Szégyen

Egy szeptemberi estén, nyilván vacsorakészítés közben egy anyuka felhívta a másikat. Ezt a hívást otthon egy hosszú beszélgetés előzte meg a gyerekkel, majd úgy másfél órányi vívódás, hogy mit tegyen.  Végül arra jutott, nem teheti meg, hogy nem telefonál. A másik anyuka a vonal túlsó felén először azt hitte,  ez valami rossz tréfa, majd azt, hogy hívója esetleg megőrült.  Később már nem így gondolta. Újabb telefonok következtek, az érintett három anyuka - úgy-ahogy - megegyezett, majd közösen tájékoztatták az osztályfőnököt. A pedagógus először azt hitte, ez valami rossz vicc, majd azt, hogy az anyukák megőrültek. A történet folyamán egyébként gyakorlatilag mindenki pontosan ezt csinálta. Az apukák, az iskolaigazgató, a bevont pedagógusok - mindenki.

Thun Éva egy ide vonatkozó, kiváló tanulmányában a következőképpen fogalmaz: "a szexuális zaklatásnak a médiuma a szexuális, illetve erotikus töltésű viselkedés olyan helyzetben, amikor az nem illene oda - verbális és fizikális viselkedés, amely hívatlan és kéretlen. A helyzetet racionalizálni igyekvő magyarázkodásokban gyakran felbukkan a "természetes szexuális ösztön kiélése és annak megnyilvánulása" érve. A valóságos szándék azonban a hatalom érvényesítése és gyakorlása egy nő felett. A szexuális zaklatás szinte mindenféle viselkedési formában megjelenhet, nemcsak az explicit szexualitásra való felszólítás, de a célozgatás, a viccelgetés is zaklatásig mehet el. A végtelen számú megjelenési forma között egyértelműen egyetlen motívum húzódik meg: a nő személyes integritásának erőszakos megtámadása, megsértése, kikezdése, felőrlése azzal a céllal, hogy visszasimuljon a hatalmi rendbe."

A kisváros rendkívül kicsi magániskolájába a hetedik évfolyamra új fiú érkezett szeptemberben. Kissé túlkoros is volt, kissé nehezen is kezelhető - szerencsére az iskolarendszer keretein belül próbálták a szülei megoldani a problémáját. A hetedik évfolyam egyébként nyolc gyerekből állt, három kislány és öt fiú. Nem az az osztálylétszám tehát, amelyet ne lehetne áttekinteni, amelyet ne lehetne úgy kezelni, mint egy nagycsaládos pikniket. Mégsem vett észre senki semmit. Egyetlen egy lányos anyuka nem vette észre, hogy - bár még csak szeptember volt - a gyereklány egyre jobban húzódozik az iskolába indulástól, hogy egyre kevesebbet mesél az ott történtekről, és egyre gyakrabban bújik el a telefonjával esténként, hogy végeérhetetlen beszélgetést folytasson a másik két lánnyal, mindig elhallgatva, ha felnőtt kerül a közelükbe. Egyetlen egy anyuka nem vette észre, hogy a lánya esténként sír. Csak későn. De szerencsére nem túl későn.

Tizenkét éves lányokról van egyébként szó.

Egy tizenkét éves lány fizikailag majdnem felnőtt, gondolkodásában a felnőttes elemek erősödnek, ítéletei hol megalapozottak és bölcsek, hol épp olyanok, mint egy óvodáséi. Egy tizenkét éves lány már festi a körmét - akkor is, ha nem engedik meg neki, csak akkor lemossa, mielőtt hazaér -, kihívó göncöket vesz magára, arra pedig mindent eltakaró, bő leplet, hogy mégse lássék, amire büszke. Egy tizenkét éves kislány vérforralóan szemtelen az egyik pillanatban, leüvölti bármelyik szülője fejét, hogy a másik pillanatban a maciját szorongatva nézzen valami mesefilmet. Egy tizenkét éves kislány már tudja, hogy nő, de ezt nem mindig szereti magában. Egy tizenkét éves kislány - akárcsak az ilyen korú fiú - alapvetően nagyon nagy gondban van saját magával, kívül-belül, a legszívesebben láthatatlan lenne, és ezt néha túlkompenzálja harsánysággal, feltűnőséggel. Ugyanis ilyenek a tizenkét évesek.

"A személyes integritást nemcsak fizikálisan, dörgölődzve, tapogatással stb. lehet megsérteni, hanem számos szóbeli fordulattal, erőszakra utaló viccek, kifejezések, odaszólások, megjegyzések, pornóképek, erotikus képek mutogatása, a személyiség lekicsinylését célzó megjegyzések, lenéző, degradáló viselkedésmodor formájában - sőt a másiknak való parancsolgatás, utasítgatás is lehet szexuális zaklatás, hisz annak látható célja a másik fókuszáltságának, eltökéltségének, - figyelmének szétforgácsolása és akaratának megtörése. A viselkedési minta tehát könnyen leírható. A szexuális zaklatás nem jó néven vett, hanem rátukmált férfiviselkedés, durva behatolás a nők/nő érzéseibe, gondolataiba, szuverenitásába, integritásába, viselkedésformáiba, fizikális terébe, idejébe, időbeosztásába, energiáiba és magába a testébe."

Az új fiú nem csak nem tudott, de nem is akart belesimulni az új iskolába, az új osztályba. Mivel tanulmányi, műveltségi és általában is: kulturális téren volt némi elmaradása - kihívásokkal küzdött, ha nagyon cinikusak akarunk lenni -, viszont ő is csak egy elfogadásra, elismerésre, figyelemre vágyó kamasz, hát ahogy az lenni szokott, feltűnősködéssel, hangoskodással, káromkodással, durvasággal próbált magának a kicsiny közösségben valamiféle pozíciót kivívni. A fiúk szemében csodálatra, a lányok szemében behódolásra vágyott. Hamar rájött, hogy a kis létszámhoz szokott pedagógusok bizony nem tudnak azzal mit kezdeni, ha ő a házi feladat elmaradását számonkérő tanárnak csak annyit válaszol, hogy menjél te a jó k**va anyádba. Normális felnőtt ilyen helyzetben legalábbis meghökken. Jó pedagógus nem csapja szájon, hanem eltűnődik, mi van ezzel a gyerekkel. Ez történt. De nem eléggé.

A fiúk valóban csodálattal nézték az újfajta viselkedést: jé, ezt meg lehet csinálni?! Kételyek persze voltak, de kétségkívül imponált a "bátorság". Nem kellett hozzá három hétnek sem eltelnie, és a kis iskola hetedik évfolyamon tanító tanárai bizony gyomorgörccsel mentek be órára, rettegve attól, aznap vajon mi fog történni. A tanulás aztán végképp megszűnt az évfolyamon. Elmaradtak az addig rendszeres, hetenkénti kirándulások, evezések, gyalogtúrák, mozilátogatások. Egyetlen pedagógus nem merte vállalni, hogy az új fiút elvigye bárhová is. És egyetlen pedagógus sem merte vállalni, hogy kihagyja a gyereket a közös programokból. A pedagógusok inkább azt gondolták, várnak még egy kicsit, hátha csak a kezdeti nehézségekről van szó.

Csakhogy közben történt még egy és más.

"A szexuális zaklatás csalhatatlan azonosítója, ha a nőt egy adott szituációban teljesen oda nem illő módon szexualitása, illetve nősége okán szólítják meg, azaz szexuális tárgyként kezelik, nem úgy, mint kollégát, alkalmazottat, ügyfelet, szomszédot stb. Ebben a szituációban a neme, testi megjelenése kerül a másik figyelmének előterébe, és nem az adott, szóban forgó téma és az ahhoz tartozó mondanivaló. Ez a csúsztatás indokolatlan, és teljes mértékben eltereli a figyelmet a valóságos feladatról - stresszt, önbizalmi válságot okoz. Ezért is fontos felismerése és kezelése."

Azon a szeptemberi estén aztán az egyik lakásban megszakadt valami. Az egyik kislány nem tudta tovább magában tartani a történteket. Először lassan, akadozva, végül egyre inkább belemelegedve sorolta és sorolta, mi történt vele az iskolában. A kislány már nem hallgatott, de szégyelte magát és félt.  Szégyellte magát, mert megfogták a hátsóját, szégyellte magát, mert megtapogatták a mellét és tudta, hogy másnap is meg fogják, szégyellte, hogy megtörténhetett a másikkal, hogy ketten behúzták a vécébe és letépték a bugyiját, és csak azért nem történt vele rosszabb, mert becsöngettek. Szégyellte, hogy öngyújtóval égették a tenyerét, szégyellte, hogy fogadásból smárolták le naponta többször. Félt, hogy másnap is megverik, ha t**kön rúgja az őt bántókat (mit képzelsz, büdös ri***nc, hogy mered ezt?!)  Szégyellte magát, mert úgy érezte, valami nagyon rosszul működik a világban, hogy ez egyáltalán megtörténhetett. Biztos volt benne - merthogy bizonytalan alapvetően -, ő is hibás, hiszen másképp ez nem lehet. Egy tizenkét éves gyerek még úgy gondolja, a világ alapvetően jól működik, és ha mégsem, akkor biztos ő csinált valamit rosszul...

Az anyuka elképedt. Elképedt a történettől - és még ráadásul elképedt azon, hogy tizenkét éves, jobbára szabadon, jó szellemben, szeretettel és felvilágosultan nevelt leánygyermeke szájából olyan mondatok esnek ki, amelyek hátborzongatóak, közhelyesek . Hogy anyuka ebből ne csináljon ügyet, semmiképp ne mondja el senkinek, de legfőképpen azt ne mondja el, hogy a kislány elárulta, hiszen meg volt fenyegetve, hogy akkor nagyon megverik, sőt, "megkaphatja, amit olyan nagyon akar a kis k***va". És a kislány sírt és félt és önmagát hibáztatta.

De legalább elmondta, és ez a történet ettől - is - különbönbözik a sok ezer, jobbára agyonhallgatott  történettől. Anyuka - mint mondtuk - tépelődött, aztán  arra jutott, hogy dacolva a kamaszlány ellenkezésével, igenis felhívja a másik anyukát. Épp jókor tette. Mint kiderült, a másik anyuka épp nem értette, miért zokog kamasz lánya a bezárt szobájában úgy, hogy szóba nem áll senkivel. Épp arra gondolt, hogy azért eléggé tele van a lelke a kamaszlányok idióta hülyeségeivel. Amikor meghallotta, hogy a SAJÁT lányával aznap mi történt az iskolában, fizikailag is rosszul lett. Hosszú beszélgetés kezdődött, a gyerekekkel is, a szülőkkel is egymás közt.  Aztán felhívták a harmadik anyukát. Aki - hogy rímlejen a történet a vérfagyaszt sztereotípiákra - azt mondta a telefonba, hogy az egész történet hihetetlen, és ha mégis volt valami, akkor nyilván a kamasz lányok kihívó viselkedése volt az oka. "Ugye, mondtam, anyu, hogy ne mondd el senkinek! Most mindenki k***rvának néz!" - üvöltötték egyszerre két lakásban is a lányok - és igazuk volt, de nem azért, mert igazuk volt.

Másnap már mindenki tudta az iskolában a történetet. És bár mindenki jó szándékúan állt hozzá - a következmények legalábbis borzalmasak voltak. Tiszta jószándékból összehívták az évfolyamgyűlést - esetünkben ez a hetedik és nyolcadik osztályt érintette, plusz tanárok.  Ott elhangzott: tessék, mondjátok el, mi történt. És mit tesz isten? Nem mondták el. Nyilvánosság előtt elhangzott továbbá, hogy a lányoknak kevésbé kéne kihívóan viselkedniük, egyébként a leckéket is mindenki csinálja meg és a házirendre is ügyeljen.

A kislányok valószínűleg ezen a ponton határozták el, hogy soha többet, de tényleg, semmit nem mondanak el a felnőtteknek.

Hogy a történet végül kedvező fordulatot vett, az az osztályfőnök és az anyukák elszántságán múlott. Az új fiúnak - dacára a történteknek - nem akart senki rosszat, legfeljebb magánemberként. Megfontolt szülőként és pedagógusként inkább addig erőltették az iskolavezetésre a véleményüket, míg az közölte az új fiú szüleivel: akkor nem lesz büntetőjogi feljelentés, ha a fiút szakemberhez viszik, és az ő tanácsára majd megfelelő intézménybe.

Így történt. Ma már az új fiú megfelelő intézményben tanul - ha elmegy egyáltalán. A szülők csak remélik, hogy nem lesz következmény: hogy az új fiú és az új barátai nem várják meg a sarkon, tanítás után a lányokat és nem "adnak nekik". A hetedik osztály fellélegzett: azóta még tanítás is folyik az iskolában.

Egyedül a lányok nem teljesen biztosak abban, hogy minden rendben történt.

Vajon kinek a szégyene?

kapcsolódó fórum topic