Beni (azaz Benedek)a napokban lesz 5 hónapos. Nagyon szép név a Sámuel és becézve is igazán menő kicsinek, is nagynak is! Gratulálok, tényleg jó választás. Én majd, ha kamaszodik Benének vagy Bennek fogom hívni, a Beniért biztos leharapja majd a fejem..
Van ezekben a nevekben valami, a Benedek jelentése "áldott", és egészen a legutóbbi oltásig hozta is.

Szia Zsuzsi,

...ugye, mert olyan kis csomagok, tényleg:-) a tied most mekkora csomag:-)?
Samu lett a neve egyébként - pontosabban Sámuel, ami "Istentől kikönyörgött"-et jelent, de ezt csak utólag tudtam meg...és hát volt is benne valami.
Kriszta

én is mindig "kis csomag"-nak hívtam, amikor ilyen picurka volt
gratulálok a babákhoz, az végül nem derült ki, hogy mi lett a főszereplő neve.
üdv,
Zsuzsi

Sziasztok!
Az üzenőfalon már olvashattátok a szülés-születéstörténetem, de átteszem ide is:
Sziasztok!
Első gyermekemmel 2008. március 11-re voltam kiírva. Január végén elkezdtem görcsölni, vérezni, ezért be kellett feküdnöm egy hétre a kórházba, ahol sok-sok magnézium-infúziót majd tablettát kaptam. Sikerült is benntartani a babát.
De nem sokáig...mert Bálint-napi ajándékként (02.14.) viharos gyorsasággal, közel egy hónappal korábban megszületett a kisfiunk.
Reggel 9-kor arra ébredtem, hogy pezsgősdugó pukkant a hasamban. Á, biztos álmodtam...de ahogy lehengeredtem az ágyról, már be is köszöntött az első fájás, és elkezdett szivárogni a magzatvíz is. Szóval, akkor az a magzatburok volt. Hát jó, akkor szülünk:-) Párom ébred, azonnal éber lesz, én meg irány a zuhany. Közben próbálom összefoglalni gondolataimat: még nincs kész a kórházi csomag, még nincs eldöntve a gyerek neve sem. Közben fájások már 5 percesek, majd 4, és egyre hosszabbak. Két fájás közt csomagolás, kapkodás, röhögés. Fájások alatt szenvedés. Fél 11-kor sikerül is elindulnunk...Budáról Zuglóba, a legnagyobb dugó idején...egyik híd reménytelen, másik híd...még inkább...akkor irány az Árpád-híd, ott is a villamossín:-) Én közben leszaggatom a kárpitot az autóban, de legalább a nevet megszüljük:-) A kórházba érve fel sem tételeztük, hogy van lift, irány hát a jól bevált magas 2. és feledik emelet:-), csak sportosan...hétrét görnyedve, meg-megállva:-))
Odaérünk végre, irány a szülészet: "azt hiszem, szülni fogok..." Innentől nagyon felgyorsultak az események.
A vajúdót kihagytuk, felesleges időtöltésnek tűnt labdán ücsörögni...) járkáltam egy kicsit, wc-n ültem, ahová beszóltak, hogy igyekezzek, ne ott akarjam megszülni a gyereket. Zuhany, majd újabb séta, a többi, függönnyel elválasztott szülő"szoba" előtti folyosón, végül szülőszék. Fájt, nagyon fájt, pláne a fájások alatti vizsgálat. Dokim megjön, közli, egy óra előtt meglesz a baba. Ettől megvigasztalódtam kicsit, de amikor bekötötte az oxytocint, nem szerettem őt...mert a fájások erősödtek. De hamarosan beköszöntöttek a tolófájások. Bejött még egy doktornő is, aki rákönyökölt a hasamra - nem értettem, miért kellett. A szülésznő és a párom végig segítettek, bár már nem tudtam, kire figyeljek. Igazából minden összefolyt, a részletekre alig emlékszem, a páromtól tudok mindent. Azt gondoltam, hogy én ezt már nem tudom végigcsinálni, valaki fejezze be helyettem...:-) Amikor gátmetszés történt, már észre sem vettem.
Végül valóban, egy óra előtt (12 óra 55-kor) meg is született a kicsi fiam, alig több, mint két kilóval és 49 cm-rel (2300 gr). Sírtam a megkönnyebbüléstől és a boldogságtól, és imádtam az egész világot:-)))
A második csemetém egész másképp született, de az ő története már egy másik történet - most mennem kell, mert szólít a kötelesség egy lassan kétéves örökmozgó és egy másik, két hónapos, éhes kis csomag formájában:-)