Kedves Fehér doktornő!
Abbak kérném a segítsgét, hogy nővérem 35 éves
NAgyon sokszor bulizik és úgy él, mint egy tini
Haonta 1-2 alkalommal is elmegy ő úgy mondja iszogatni
Ekkor a barataival van, hogy éjszkaába nyúlóan "buliznak"
Akkor ő nem tud leállni és többet iszik, mint kéne.
Máskor ha csak otthoni beszégetéshez nyitnak egy bort akkor abba tudja hagyni
Kérdésem ez már alkoholizmus és ha igen merre kell fordulnia, hogy segítséget kapjon.
Köszönettel:

egy aggódó testvér

Tisztelt Fehér Beáta!

Kétségbeesésemben és tanácstalanságomban fordulok Önhöz. 30 éves a fiam,külföldi munkán dolgozik. 2-3 hetenként jön haza,egyre rosszabb állapotban. Drogproblémái sajnos régóta vannak.már kezelték is emiatt. Egyre soványabb,egyáltalán nem,vagy csak tőmondatokban kommunikál,kóros fáradtságra panaszkodik.Lehangolt,talán depressziós is.Azt vélelmezem, hogy minden keresete drogra megy,bár erről nem hajlandó beszélni. Most kifejezetten jól keres,mégis azt mondjaí,h "mínuszban van".Kérdésem az,h mit lehet tenni ilyen helyzetben,hogyan segíthetnék neki,hova fordulhatnék?

Kedves Fehér Beáta!

Férjemmel 14 éve vagyunk házasok. Három gyönyörű gyermekünk van. Kifelé tökéletes családi képet mutattunk hosszú éveken keresztül. Megvolt mindenünk somindent elértünk. Egy probléma volt folyamatosan az pedig a férjem alkohol problémái. Lassan 10 éve, hogy iszik. Én probáltam szépen, segítőkészen, kerestem orvost. A válasza arra, hogy miért csinálod ezt velünk mindíg az volt: "jól teszem". Négy éve súlyosbodott a helyzett. Folyamatos bántás szavakkal, megalázott, leköpött, üldözött, kutyának éreztem magam, volt meg is ütött. Gyerekeim (13,10,6 évesek) kérték már " anya menjünk innen". Én meg mondtam: "nem hagyhatom apátokat egyedül". Szinte minden áldott este megtörtént. Engem okolt azért mert iszik. Most ugy erzem betelt a pohár. Szeretnék nyugalmat. Megmondtam elköltözök, nagyon összetörtem ezalat az évek alatt. A gyerekek is nagyon sérültek, főleg a 13 éves fiam. Ahogy kimondtam, hogy elmegyek azóta öngyilkossággal fenyegetőzik. Italra 10 Xanaxot vett be aztán másnap megkért, hogy ne haragudjak. Most a felálás az, hogy nagyon szeret, nem tud élni nélkülem, segítsek neki letteni az italt. Nekem ez nem megy. Nem tudok maradni de közben a lelkiismeretem marcangol. Leírhatattlan sok csúnya dolog történt az évek alatt. Ezeket nem tudom felejteni. Ha maradok feláldozom magam úgy érzem. Hagyjam egyedül? Megkérdeztem a minap: " Miért csináltad ezt velünk?" válasz " nem tudom". Kérem írjon pár szót mert néha magamat sem értem miért csináltam ezt éveken keresztűl. Köszönöm.

Tisztelt Fehér Beáta!

Édesanyámmal kapcsolatban szeretném kérni a véleményét, illetve azt, hogy hogyan érdemes hozzá viszonyulni. Édesanyám 60 éves és kb. 40 öngyilkossági kísérleten van túl. A pszichiátrián eléggé későn (kb. 50 éves volt), amikor mániás depressziót állapítottak meg nála. És azt mondták, hogy az alkoholizálásának ez az alapja. Azóta vittem több privát pszichiáterhez, de sajnos abszolút nincs betegség tudata. Már külön csak én is elmentem addiktológushoz, aki azt mondta, hogy inkább borderline személyiségzavarra gondolna anyukám esetében. Minden próbálkozásunkat támadásnak véli. A papámat teljesen kikészíti a mindennapos alkoholizálásával, mert ilyenkor kritikán aluli a viselkedése. A papámnak már mondtam, hogy költözzön el, mert így ő is rámegy, és életet is csak úgy érdemes menteni, ha legalább az egyik megmenekül....de azt mondja, ha elmenne, akkor emberhez méltatlanul halna meg anyukám, amit az ő lelkiismerete nem bír el, így pedig valamennyire még tartja magát. Ebben az esetben hogyan lehet viszonyulni az ilyen beteg emberhez? Úgy tudom, hogy nincs kényszer gyógykezelés ma már, de abban az esetben sincs, ha veszélyes önmagára nézve? Válaszát köszönöm!

Kedves Beáta!

Érdeklődni szeretnék, hogy mi a teendő abban az esetben, ha édesapám állandóan szerencsejátékozni akar. A család minden pénzét elköltötte. kölcsön kéreget, csak hogy játszani tudjon.Édesanyám és testvéremben látja az ellenséget, mivel próbálják lebeszélni róla, de csak egyre rosszabb. Az elmúlt pár napban kezdett el erőszakosan viselkedni, a minap már odáig fajult a helyzet, hogy anyukámat is megütötte. Nem fogja fel, hogy rosszat cselekszik, úgy gondolja, hogy minden rendben van. Orvoshoz nem akar menni, de szerintem más lehetőség nincs. Kérem segítsen, adjon tanácsot, félek, hogy súlyosbodni fog a helyzet.
Várom mihamarabbi válaszát.

Kedves Beáta!
Egy barátnőm családi problémáin szeretnék segíteni, de fogalmam sincs kihez, hova forduljak. A lány se tudja, ő egyébként 24 éves. Van egy bátyja is, aki pár évvel idősebb. Édesanyjuk meghalt kb 10 éve. Édesapjuk pedig iszik. Ha józan akkor tök jófej, de ha részeg... bántalmazza őket, legtöbbször csak szóban, üvöltve, de olykor olykor ha el mert jönni velünk a barátnőm bulizni, bejött utána az apja és az utcán a hajánál fogva rángatta haza. Persze részeg volt. A testvérével hasonló a helyzet, párkapcsolatot egyikőjüknek sem enged, barátokat elmar mellőlük... Befogja őket dolgozni otthon, de pénzt érte már nem ad. A barátnőm dolgozott külföldön, elsőnek több hónapot egyhuzamban, abból tudott venni egy autót, most már 2 hetet kint 2 hetet itthon. Pénzét elveszi az apja, a kocsiját ami a munkaeszköze pedig elviszi, tönkreteszi (kitépi a kéziféket a helyéről...). Aztán egyik dolgos hét alkalmával itthon az apja infarktust kapott. Bekerült kórházba. Annyira megijedt hogy abbahagyta az ivást, cigizést jó időre, de max 3 hónap után megint elkezdett inni. Először módjával, de már megint egyre durvább. Természetesen otthagyni ez miatt nem merik, és nem is tudják mi lenne a megoldás. Kérem ha tudna segíteni, írjon!

Köszönettel, egy barátnő

Kedves Beáta!
A fiamnak drog problémái voltak. Ezek kb. 2011-ben kezdődtek. Odáig jutott, hogy a hülyeségei miatt betörték a fejét, az ügyeleten kötött ki. Egy verekedése miatt pénzbüntetésre ítélték, de ő nem tudta kifizetni, én nem akartam, ezért 3 hónap fogházbüntetést kapott 2013-ban. Otthon amit tudott pénzzé tett. Az iskolát otthagyta, az érettségi vizsgánál. Dolgozni nem akar. Most már addig jutottunk, hogy egy barátja sincs, mindenki otthagyta, mert csak kihasználtak őket. 2014-ben nagy nehezen elment egy pár alkalommal a családsegítő központba. Egy ideig foglalkoztak vele, de látták, hogy nagy a baj (agyműködése visszaesett legalább 5 éves gyerek szintjére), ezért a pszichológust ajánlották. Oda is elmentünk, (3-4 kezelésre) aki írt egy szakvéleményt,de igazán ő sem tudott segíteni. A kórházban a pszichiátriára befeküdt, de a 2. nap után elküldték, mivel nem ilyen jellegű betegeket kezelnek. A drogambulancián is voltam, voltunk, de nem volt sikeres. A lényeg, hogy a fiamnak nincs betegségérzete, azt mondja, hogy ő nem beteg. Dolgozni nem fog. Egész nap otthon ül, nézi a tv.
Arra vár, hogy hazamenjek és idegileg kikészítsen. Fizikailag nem bánt, de idegileg nem sokáig bírom. Ezt nem lehet, nem is tudom leírni, hogy miket mond, ahogy állandóan piszkál. Nem normális. Nincs egy nyugodt percem otthon. Van egy öccse, aki állandóan bezárkózik a szobájába, hogy ne találkozzon a testvérével, utálja. Ha teheti inkább a barátaival van. Ez oda vezet, hogy nem tanul, rosszak az eredményei az iskolában. Jogilag semmit nem lehet tenni, mivel nagykorú (22 éves), el tudja látni magát és fizikailag nem bánt minket. Attól félek, hogy addig fajulnak el a dolgok, hogy valami olyat teszek, amit nem lehet visszafordítni. Sok mindent tudnék még írni, de azt hiszem a lényeget leírtam. Segítség kellene, hogy lehetne észhez téríteni egy olyan embert, aki nem érzi magát betegnek, ezért nem is akar semmilyen orvoshoz, terápiára menni, dolgozni nem akar. Kérem, segítsen, vagy olyan tanácsot, helyet megadni, ahol tudnának segíteni!!!!!!! Előre is köszönöm!!!!!!!
Még egy dolog, mostanában nem szívja a füvet, ez kb.6 hónapja.

Kedves Beáta!
A párom 25 éves és van egy háza (ami a sajátja) az édesanyja pedig, aki alkoholista rajta élősködik. Amint iszik az anyuka egyből támadja a páromat, sértegeti (engem is) és ahogy tudja megbántja.... és most már teljesen tönkreteszi lelkileg ezzel. Azt még tudni kell, hogy az anyukájának kétszer volt szívinfarktusa is. Segítséget szeretnék kérni, hogy mit tudunk tenni ebben a helyzetben? Hova tudnánk elküldeni az édesanyját? (magától az anyuka nem akar sehova menni). Kihez fordulhatnánk? Orvosok, rendőrség? Nem akarom hogy a párom teljesen tönkremenjen lelkileg emiatt, kérem segítsen valahogy!
Köszönettel: Niki

Kedves Beáta!

Tanácsot szeretnék kérni. Édesanyám évek óta alkoholista, de az utóbbi 3-4 évben nagyon sokat romlott a helyzet, és bár nem vagyok szakértő úgy érzem hogy a problémája nemcsak az alkohol hanem a nagyon súlyos depresszió. Előfordult már hogy azzal fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz. Édesapám és én is nemrég költöztünk el tőle, de attól félünk, hogy kárt tesz magában, és gyakran azt hajtogatja, hogy addig fog inni amíg meg nem hal és hogy már úgysem bírja sokáig. A szomszédok is félnek, hogy mikor csinál valami nagyobb kárt magában vagy házban. Gyakran bezárkózik eltorlaszolja az ajtót és nem enged be senkit. Sajnos most valószínüleg hozzájutott egy kisebb összegű pénzhez, és most valóban reggeltől estig csak megállás nélkül iszik. Nagymamámnak nem volt problémája az alkohollal, de azokat a depressziós tüneteket látom édesanyámon is amit azelőtt nagymamámom. Tudom, hogy csak akkor lehet segítséget kérni ha ő is akarja, de ilyen esetben sem lehet kényszer-gyógykezelést kérni? Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel Tímea

TISZTELT Beáta! nem vagyok biztos hogy az előző levelemet sikeresen el küldtem-e? Igy ismét a segítségét,vagyis a tanácsát kérem.Páromat tavaly vastagbélrákkal műtötték,ami rosszindulatú volt,de áttét nem.! Sajnos ezen kívűl még sok a betegsége:gyomorfekély,mélyvénás trombózis,tüdőembólia,és nagyon dagad mindkét lába térdtől lefelé. Már a műtét után két héttel folytatta az ivást,ami nála minimum 5 liter sör naponta.Nem tudja megállni hogy ne igyon,hiába könyörög neki a család.!Kérdésem volna: mire számíthatok?mi várható a betegségében,hiszen tudom hogy az alkohol nagyon káros,főleg ilyen komoly betegségek mellett.! Várom megtisztelő válaszát,melyet köszönök.
Éva

Kedves Beáta. Kérdésem a következő.Párom aki 59 éves,és tavaly esett át egy komoly vastagbélrák műtéten ami rosszindulatú volt,/áttét nem volt/ sajnos alkoholizál ! Műtéte után már két hét elteltével issza a sört,ami napi minimum 5 liter.Kérdésem mire lehet számitani.Hiába minden kérés,de nem tudja abba hagyni.
Ő abban az állapotban érzi jól magát.Azon kívűl sok betegsége van, mélyvénás trombózis,gyomorfekélye,és tüdőembólia van.Sajnos senkire nem hallgat! Már észre vettem,hogy néha hasmenése van. Várom válaszát az email cimre Köszönettel: Lempelné Éva

Üdvözlöm!
Gyermekem 18 éve alkoholizál. 3 alkalommal volt Esperal beültetése. 4 alkalommal volt 2-3 hónapokat pszihiátriai kezelésen a visszatérő ivása miatt. Utoljára 2012 májusától 3 hónapig, melynek eredménye abszolut 0. Dolgozik, a napi munkáját ellátja, de mikor hazajön egyetlen célja van, az ital. Sört és rövidet iszik, dugva, mert azt hiszi nem vesszük észre. Eddig általában aránylag csendben volt, de kb fél éve a rövid ital elfogyasztása után agresszív, magából mindenért kikelő, magából kifordult lesz. 46 éves. Elvált, az arcán kemény nyomokat hagyott az alkohol. Véleményem szerint párt nem keres - nem is találna- magának, mert kinek kell egy ilyen arc. Egoista, bosszuálló, rosszindulatú lett - saját bevallása szerint is - magából kifordult egyén lett. Notórius hazudozó lett, a pénz folyik ki a kezei közül. Együtt vagyok kénytelen lakni vele, mert ha nem vagyok, már rég hajléktalan lenne. Nekem jogom nincs arra, hogy kényszergyógykezelést kérjek,ő viszont egyre agresszívebb, főleg a férjem halála óta (2 éve).
Mit tehetnék? Félek, hogy tragédia fogja lezárni ezt az ügyet. Kérem, ne írja a rendőrséget, anya vagyok, nem tudom megtenni...Minden alkalommal hiszem, hogy a jóságommal, hogy befogadom a kórház után, majd megváltozik. De nem!
Mit tehetnék??

Kedves Beáta! Segítséget szeretnék kérni.. egy nap nagyon berúgtam, még soha életemben nem ittam ennyit. SOHA, de most annyira sokat ittam hogy hánytam és alig emlékszek valamire. Annyira rossz emlék ez az egész, és nem tudom elfelejteni, az a baj hogy nagyon érzékeny, és önbizalom hiányos vagyok. Ráadásul mindig eszembe jutnak ezek az emlékek, nem bírok tőlük szabadulni. Nagyon rosszul érzem magam emiatt.. egyszerűen utálom magam.Még az sem segít ezen, hogy rajtam kjvül mások sokkal rosszabbul voltak. Mit csináljak hogy ne érezzem ezt? Hogy ne gondoljak mindig erre?!

Kedves Beáta!
Nagyon nehéz évet hagytam magam mögött. 25 éves házasság után,elköltöztem,és jelenleg egyedül élek,két nagy,már kiröppenőben lévő gyermekemmel. Nagyon nehéz feldolgoznom,azt a sok mindent ami történt. Észre sem vettem, és évekkel ezelőtt belecsúsztunk ,hogy a férjem egyre többet és többet iszik, majd durvább, felelőtlenebb,és már egyáltalán hatással nem tudtam rá lenni, mindennek én lettem okozója, a gyerekek, akikkel nullára,sőt, minuszba került a kapcsolata. Borzalmasan féltékeny volt, a semmiért bántott, kínozott.
Kötekedővé vált, a helyzetünkért engem és a családomat okolta, irtózatos fájdalmat okozott ezzel nekem. Vagy a másik véglet, hogy saját magát, és meneküljünk tőle. Több veszélyes helyzetet is megéltünk, de inkább mindig mi mentünk el,több éjszakát is a szülőknél töltöttünk.
A nyáron, valamiféle csoda folytán vevő lett a házra,amit régóta hirdettünk. Ő először akarta, majd nem, végül a lányommal összeveszett, és ennek hatására beleegyezett./ Nagyon sajnálom , hogy a lányom is belefolyt ebbe./
Szóval eladtuk, szétmentünk. Azután 3hónapig annyit ivott,hogy kórházba került,nagyon rossz állapotba. Azóta jobban van,de nagyon labilis. Úgy érzi ő az áldozat.
Mi nyugodtan vagyunk azóta, de iszonyatosan sérültek. Voltam szakembernél is,tudok a hozzátartozó csoportról is,a témában már mindent elolvastam, és mégis, a lelkem fáj,és tudom ,hogy a gyermekeimé is.
Igazából csak ki akartam írni magamból, és nem hittem volna, hogy az alkohol ilyen veszélyes ellenfél, hogy csak a megfutamodást láttam egyetlen útnak. A férjemet,akit egyébként nagyon szerettem,/lehet hogy nem jól/ magára kellett hagynom, mert úgy éreztem,mindent,mindent elveszítek.
Ha van pár jó szava, akkor azt szívesen veszem. Üdv. Tattyana

Kedves Beáta!
Erős dohányosnak számítok napi másfél dobozzal szívok el és elhatároztam,hogy leteszem a cigit saját erőmböl mert már próbáltam mindenféle csodaszert tapasz,rágó,biorezonancia...stb,de egyik sem volt hatásos,sőt jobban kívántam a cigit.Kérdésem az lenne,hogy van-e valami ötlete,hogy könnyebb legyen elviselni az elvonási tüneteket? Köszönöm:Réka

az unokám 22 éves, ugyan azok a problémák, amit a lgutolsó levél íroja a testvéréről írt, a körülmények , a tünetek ugyanezek. Kérem írja meg, hogy hozzátartozói konzultáció hol lehetséges?
Köszönettel B.e.

Jó napot kívánok!

Az én kérdésem az öcsémmel kapcsolatos!Ő 21 éves férfi.
2008 óta drogozik, rendszeresen 2010február óta. Én legalábbis így tudom. Füvet nai rendszerességgel szív, de bármi az utjába kerül megeszi felszívja stb. leggyakrabbanszintetikusakat, a legális fajtákból, pl:mefedrin, mdpv, speed én nem is tudom pontosan miket. MÁr több munkahelyét is elvesztette a drog miatt, mert oda nem illő állapotban ment oda és egyből kirúgták! Édesanyánkkal él, és anyától várja hogy tartsák el, holott fizetése van ami kb 3 napig elég, utána lop ékszereket gépeket bármit, és eladja.Bárki pénztárcájába is belenyúl, ezért írom hogy nem kételkedem a függőségében.Az utóbbi egy évben többször hívtam elvonóra de hallani sem akar róla, azt mondja hogy én vagyok a drogos kettőnk közül. 1,5 éve olyan változásokon ment keresztül hogyha nem látnám nem is hinném el, erőszakos, agresszív.A legrosszabb hogy otthon az édesanyámat és hugomat bántja, leginkább lelkileg terrorizál, hugomat többször is megütötte, ha nem kapja meg amit akar, akár pénz akár étel formájában.Ha nincs otthon főtt étel vagy épp nem tetszik neki a mi van a lakás berendezéseit töri zúzza, ajtókat szekrényeket mindent szét ver.Legutóbb mikor mondtam neki az elvonót a képembe röhögött és leköpött!
A személyi higiénéjével is baj van nem fürdik és nincs fogkeféje sem.Szóval több mint furcsa én nem vagyok orvos de még nekem sem nehéz megállapítanom hogy komoly baj lehet.Egyik pillanatban kenyérre kenhető, gyakran sír is de 3 perc mulva már magából kikelve ordít és tör zúz.
A kérdésem az lenne hogy mit tehet ilyenkor a család?Tényleg semmi esély nincs arra hogy segítséget kérjen?Milyen módszerrel lehet rávenni?Őszinte legyek én végig mellette álltam de egy ideje már azon vagyok hogy nem is érdekel mit csinál csak ne szenvedjen miatta az anyám és a testvérem!Hogy lehetne rajta segíteni?Kérem irjon

Üdv!
16 éves gimnazista leányzó vagyok. Nemsokára szeretném letenni a középfokú angol nyelvvizsgát, s ennek érdekében elkezdtem magántanárhoz járni. Az illető férfi és 51 éves. Mindig is vonzódtam az idősebb férfiakhoz, s gyakori fantáziáim közé tartozott a magántanár-diák viszony. Izgatott a gondolat, hogy kettesben maradok vele, még ha ő nem is volt különösebben az esetem. Ennek ellenére az első pár óra alkalmával még a kezeim is remegtek, de aztán világossá vált számomra, hogy ő nem olyan pedagógus, aki kikezdene egy diákjával, s csak gyerekként tekint rám. A legkiválóbb tanár, akit ismerek, – több ilyen tanárra lenne szükség az oktatásban - emellett igazán rendes, normálisan viszonyul a diákokhoz és van humorérzéke, tehát szeretek az óráira járni. Teljességgel rajongom érte, felnézem rá, s már egy hónap elteltével nagyon megkedveltem őt.
A főbb bonyodalmak egy szép márciusi – a menzeszemet megelőző - napon kezdődtek. Ilyenkor mindig jelentősen megnő a szex iránti vágyam, holott egyébként sem nevezhető alacsonynak a libidóm. (Viszont párkapcsolatom még sosem volt, bulizni se járok valami sűrűn, alkalmi szexuális kapcsolatokat sem létesítek, elsősorban azért, mert ledönteném általa a magammal szemben felállított erkölcsi korlátokat, másodsorban nem szeretnék odáig süllyedni, hogy ócska ribancként emlegessenek abban a városban, melyben élek. Így a helyzetemből adódóan nem tudom kiélni a szexuális vágyaimat, s kénytelen vagyok azokat magamba fojtani. Ez frusztráló számomra.) Az aznapi órán pedig más szemmel kezdtem nézni a tanárra. Kifejezetten vonzónak találtam őt. Ezt csak fokozta, hogy ő – nem távolságtartó ember lévén – míg magyarázta az egyik feladatot, egészen közel húzódott hozzám. Nagyon jól esett a közelsége, felizgatott. Halkabban, lágyabban beszélt hozzám, azon a kellemes, férfias hangján. Arca egészen közel került az arcomhoz. Féltem, hogy tekintetem elárulja, mi is játszódik le bennem, ennek ellenére mélyen a nagy kék szemeibe néztem. Ez fokozta bennem az iránta ébredő vágyat. Természetesen a vonzalmam nem talált viszonzásra, én pedig csak vágyakozva fürkésztem tovább arcának és testének minden rezdülését. Szemeim megakadtak ajkain - melyeket oly’ szívesen éreznék ajkaimon - majd élvezettel siklottak lejjebb, végigpásztázván a testét, s elidőzvén a combjainál és ágyékánál, melyre kék színű farmernadrágja izgatóan feszült rá. Igazán beindította a fantáziámat. Kedvem lett volna azon nyomban az ölébe fészkelni magamat, érezni, ahogy teste a testemnek simul.
Ezt a napot követően ez így ment minden órán, s szabadidőmben is egyre többet gondolok rá. Otthon utána keresgélek az interneten, képeket nézegetek róla, folyton ő jár a fejemben. Ha meglátom más diáklányokkal beszélgetni, különös féltékenység lesz úrrá rajtam. Ha több napig nem látom őt, érzem a hiányát és igyekszem minél többször, „véletlenül” összefutni vele az iskolánk folyosóján. Ilyenkor már a puszta látványa is teljesen felajz engem. Gyorsabban dobog a szívem, szinte földbe gyökerezik a lábam és remegek. Közben alaposan végigmérem őt, minden porcikája egyre vonzóbbá válik a szemeimben. Többször azon kapom magam, hogy arról fantáziálok, hogy hatalmasakat, szenvedélyeseket kefélek vele. Nagyon beindít, s bevallom őszintén, kicsit izgat a kora is. Pontosan egy idős apukámmal, ezért olykor elgondolkodom rajta, hogy ez normális érzés e részemről. Egyébként nem képzelem, hogy „halálosan szerelmes” vagyok belé, meg semmi ilyesmit.  Nem stílusom belelovalni magamat bugyuta plátói szerelmekbe. Én igazi, viszonzott szenvedélyekre vágyom. Sztárokért sem rajongtam soha, csak olyan emberek iránt ébredt bennem vágy, akikkel nap mint nap kapcsolatba kerültem, akikkel meg volt a testi kontaktus. Arról már nem tehetek, ha ezek az emberek évtizedekkel idősebbek nálam és házasok. Egyszerűen hozzájuk vonzódom. A kortársaimat észre se veszem, nem tudom őket férfinek tekinteni. Egyébként is csak néhányan próbálkoznak be nálam közülük, többnyire az idősebb korosztály nyilvánítja ki felém tetszését.
10-13 éves koromban egy harmincas évei elején járó férfi tetszett.
14 évesen egy negyvenes tanárom. Ő testesítette meg, s testesíti meg még jelenleg is szememben a férfiideált. ( Bár, mióta az 51 éves tanárom tanít, egyre kevesebbszer gondolok rá. ) Nagyon jól tartja/tartotta magát, mindenki 10 évvel fiatalabbnak nézi/nézte a valódi koránál. Soha senkit nem találtam még annyira szexinek, mint akkor őt. Dús világosbarna hajával, kék szemeivel, férfias vonásaival, izgató hangjával, jó testfelépítésével, ápolt, stílusos megjelenésével, jó kiállásával és intelligens, udvarias, kedves, humoros, könnyed, kacér stílusával teljesen lehengerelt. Persze 45 éve alatt volt ideje kitanulni, hogy bánjon a nőkkel, hölgyekkel.  Már azt „gáznak” éreztem, hogy 14 évesen egy negyvenes férfira gerjedek, de azzal nyugtattam magamat, hogy ő fiatalabbnak néz ki a koránál. A legjobb barátnőimmel is megosztottam az érzéseimet, akik saját bevallásuk szerint undorodnak az idősebb férfiaktól és láttam, hogy kicsit furán is néztek rám, de mégis megértőek voltak velem és mindig kiönthettem nekik a lelkemet. Elfogadták, hogy nekem ő a zsánerem és azt azért ők is elismerték, hogy tényleg fiatalabbnak tűnik a koránál. A „tüneteim” nála és a harmincas férfinél is hasonlóak voltak, mint most az 51 éves tanáromnál.
Viszont úgy érzem, ez már tényleg több a soknál. Hiszen az angoltanárom közel 40 évvel idősebb nálam! A barátnőim szerint ez már beteges. Lehet, hogy igazuk van. Ez elgondolkoztatott, s arra a következtetésre jutottam, hogy írok erre az oldalra és kikérem más kívülállók őszinte véleményét.
Normális ez a vonzalom részemről? Érdemes lenne esetleg pszichológushoz fordulnom?
Előre is köszönöm a választ!

Kedves Fehér Beáta!

Kedves Fehér Beáta!

Férjemmel 2 éve élünk együtt, van egy 9 hónapos kisbabánk. Mióta megszületett a baba, a férjemen egyre inkább elhatalmasodott a számítógépes játékfüggőség. Amikor szabadságon van, hétvégén, illetve munka után esténként folyamatosan játszik a gép előtt. Régebben sportolt, olvasott, együtt csináltunk programokat, de már ezzel tölti el minden szabad percét, és ha közben hozzászólok vagy rámkiabál vagy nem is válaszol. Gyakran éjjel 2-3-ig is fennmarad és felkelés után már le is ül a gép elé, ha aznap nem dolgozik. Az lenne a kérdésem, hogy nekem mit kéne tennem, hogy kéne ehhez viszonyulnom? Ő azt mondja, ez az ő dolga, hogy tölti el a szabadidejét, ne szóljak bele. Valóban ez lenne a helyes magatartás, tegyek úgy, mintha minden rendben lenne? Vagy ez valóban nem olyan nagy probléma, csak én túlzom el?

Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Beáta!

Férjem több mint 10 éve dohányzik. Már van egy 8 éves kisfiunk, és most eljött az idő, hogy nagyon vágyunk egy második gyermekre. Én ragaszkodom, hogy teljesen leszokjon a dohányzásról, mert úgy tudom, hogy ez a DNS-t is roncsolja, ami a további generációra is hat. Úgy tűnik, hogy ő is rászánta magát, bár én a korábbi tapasztalatok alapján nem tartom őt túl kitartónak. A háziorvossal felírattuk a Champix nevű gyógyszert, ami remélhetőleg megadja a hiányzó kitartást.
Szeretném Öntől megtudni, hogy mivel tudnám megkönnyíteni a "dolgát", mennyi idő kell a férjem teljes mértékű "visszaállításához". Tudom, hogy a fogamzásgátló abbahagyásakor is van minimum egy hónap várakozási idő, de a dohányzás abbahagyása és a Champix szedése után mennyi idő múlva áll készen?

Várom biztatását és tanácsait!

Köszönettel: Luluka