Első terhességemből egy kisfiút szültem 4400 g-mal és 64 cm-rel. Na jó, nem is szültem, mert császároztak. Sürgősségi császárral, altatásban. Számomra ez nem jelentett gondot, örültem, hogy minden rendben volt.
Aztán rá 5 évre terhes lettem megint. Ikrekkel. Nagy volt ám a boldogság, mikor megtudtuk, de volt aggodalom is bőven. Császármetszés után szó sem lehetett ikreket rendesen megszülni, így már elég korántól a programcsászárra készültünk.
2007. Jan 23.-án este 33. héten, elment a nyákdugó. Másnap be kellett mennem a dokimhoz, aki jobbnak látta, ha befektet, és ott maradok a szülésig. Hát... Mit ne mondjak, nem tapsikoltam örömömben.
De le a kalappal a férjem előtt! Fantasztikusan csinálta végig ezt a 3-4 hetet az akkor 5 éves fiammal!!!

A dokim elutazott jan. 29 és febr. 12. között, de azt mondta, várjam meg, és majd vele szülök. Megvártam!!! Megvizsgált kedden, 13.-án, és azt mondta minden egyéb indoklás nélkül, hogy: febr 15.-e, csütörtök.
A kórházban kézzel-lábbal tiltakozott ez ellen mindenki, mert aznap a legtöbb doki egy konferenciára kellett, hogy menjen, és így csak az ügyeletesek maradtak az épületben. Óriási volt a fejetlenség... De az orvosom ragaszkodott a kiválasztott időponthoz.
Így hát a férjemmel reggel 9-től várakoztunk a szülőszobán, hogy legyen hely a császáros műtőben. Délután fél 3 körül jutottunk be. Az orvosom korábban a spinált javasolta, amit viszont nem volt, ki bekössön, így maradt az altatás. Ezt ikrekkel nem szívesen választják, mert a 2. baba túl sokat kaphat az altatószerből. Ha mégis e mellett döntenek, az anyát minél később altatják el. Nos, én emiatt az egész előkészítési ceremónia alatt (borotválás, katéter, mezítelenül, kengyelben a műtőasztalon, miközben a dokik tőlem egy méterre épp bemosakodtak, Betadinos fertőtlenítés, a reflektor-lámpa, meg a lepel felhelyezése) még ébren voltam. Csak egy kicsit volt ciki az egész... Nem igaz!!! Rém kellemetlenül éreztem magam, úgy kiterítve!

De a lányokkal minden rendben zajlott. 2007. február 15-én 14.52-kor megszületett Luca 3250 g-mal, és 53 cm-rel, 14.55-kor pedig Vera 2690 g-mal és 51 cm-rel. Rajtam találtak foltozni valót a dokik, így csak másfél óra múlva toltak ki a műtőből. Merthogy csendben, fájdalmatlanul, alattomban bekövetkezett az, amitől a dokim tartott: szétvált az előző császármetszés hege... De vigyáztak ránk az Égiek!

A két csajszi olyan jó méretekkel született, és olyan jól volt, hogy a 2. naptól fogva velem voltak éjjel-nappal. Muszáj is volt, mert egyrészt a csecsemőosztályon teltház volt, másrészt kaptak pótlást, ami nem baj, de ún. "bocicumiból", amiből csak úgy dőlt a tea, vagy tej ... mikor mi. Egy éjszaka is elég volt, hogy az egyikőjüket megzavarja a szopizásban. Így inkább magam mellett tartottam őket.

Megmondom őszintén, az utolsó éjszaka nagyon nehéz volt. Meg is fordult a fejemben, hogy betolom én is őket a csecsemőosztályra. Mert közben azért rájöttem, hogy baba-mama szoba így, meg úgy, meg a gyerek lelkivilága, meg a korai anya-gyerek kapcsolat, de ÉN NEM EGYEDÜL VÁLLALTAM EZT A KÉT GYEREKET! Hiszen otthon a férjem is velem van. Ő pedig segítene, legalább fogná az egyiket, hogy ne üvöltsön, míg a másikat szoptatom! Na, mindegy ezt is kipróbáltuk. Legközelebb sem csinálnám másként, legközelebb is baba-mama szobába mennék, de valljuk be, ikrekkel ez kő kemény!

Furcsa érzés volt TUDNI egy nappal a műtét előtt, hogy ez az utolsó pocakos napom. Nem csak hogy velük, de mindenhogyan... 36 éves voltam, mikor születtek, 3 gyerekünk van, többet nem vállalunk. Kicsit azért hiányzik...