Családinet.hu

CsaládiNet Szolgáltatás Közvetítő


Magántanár
2019. 05. 16.
coachandyoga@gmail.com
kepTöbb, mint 20 éve foglalkozom gyerekekkel, jómagam is két gyermek büszke édesanyja vagyok. Kezdetben szinkronúszó válogatottságom után edzőként foglalkoztam az ifjabb korosztállyal, majd óvodapedagógusként.
Jógával több, mint 10 éve foglalkozom, eleinte Gyerekjóga oktatóként, később Gerincjóga, majd Kismama-és Babás jóga oktatóként képeztem magam. 2018-ban a Mandala Jógastúdió első államilag akkreditált Astangajóga oktatóképzését is elvégeztem. Life Coach illetve Tréner képesítést 2015-ben szereztem. Azóta számos tréningen, workshopon,tanfolyamon vettem részt, vagy vezettem, melyek segítségével fejleszthettem kompetenciáimat. Kommunikációs területen dolgoztam a Magyar Televízió több műsorában, illetve különböző cégek arculatkialakításában, szervezeti folyamatok egyszerűsítésében is tevékenykedtem. Művész családból származván én is végeztem művészeti iskolát, ahol különböző eszközök használatával megismerkedve a grafika és az akril festés mellett horgonyoztam le.

Jógával, művészeti workshopokkal, coachinggal egyaránt foglalkozom. Yoga. Art. Kids.

Programjaim:

Tematikus jóga workshopok (Gyerekek / Felnőttek részére egyaránt)
Stresszoldás és relaxáció (Gyerekek / Felnőttek részére egyaránt)
ZenRajz workshop (Gyerekek / Felnőttek részére egyaránt)
Rajzkurzus és előkészítő (Gyerekek)
Reiki tanfolyam (Gyerekek / Felnőttek részére egyarán

 Részletek:
Dohányzik?nem
VégzettségFőiskolai
Óradíj2000-3000 Ft
Életkor30-40
Referenciavan
Sérült gyermeket vállal?nem
Tanítvány koraOvis, vagy fiatalabb
SzintFelvételire felkészítés
MunkatapasztalatTöbb, mint 5 év
Csoportos foglalkozásIgen
TantárgyEgyéb
IdőpontAlkalmanként
Házhoz megyNem
Kerület (ha van) nincs
Szolgáltatás helye Budapest

Vissza