Félreértés ne essék! Nem azért írom ezt a cikket, hogy bárkit is megrémisszek, elijesszek a lombiktól.
Rettenetesen kemény, és puffadt volt a hasam.
Már tegnap délután is rossz volt. Féltem is, hogy mitől lehet.
Szóval este megbeszéltük a párommal, hogy ha reggelig nem változik, akkor megyünk Tapolcára a kezelőorvosunkhoz.
Hát nem változott!
Éjszaka 2-3-szor voltam pisilni, hátha jobb lesz, de persze nem.
Fél 5-re már nagyon rosszul voltam.
Elkezdtem émelyegni, nem tudtam, hogy ráüljek a WC-re, vagy fölé hajoljak.(aztán felváltva sikerült)
Amikor már azt hittem, hogy egy kicsit talán jobb, ittam egy kis vizet.
Na, 2 perc múlva sugárban jött belőlem, és annyira levert a víz, hogy szinte patakokban folyt rólam.
Nem volt mese, irány a doki.
(Közben persze csináltam még 1 tesztet, és elég halovány volt. Bár nem ugyan az a fajta, mint a tegnapi - el is voltam keseredve, hogy nem erősödött, sőt...mintha halványabb lett volna.)
3/4 7-kor kocsiba vágtuk magunkat, és irány Tapolca.
1/2 8-ra oda is értünk, egy pár várakozott még csak.
Pár perc múlva kinyitották a recepciót is, és rajtam volt a sor.
Mondtam, hogy mi a bajom, meg hogy csak holnap kellene jönnöm, de nem érzem magam jól.
Elküldtek a laborba, hogy vetessek vért.
Ott kiderült, nincs még megírva a papírom (csak holnapra vártak).
Kedves volt a nővér. Mondta, akkor ír egyet.
Közben kitalálta; várjam meg a prof.-ot, hátha kér még valami plusz vizsgálatot.
OK.
Kb. 1/4 9-re ért oda a doki, elfoglalta a helyét, és 5 perc múlva én voltam az első, akit behívott.
Kérdezte mi a helyzet? Én meg mutattam neki a hasam.
Erre ő: ez jó jel! Ennek örülünk!(Én meg gondoltam: csak ne fájna ennyire...:)!)
Mondta: megnéz uh-val, feküdjek fel.
Uh alatt szinte vigyorgott. Azt mondta, minden nagyon szép:
endometrum 14,5mm , mindkét oldalon sárgatestek és hasűri (?) folyadék látható.
Azt mondta, hogy szerinte 99%, hogy terhes vagyok, de nézzünk azért vért.
Mondta: beköttetne egy kis infúziót (1,5 l-t:)!), leveszik a vért, és mire lemegy az infúzió, meglesz az eredmény is.
OK.
Szerencsére nem voltak sokan, volt szabad ágyuk. Nyugisan bekötötték az infúziót, meg levettek 5 kémcső vért.
Majd az "urammal" szépen nézegettük, hogy csepeg az infúzió.
Délben, mire majdnem lefolyt az utolsó is, beviharzott a doki, és gratulált, hogy terhes vagyok:)!!!
149-es lett a HCG-m, azt mondta; ez egyértelmű terhesség...:))!
A jövő hét csütörtökön kell visszamenni uh-ra.
Remélem, minden ok lesz:)!”
Délben elvisz a párom menüzni, mert semmit nem tudok itthon csinálni, nem érzem magam jól.
Ebéd közben egyszer csak elkezd zsibbadni a jobb kezem, majd szép lassan a szám is. Szédülök, és furcsán lüktet a fejem, majd egyszer csak nem tudok beszélni. Az agyamban megfogalmazódnak a gondolatok, de nem tudom kimondani a szavakat, vagy csak minden másodikat. Jól meg is ijedek.
Szerencsére ez az állapot még viszonylag hamar: 5-10 percen belül elmúlik, de elkezd fájni egy kicsit a fejem.
A háziorvos rendelésén szinte ugyan ez a forgatókönyv; megint rosszul leszek.
Megméri a vérnyomásom, a vércukor szintem, és mindent rendben talál. Szerinte biztosan izgatottabb vagyok az új helyzet miatt. Nyugodjak meg, menjek haza, és pihenjem ki magam.
Ok.
Irány haza. Otthon lefekszem, hátha jobb lesz. Egy kicsit sikerül is elaludnom.4 óra felé iszonyú fejfájásra ébredtem. A hasam szorít, szaporábban veszem a levegőt, csillagokat, és fehér foltokat látok, nem érzékelem rendesen a környezetem, és megint jön a rosszullét a zsibbadással.
Mentők, irány a kórház. Közben ver a víz, minden bajom van. A kórházba bevisznek, és leültetnek egy váróba, hogy itt várjunk, majd behívnak.
Egyre rosszabbul érzem magam. Eltántorgok a WC-ig, ahol kidobom a "taccsot".Vissza a váróba, várunk (már 10 perce).Megint WC, megint hányás, aztán ismét várunk.Kb.20-25 perc múlva behívnak. Kérdezik, hogy mi a helyzet?
Vetkőzzek le! Meghallgatnak.
Felfektetnek egy vizsgálóasztalra, meghallgatnak, üldögélnek, várunk egy kicsit, majd úgy döntenek, csinálnak egy EKG-t. Az viszonylag rendben van, csak a légzésem szaporább, meg ver a víz (a többiről nem is beszélve).Hát akkor felöltözhetem, és már írnák is a papírt.(2 fehér köpenyes nő van különben a vizsgálóba.)
Szerinte is egy kicsit szaporább a légzésem, de amúgy minden ok. Azt mondja: nem jól veszem a levegőt! Vegyem nyugodtabban, ne kapkodjak.(Kösz! Mintha direkt venném így...)
Ő is ráeszmél, hogy: ja, kismama, hát akkor oké! Nem írna fel semmit, úgysem kell. Nyugodtabban vegyem a levegőt, és amúgy is… nyugodjak meg! Minden rendben lesz! Nem kell a terhességtől bepánikozni, és közli, hogy akkor viszlát.
Párommal kénytelenek vagyunk taxit fogni a kórház előtt, és úgy hazajönni.
Itthon nézem a papírom, amit adtak: a doktornő szerint PÁNIKBETEGSÉGEM van!!!
Nem tudtam, hogy ezen most sírjak, vagy nevessek-e!?
Persze sokkal jobban nem lettem (mitől is lettem volna), de bíztam benne, talán én képzelem be magamnak, biztos tényleg semmiség...”
Reggel fél 5-kor fejfájásra, és hányingerre ébredtem.
Megpróbáltam megelőzni a bajt, és letuszkoltam magamba 1 joghurtot, meg próbáltam citromos vizet inni.
Az elején még úgy tűnt, hogy talán jobb lesz, de aztán kb.6 órától elkezdtem hányni, amit aztán abba sem tudtam hagyni, pedig már folyadék sem volt bennem.
10 óra után közöltem a párommal, hogy akkor most megint irány a kórház, de ő vigyen be, és a nőgyógyászatra menjünk egyenesen.
A nőgyógyászaton mondtam mi a helyzet, hogy valószínűleg hiperstimuláció. Mondták ok, szólnak az ügyeletes dokinak, és ő majd megnéz, eldönti, mi legyen.
Itt már csak kb. 10 percet kellett várni.
Az ügyeletes doki elég mogorva, de legalább képben volt. Megnézett uh-on, és közben faggatott, hogy mi a helyzet; terhes vagyok-e már.
Mondtam neki, hogy 25.-én Tapolcán már gratuláltak, hogy kismama vagyok.
Erre ő jól lehűtött, hogy azért azt nem eszik olyan forrón.
Tényleg hiperstumum van, ami már így is elég durva, de ez akár még sokkal rosszabb is lehet.
Kérdeztem tőle, hogy min múlik?
Erre ő: Most még uh-on nem lát terhességet (de hát ez még korai is lenne), viszont van tekintélyes mennyiségű szabad folyadékom a hasüregben.
Vagy nem jön létre a terhesség, és akkor viszonylag "hamar" (1-2 héten belül)rendeződik a helyzet, vagy létrejön a terhesség, de akkor ez a folyamat még sokkal durvább lehet, és a 2 hetes lefolyástól, akár a 2-3 hónapos! lefolyásig is eltarthat.
Kész!Nem voltak kellemes kilátásaim, és persze mindjárt a babóimat kezdtem el félteni. Azon imádkoztam; bármibe is kerül, maradjanak velem!
A doki persze mindjárt befektetett, legalább történt valami. Bár kb.1- másfél óráig csak feküdtem a kórteremben, és semmi sem történt, de legalább biztonságban éreztem magam.
Majd jött a doki, szúrt vénát, és rám kötötték az infúziót, megkezdődött a "gyógykezelésem".
Aznap 4 üveg infúziót, és B vitamint kaptam.”
Az első hét is szörnyű volt, de a második az szinte kegyetlen.
Nem vagyok egy kényes típus, de azért ezt még az ellenségemnek sem kívánom!
A helyzet nem jobb lett, hanem napról -napra rosszabb. Minden nap úgy ébredtem, hogy ennél rosszabb már nem lehet, aztán minden nap estére rájöttem, hogy dehogynem.
Az egész úgy a 2. hét vége felé tetőzött.
Aki nem látta, szinte el sem hinné, hogy mekkora volt a hasam. Kb., mint egy ikerterhesnek a 9. hónapban. Csak nekem egészen a gyomorszájamtól volt felpuffadva. Azt hittem, hogy szét fogok szakadni, mint a kisködmön...
A legrosszabb napjaimon alig kaptam levegőt, nem tudtam ülni,állni, feküdni, nem tudtam enni, inni, mindenem fájt, tehetetlen voltam... tényleg szörnyű volt.
2-3 naponta küldtek kardiológiára, szív ultrahangra. Nézték a szabad folyadékot, nehogy valami baja legyen a szívemnek.(szívburokrepedés...) Testemben mindenhol volt folyadék; a szívem körül, a hasüregben, a tüdőmnél, májamnál stb...
A petefészkeim pedig kb.10 cm nagyságúra dagadtak. „