Hozzánk 2009 december 8-án köszöntött be a gólya, elméletben 24-re lettem kiírva, de ő úgy gondolta a karácsonyt már a nagy betűs életben szeretné élni. A fogantatás nem ment valami zökkenőmentesen. Egy nap vettünk egy tesztet a párommal, hiszen terveztük a kis pocaklakót és minél előbb kiakartuk deríteni,hogy sikerült-e. Sajnos nem. Aztán húsvét környékén arra lettem figyelmes, hogy olyan furi dolgokat kívánok. Nem szóltam a páromnak. Vettem egy tesztet, aznap nem csináltam meg mivel nem éreztem magam jól azt hittük vírus, másnap már dolgozni sem tudtam, mert belázasodtam. Így elmentem a háziorvosomhoz, addigra már alig kaptam levegőt. Kiderült, hogy görcsöt kapott a mellkasom a láztól. Akkor már tudtam, hogy bennem van egy kis élet, úgyhogy ott feküdtem a vizsgálóágyon és folytak a könnyeim amikor a doki azt mondta, hogy ne éljem túlságosan bele magam mert nem biztos, hogy megmarad. Nem kívánom senkinek ezt az érzést, még most is könnybe lábad a szemem, ha rá gondolok. Aztán teltek – múltak a hetek, hónapok és végül eljött az a hajnal amikor is el kezdett csurogni a magzatvíz, nem törődtem vele mivel fájásaim nem voltak. Aztán a védőnőnk délután hívott és elmeséltem neki a történteket, az ő tanácsára elindultunk a kórházba egy vizsgálatra . Akkor még nem sejtettük, hogy szülni megyünk. Amikor megláttam nőgyógyászt mindjárt elfolyt a magzatvíz, így már nem volt visszaút. Apás szülést terveztünk, még szerencsére , mert 1 szülésznő volt aki előttem 4, utánam 4 szülést vezetett le ( le a kalappal előtte ). Mikor végre bekerültem e szülőszobába még mindig nem voltak fájásaim , ezért egy sürgősebb szülésre át kellett adnom a szobát, én kikerültem a folyosóra ahol végig kellett hallgatnom ahogy szó szerint visított egy csajszi, jó felkészítés . Iszonyú volt. Utána vissza kerültem a szobába megindították az infúziót. És hosszú szenvedések ( 17.30 – 05.05 ) után hajnalra megszületett a kislányunk Mircsi . Gyönyörű érzés volt, tényleg elfelejtünk akkor minden fájdalmat. Hozzá kell tennem a párom teljesen kikészült azóta is azt hajtogatja , hogy bocsássak meg és több gyerkőc nem lesz. Szegényt sajnáltam , mert az kezdeti fájdalmaknál nem tudott segíteni, sőt őszintén szólva a hátam közepére sem kívántam, aztán amikor jöttek a tolófájások összeteszem a két kezem, hogy ott volt. Nagyon sokat segített és így már ő is élvezete, már amennyire ezt lehet élvezni. Ennyi a mi kis történetünk.