Még az sem igaz, hogy megfeledkezünk, mert a gondolat valahogy felbukkan különböző írásokban, de az ember fia lánya inkább kicsit sutának és képtelennek érzi magát- hogyan is csinálja? Egy újszülöttel sem könnyű, de a meg nem születettel kapcsolatban egyenesen abszurdnak hat.
Számomra a témával való foglalkozás valahol nagyon régen kezdődött - mindig is izgatott, hogy mi történik a fogantatás-szülés-születés környékén. Később elvesztettem 2 magzatot. Amikor újra várandós lettem, valahogy a féltés vezetett, hogy ezt az esélyt tényleg minden fronton meg kell védenem, és szinte hozta magával a picivel való állandó belső foglalkozást.
A "Lelki köldökzsínór - beszélgetések a kisbabámmal" c. könyv alapmű - már sokan ismerik - konkrét tapasztalatokat ír le arról, hogy kismamáknak hogyan sikerült kapcsolatba lépniük a magzattal és ez később mennyire pozitívan befolyásolta a köztük lévő mély kötődés kialakulását, a babák kiegyensúlyozottságát, sőt értelmi képességeit is. Nagyon megfogott: egyrészt úgy éreztem ki kell próbálnom, másrészt egy kicsit misztikus illúziónak tűnt az egész. Aztán vettem egy nagy lélegzetet és elkezdtem ... sokáig senkinek sem tudtam beszélni róla.
Az első találkozás rendszerint egy ismerkedő beszélgetés, amely ráhangol az elkövetkező történésekre. A többi alkalom pedig ugyanazon forgatókönyv szerint zajlik. Szinte csalódást okoz, annyira "egyszerű":
- A folyamat első szakasza a test tudatos ellazítása a terapeuta utasításai szerint: először a légzésre figyelünk, majd folyamatosan ellazítunk minden izmot az arcizmoktól kezdve a lábfejig. Fontos a gát környéki és hüvelyizmok ellazítása is. Gyakorlatilag megegyezik a jógából is ismert meditációs relaxációs technikával.
- Ezután a terapeuta arra kér, hogy keresssük meg a lelkünkkel a méhünket, szólítsuk meg, mint egy személyt és kérjük meg, hogy engedjen be minket a gyermekünkhöz. Azt hiszem a lélek itt valóban kulcsszereplő - amikor először hallottam meg az utasítást a terapeuta nyugodt, magabiztos hangján teljesen elérzékenyültem. A felismeréstől, hogy itt most egy teljesen más dimenzióról van szó, a találkozás lehetőségétől, meg egy kicsit erről az újszerű alázattól is, ahogy a saját testemhez közelítek.
- A kapcsolatépítés tulajdonképpen egy méhen belüli "szabad foglalkozás" - kapunk pár percet, hogy gondozzuk, dajkáljuk, ápoljuk, szeressük a gyermekünket, beszélgessünk vele. Egyáltalán nem könnyű - sem a túlzott koncentráció, sem a teljes lazaság valahogy nem engedi a kommunikációt. Nekem akkor sikerült, amikor részben ellazultan, részben egy kicsit koncentrált állapotban voltam. Azt hiszem, valami olyasmi, amelyet relaxált- éber állapotként lehet megfogalmazni. Sokszor csak képek ugranak be, van amikor csak egy kissé kellemetlen nem sikerült érzés marad, de fantasztikus érzés, amikor átéled, hogy a kéréseidre mintegy reagál a baba. Nekem az egyik kedvenc élményem, amikor együtt ringatózunk a lányommal egy gömb alakú hintaszékben. Egy ilyen alkalommal a pici ütemes ringatózásba kezdet hosszú ideig - látható volt, ahogy jobbra balra kitolja magát a pocimban. A kapcsolatnak nincsenek korlátai: akár szorongásainkat, kétségeinket is "kibeszélhetjük", viszont aki belevág, tudnia kell, hogy nem jár mindez azonnal és ingyen. Kemény lelki munka van benne.
- Az utolsó fázis egy elköszönés a babától, melynek során köszönetet mondunk a méhünknek is, hogy óvja, védi, ápolja a gyermeket.
A 36 héttől kezdődően a módszer magában foglal egy felkészülést a szülésre- születésre. Meglepően "felnőtt" mondatokkal készítjük fel a kisbabánkat a családba való érkezésre, a családtagokra, a szülés (császármetszés) történéseire. Ez már részben önálló otthoni munka. Én mindig úgy végeztem, hogy közben a teljes folyamaton végigmentem.
Ez a folyamat kapcsolat analízis néven vonult be a szakirodalomba - én nem szeretem ezt a kifejezést, mert kissé hideg és tudományos, szinte kirekesztő. Azt gondolom, hogy a módszer akár önállóan is végezhető, ám van néhány szempont, amely miatt a terapeutával végzett folyamat hatásosabb és maradandóbb. A rendszeres találkozások adnak egy ritmust - egy rákészülést a hétköznapokban - egy rituálét, amelyet egyedül csak erős önkontrollal lehet végigjárni úgy, mint a zavaró tényezők kiiktatását is. Másrészt, és ez talán fontosabb: az előálló relaxált állapotban a tudatba törhetnek saját születéssel kapcsolatos kellemetlen élmények - ezek feldolgozásához szélsőséges esetben szükség lehet a pszichoterapeuta terápiás tapasztalatára is.
A relaxáció gyakorlása egyébként nagyon sok áldásos mellékhatást hozott az életembe - szorongások leküzdésében, éjszakai álmatlanság és dühítő orosifolyósói várakozások túlélésében.
Thomas Verny, a téma észak-amerikai szakértője egy teljes 9 hónapot átfogó programot dolgozott ki kismamáknak: A könyv címe: Nurturing the Unborn child - A nine month program for soothing, stimulating and communicating with your baby (A meg nem született gyermek dajkálása - 9 hónapos program a kisbabád megnyugtatásához, ösztönzéséhez és a vele való kommunikációhoz A program a már ismertetett relaxációs módszer gyakorlása közben következőket ajánlja a kisbabával való kapcsolatfelvételre:
- zenehallgatás a kisbabával,
- gondolatok - akár félelmek, örömek - elmondása kisbabának, beszélni arról, hogy mennyire várjuk
- a baba testének gyöngéd végigmasszírozása gondolatban.
- a babával kapcsolatos helyzetek, szituációk elképzelése - például sötét fürdőszoba, egy melegvízzel telt fürdőkádban kapcsoljuk be a rádión fehér zajt és töltsünk el félórát - ez az állapot körülbelül megfelel annak, ahogy a baba érzi magát az anyaméhben.
- felkészülés a szülésre - a baba felkészítése és szülés belső történéseinek irányítása a képzelőerő segítségével. Például a méhszájat magunk elé képzeljük, mint egy zárt virágot, 
és a szülés folyamatát gondolatban lejátszuk - amint a virág kinyílik. Ezt a képzeletbeli technikát rendszeresen alkalmazzák sportolók is, amikor egy nagyobb megmérettetés előtt a cselekvés sorozatot részleteiben gondolatban többször is végigjátszák.
És végül természetesen mindenkit arra biztatok, hogy a baba születése után teljesítse ki ezt a párbeszédet a gyermekével. Biztos vagyok benne, hogy ez megtérül, amikor észrevesszük gyermekünkön a boldogságot, kiegyensúlyozottságot és azt, hogy teljes lényével megérkezett erre a világta. Francoise Dolto, neves francia pszichoanalitikus klinikai gyakorlatában is azt vallotta, hogy a gyerekeknek már újszülött kortól el kell mondani az őket érintő történéseket, családi problémákat. Ezt a fajta igaz beszédet ő testileg és lelkileg sérült újszülötteknél is alkalmata és meglepő gyógyulási eredményeket ért vele. Talán egészséges gyermekeinket is sikerül még jobbá varázsolni általa.
A fotókat Villarroel Hektor készítette
A 2011. februári cikkíró pályázatra beküldött írás
Indexkép: foter.com
.jpg){kind=small}