Mondjuk, hogy valakit miként érint, ha nyilvános beszédet kell tartania, sátorban kell éjszakáznia vagy épp piros ruhát kell öltenie, azt nagyban meghatározza az illető önazonossága és a saját aktuális helyzetéről való vélekedései. (A piros ruha esetében nem mindegy például, hogy Mikulás, vígözvegy vagy esküvői tanúnak felkért öntödei munkás-e az illető.)
Természetesen a kulturális beágyazottság és a társadalmi hovatartozás is befolyásolja, hogy adott változásra hogyan reagálunk, milyen hatást vált ki viselkedésünkben, gondolatainkban, érzelmeinkben, mégis megvan az egyéni mintázata annak, melyek azok a dolgok, amiket ökologikusnak, identitásunkhoz illeszkedőnek érzünk, és melyek azok, amiket elfogadhatatlanak tartunk.
A horkolás témaköréből keresve példát a legjobb a kínai piacok kuckóinak mélyére pillantani: ha olyan árust látunk ott, aki hóban-fagyban, kánikulában és szemerkélő nyúlós őszben egyaránt türelemmel bóbiskol török és kínai fehérneműket rejtő dobozai tetején, élhetünk a gyanúval, hogy inkább Távol-Keleten, mint Európában nevelkedett az illető, mert utóbbi esetben garantált, hogy már régen keresett volna magának valami egyéb időtöltést: legalábbis rejtvényt fejtene vagy sakkozna a szomszéddal, esetleg könyvet olvasna, netán írna - és persze közben erősen törné a fejét, hogyan juthatna nagyobb mozgástérhez, jobb jövedelemhez és kinek tudná lepasszolni a piaci munkát. Kevés mai kamasz lesz valóban kazánfűtő, ha sokat álmodozik is róla, milyen jó, amikor békén hagyják és bőven marad ideje olvasni. Szóval a halk szuszogás finom kis horkantásokkal ilyen piaci körülmények között következtetni enged az illető hangokat kibocsátó személy származására, a helyzet változtatására irányuló próbálkozások különféle formái azonban már inkább az egyén ökológiájára utalnak.
Ahogy minden rendszernek két legfontosabb feladata az állandóság fenntartása és változásokhoz való alkalmazkodás, úgy az emberi személyiségnek is. Bizonyára Önnek is megvannak azok a kényelmi eszközei (akár tárgyak, akár szokások vagy rituálék), melyektől nehezen válna meg, és amelyek akkor is biztosítanak az Ön számára valamiféle állandóságot, amikor egyébként nagy változások zajlanak a hétköznapjaiban. Elég, ha csak végiggondolja, mik azok a tárgyak, amelyeket egy több hetes gyalogtúrára is magával vinne, és melyek azok a szokásai, amikről tábori körülmények között sem szívesen mondana le.
Ha extrém sportokra nem is vágyik, talán kapható rá, hogy elképzelje, milyen lenne az élete, ha ma azt mondaná egy tündér (esetleg boszorkány - hogy az Ön számára inkább melyik, azt később majd döntse el):
"Mostantól minden kívánságod teljesül. Egyetlen dolgot kell csak vállalnod cserébe, hogy ezután minden éjszakádat máshol töltöd el. Ugyanarra a helyre másodszor már nem mehetsz vissza, mert akkor azon nyomban megtörik a varázs, és egy sötét kalyibába zárva kell leélned hátralévő napjaidat egyedül, szegénységben."
Vajon mit felelne egy ilyen ajánlatra? Hogyan tudna alkalmazkodni? Milyen megoldásokat eszelne ki? Vajon sikerülne-e hozzászoknia az állandó változáshoz, képes volna-e megbarátkozni egy olyan élettel, melyben az örökös változás jelenti az állandóságot? Hány évig élne így szívesen? Áldás volna vagy inkább átok?
És mit szólna ahhoz, ha a tündérboszorkány (boszorkánytündér) ajánlata így szólna:
"Mostantól minden kívánságod teljesül. Egyetlen dolgot kell csak vállalnod cserébe, hogy ezután minden éjszakádat ugyanott töltöd el. Soha más helyen nem érhet az éjjel, mert abban a pillanatban megtörik a varázs, és egy sötét kalyibába zárva kell leélned hátralévő napjaidat egyedül, szegénységben."
Vajon erre mit felelne? Hogyan tudná elviselni? Milyen fifikás trükköket eszelne ki? Vajon sikerülne-e hozzászoknia az örökös változatlansághoz, képes volna-e megbarátkozni egy olyan élettel, amely ilyen erősen van lehorgonyozva? Így mennyi ideig élne szívesen? Végül áldás volna vagy inkább átok?
Természetesen ugyanígy megvan stabilitás és a változatosság iránti igényünk az emberi kapcsolatokban is.
Egy jó barátunk kisebb megszakításokkal éveken át élt férjével és kislányával külföldön, mert oda szólította őket a férfi hivatása. Egyetlen dolgot hiányolt folyton, hogy nem vihette magával azt a száz-százötven embert, akik az otthonosságot jelentik számára. Pedig a férje sosem horkolt.
Sokan irigyelték őt - nem elsősorban a horkolásmentes házassága, hanem inkább a külföldi évei miatt. No, hát ezeknek az irigyelőknek éppen azzal volt problémájuk, hogy örökké ugyanazokat a megunt pofákat látták maguk körül, akik közül ráadásul számosan még horkoltak is...
(Részlet "A horkolás - Hogyan szabaduljunk meg tőle vagy hogyan éljünk együtt vele?" című könyvből.)
.jpg){kind=small}