A nevem egy korábbi hirdetés miatt az ami, de nem tudom hogy kell megváltoztatni.
Az aláírás lemaradt, így azt most pótolom:

Zsuzsi

Előljáróban gyorsan elmesélem, hogy a babánk tervezett baba, és nagyon készültem az érkezésére. Testileg és lelkileg készültem rá, és a lehető legtermészetesebben terveztem a szülésemet. Gyógynövények, gyógyteák, bio olajok, lelki ráhangolódás, csendes szülés, semmi macera, semmi érzéstelenítés..
Egy szerdai napon, kábé két héttel a várható időpont előtt be kellett mennem a városba. Mint rendesen, most is beültem a kocsiba. Pár perc elteltével elkezdett fájni a derekam, ami egyébként addig nem volt jellemző. Visszatért az a fura alhasi fájdalom is, ami már korábban kínzott. Egyre erősebb lett, és úgy hullámzott, mint a szülési fájdalom. Éreztem, hogy ki kell szállnom, különben szétszakadok. Mikor végre odaértem és kiszálltam nagyon megkönnyebbültem..
Hazafelé eleinte nem fájt, aztán újra beindult. Annyira erősen fájt néha, hogy alig láttam. Nagy volt a forgalom, és nagyon féltem, hogy valami baj történik. Mindig elhatároztam, hogy megállok az út szélén, de mivel hullámzó volt a fájdalom, mire meg tudtam volna állni, már elmúlt, így mentem tovább. Autópályán mentem haza, és mire odáig értem, már alig mertem nyomni a gázt, közben meg mielőbb haza akartam érni...
Otthon jobb lett..
Másnap szintén el kellett intézni valamit. Nem mertem autóba ülni, Anyut kértem meg, hogy vigyen el. Persze ott is fájt a hasam és a derekam, de legalább nem nekem kellett vezetni.
Így is egy örökkévalóságnak tűnt, míg végre hazaértünk.
Pénteken újra intézni kellett. Ismét Anyuval indultam útnak. Az apasági nyilatkozathoz kellett intézni pár papírt, amihez többek között be kellett menni a kórházba is. Dél körül végeztünk, aztán hazairányultunk. Pihentem is aznap és kicsit dolgoztam is a gép előtt, de muszáj voltam néha megszakítani a munkát, mert fájt a derekam.
Mikor este a párom, Attila hazaért, már régóta pihiztem. Mondtam neki, hogy olyan fura, hogy már fekve is fáj a derekam.
Megvacsiztunk, majd ücsörögtem a tv előtt, mikor érzem, hogy odalenn valami meleg..
Felálltam és a "valami" folyt.. Aranyos volt Ati, azt hitte bepisiltem Nem tudom miért hitte, esküszöm nem szokásom..
Nyolc óra volt. Ránéztem és csak annyit mondtam "nem bepisiltem". Mindketten tudtuk, hogy elment egy kis víz, de még bíztunk abban, hogy ez nem az.. (szűz babát szerettünk volna, állítólag nyugisabbak, végül kisoroszlán lett )
Bár ha őszintén visszagondolok, nem hittem igazán, hogy van még időnk..
Felhívtam a dokimat, -azaz a helyettes dokimat, ugyanis a sajátom épp szabin volt- akit nem értem el. Felhívtam a szülőszobát, ahol természetesen mondták, hogy menjünk be, megnéznek.
Bementünk, megvizsgáltak, majd az ügyeletes doki közölte, hogy innen már csak a babával mehetek el..
Nem voltak fájásaim. Javasolták, hogy járkáljak, hogy mielőbb beinduljon spontán. A méhszáj még majdnem teljesen zárt volt. Majd egy óra után végre elindultak az összehúzódások. De sajnos nem voltak elég erősek és a méhszájam is tipikus sportolós, azaz izmosabb, kötöttebb. Már akkor látszott, hogy kicsit hosszabb lesz a mutatvány, mint ahogy terveztem, de még bíztam benne, hogy nem sokkal.

Időnként megvizsgáltak, hogy hogy áll a méhszáj.. Nem sokat változott. Három óra múlva be akarták kötni az oxitocint, én kikönyörögtem még egy órát, hátha magától is rendeződik. Nem így lett.. Egyre emelték az adagot, néha megnéztek, közben folyamatosan ctg, néha azért engedtek sétálni, úgy sokkal jobb volt, és a fájások is erősebbek voltak.
De a méhszáj még mindig csak egy ujjnyi..

Időközben megérkezett a barátnőm, akivel megbeszéltük, hogy, mint egy dúla fog nekem segédkezni a szülésnél, majd egy félreértés miatt (a szülőszobalátogatáson azt mondták kapunk hálóinget, így nem vittem) befutott Anyukám is egy frissen vásárolt-mosott-szárított-vasalt hálóinggel.
Szerencsémre egyedül voltam az egész szülészeten, így szemet hunytak afelett, hogy hárman ülik körbe az ágyamat. Nekem hihetetlen jó érzés volt, hogy ez a számomra nagyon fontos három ember mellettem volt ezekben az órákban, percekben. Sokkal személyesebb és családiasabb volt a hangulat, mindenki ott segített ahol tudott..

Reggel háromnegyed 7-kor megérkezett a dokim. A méhszáj még változatlanul egy ujjnyi.. Javasolta a burokrepesztést, így a baba feje jobban tudja tágítani a méhszájat..
Repesztettek. Ömlött belőlem a magzatvíz..
Újabb vizsgálatok.. Semmi..
Tiszteletben tartották, hogy nem kértem fájdalomcsillapítást, természetesen szerettem volna szülni.
Nyolc-fél9 tájban óvatosan mégis megkörnyékeztek az epidurállal. Bejöttek mindannyian, doki, szülésznő, egy nővérke, és felvázolták, hogy egyrészt nagyon fáradok én is és a méhem is, ami nem segít a dolgon, másrészt az érzéstelenítő a méhszájat is ellazítja. Ez az egy esélyünk van még, gondoljam meg. Ati aranyos volt, annyira nem bírta nézni, ahogy szenvedtem, hogy szinte meg sem várta amíg kimondom, ő vágta rá a doki kérdésére, hogy akkor mi legyen, hogy persze, kérjük..
Addigra már nagyon fájtam és egyre kevesebb volt az erőm.. Nem kellett sok, pláne, hogy abba is belegondoltam, hogy ez már a babának sem jó. Belementem.
Beadták az érzéstelenítőt. Kicsit könnyebb volt, már nem fájt, de éreztem, hogy húzódik a méhem. Reménykedtem, ha már így alakult, akkor legyen, akkor egész biztos voltam benne, hogy ez kell ahhoz, hogy táguljak, hogy sikerrel járjunk.. Eddigre már maxon folyt belém az oxitocin.
Mindeközben végig furcsállták, és valóban az volt, hogy ugyan nyomott a medencémben, mégis a baba szinte egyre feljebb került a gyomrom és a bordáim irányába annyira, hogy ha vizsgálat miatt le kellett feküdnöm vízszintes helyzetbe, nem kaptam levegőt..
Kilenc körül újra megvizsgált az orvos, mindösszesen az összes trükkel együtt másfél ujjnyira sikerült tágulnom..

Nagy volt a csend..
Leült mellém, és nagyon kedvesen és óvatosan közölte velem, hogy minden trükköt bevetettünk és semmi. Nagyon sok idő telt el így, fárad a méhem és ez a babának sem, nekem sem jó. Ha óránként fél ujjnyit tágultam volna, volna remény, de így semmi értelme, hogy tovább kínozzanak és kitegyenek mindkettőnket annak, hogy valami baj legyen.
Nem maradt más, műteni kell.
Valami van, mert azért nem tágulok, mert nincs benn a baba feje egész a medencében és nem tágítja a méhszájat. Hogy miért majd kiderül.
Adtak egy kis időt, hogy megemésszem a dolgot. Mondanom sem kell, nyeltem a könnyeim.
Ati és a barátnőm, Évi végig bent volt velem. (Anyu időközben hazament). Amíg a dokival beszéltem kiküldték őket.
Amikor beengedték, már ők is tudták, mi fog történni. Atival összeborulva sírtunk. Én össze voltam törve, hogy nem sikerült megszülni a picurkát, Ati nagyon féltett bennünket.
Jött a doki, az anesztes, elmondtak mindent, már készítettek is elő. Beadták a gerincbe az injekciót. Korábban mondtam, hogy a fogorvosnál rosszul szoktam lenni az érzéstelenítőtől, ez is valami lidocainos vacak, persze rosszul lettem. A vérnyomásom a béka ..gge alatt, magam az ájulás szélén. Rohanás oxigénért, valamit beszúrtak, hogy feléledjek, és közben nyugtatgattak, segítettek, hogy ne kapkodjam a levegőt, ne essek pánikba. Sikerült uralkodni magamon, segítettek a szerek is, majd betoltak a műtőbe. Még futólag láttam, ahogy Ati könnyes szemmel néz az ablakon..
Egyszer csak érzem, hogy nehezen veszem a levegőt. Az anesztes mellettem termett egy hideg vattával és az arcomhoz tette. Majd haladt lefelé, de a mellkasom tetejétől nem éreztem.
"- Túltöltöttük.."
Jó volt hallani.. Újra oxigén, lassan a levegőt, csak nyugodtan.. Végül újra sikerült uralkodni a pánikon.
Közben az az érzés, ahogy odalenn azt a valamit, ami én voltam, de csak távolról érzékeltem, húzták vonták...
És aztán egy furcsa hang.. Olyan cuppanás féle..
Egy pici, nyekergő hangocska..
"- adja oda az anyukának, mutassa meg"
És a következő pillanatban ott volt előttem egy véres-mázas kisbaba. Egyszerre volt furcsa és gyönyörű.
Kitört belőlem minden. Az egész eddigi minden, a fájdalmak, a nyüglődés, a félelem, a csalódás.. Elengedtem az egészet. A sok érzéstelenítő miatt furán rázkódott a testem, az érzelmi kavalkád miatt folyt a könnyem.
Azt hitték baj van, de a nővérke látta rajtam, hogy ezek csak örömkönnyek.
Nem tudtam megállítani, csak folytak..
Pár perc múlva újra megmutatták, már tisztán, bepólyálva. Ekkor már odatartották az arcomhoz, éreztem a kis bőrét, megpuszilgattam, megsimogattam, újra puszilgattam..
Nehéz pillanatok voltak, de a legszebb a világon.

Amikor rosszul lettem, kicsit megdöntöttek az egész ággyal függőleges felé, hogy könnyebben vegyem a levegőt. Így jobban ránehezedtem a lábamra, amit nem éreztem, és ez az elmondhatatlan furcsa érzés nem volt valami jó.. De lassan felülírta valami szúró, húzó, nyomó érzés a gyomrom környékén.. Nagyon rossz volt, így önkéntelenül nyúlkálni és mocorogni kezdtem.. Lassan újra jött a pánik, de már nem volt erőm.. Újra oxigén, lassan, nyugodtan, de már nem segített.. Kaptam egy kis nyugtatót..

Az első képek, amikor betoltak abba szobába, amit őrzőként használtak a szülészeten, még homályosak.
Arra azért emlékszem, amikor meghozták a kisfiamat. Együtt lábadoztuk, ébredtem, éledtem a műtétből.
Lassan ment ki a fájdalomcsillapító, a mellkasom szabadult fel először és hosszú órákba telt, amíg a lábam is elkezdtem érezni. Nem tudtam mozogni, megfordulni sőt megmoccanni sem.
Persze az igazi kellemetlenségei a műtétnek csak innen kezdődnek igazán, de ez lassú, hosszú folyamat. Gyorsan gyógyultam.

De Beniért megérte, most is itt van mellettem. Csodaszép kisbaba, és egy tündér.
Azt mondtam és mondom most is, az első 12 órát bármikor újra megcsinálnám és hálát adok érte, hogy átélhettem. De a műtétet soha többé nem szeretném megélni..
Sajnos maradt bennem keserűség, a csalódottság, hogy nem sikerült természetes hüvelyi úton megszülni. Úgy érzem elvettek tőlem valamit.. Remélem egyszer sikerül feldolgozni.

Persze kiderült az is, mi volt a baj. Egyrészt, bár a méretei tökéletesen megfelelőek, nekem kicsit nagy a kis termetemhez képest. De mégsem ez volt a fő probléma.
Egyrészt azt mondták rövid a zsinór kicsit.
Másrészt a nyakacskája köré volt tekeredve. Így sajnos nem tudott megszületni, és áldom a kis eszét, hogy nem illeszkedett be, hanem felfelé kúszott, így semmilyen károsodás nem érte. Belegondolni sem merek..

Hála Istennek Beni tökéletesen egészséges és tökéletesen tökéletes!

Hát ez a mi történetünk. Gyönyörű kisfiam Attila Benedek 2009. augusztus 15.-én szombaton 9. 52 –kor, 3410g-mal és 50 centivel megérkezett.