, már ha hajlandó belemenni a vízbe az éppen őrjöngő korszakát élő 2-3 éves. Aztán az ovis társaknál lát mindenfélét az ember és csak kapkodja a fejét. Legtöbb szülő ilyenkor eszmél fel, hogy igazából karúszó nélkül még nem is volt a gyerek strandon, vagy csak 10 centi mély vízben merte levenni róla.

Hogy melyik jobb, azon lehet vitatkozni, de nem érdemes. Nincs jó vagy rossz, előbb-utóbb minden gyerek megtanul úszni, ha nem hagyjuk annyiban. Egy biztos, a szép (és az esetek nagy részében a helyes) technika megtanulásához azonban idő kell. Ezalatt azt értem, hogy minden körülmény között (tó, tenger, mélyvíz, másik uszoda, másik oktató) megtalálja a gyerek a megfelelő megoldást a vízben ahhoz, hogy biztonsággal partra érjen.

A leírtak alapján úgy tűnhet, hogy a babaúszás nem jó, vagy nem vagyok babúszás párti. De igenis jó, kell a mozgás a csecsemőknek is, a vízben való lét pedig semmivel sem összehasonlítható és helyettesíthető. Csak nem összekeverendő az úszásoktatással.
A következő cikkben a vízhez szoktatásról és az oktatásról írok bővebben.

Addig is hasznos infók: www.maganuszas.hu


fotó: http://piqs.de