Kedves Érdeklődő!
Nagyon örülök, hogy nem azon gondolkodsz, hol tanulhatna a gyermek nyelvet, vagy mivel terhelhető még az óvódán, iskolán kívül, hanem egy olyan kötetlen foglalkozást keres, ahol az érzelmi fejlődésük van előtérben. Hosszú távon ez mindenképp meghálálja magát ha nem is olyan látványos és azonnali a hatás.
A nagyobbal kapcsolatban említed, hogy „túldramatizál” ez számomra ugyanazt rejti magában, mint amit a kicsiről írtál, csak gyanítom, hogy a nagy esetén ez inkább kirohanás szerű, általában gátlásosabb, befelé forduló, de néha robban? A lényeg az, hogy minden gyermeknek hasznosak az ilyen önbizalom építő, kapcsolat teremtő önismereti játékos foglalkozások! Van olyan iskola óvoda, ahol ez a mindennapok részét képezi, de ez sajnos még ritka, így én azt szoktam javasolni, hogy a gyermekeket mezei gyermekközpontú iskolába irassák, és ha nem jut elég idő a tanítás keretein belül a drámajátékokra, művészetekre akkor érdemes ilyen jellegű délutáni elfoglaltságot keresni, vagy otthon teret adni az ilyen jellegű tevékenységeknek.
Ha megfelelő énkép, önbizalom, önismeret, önszeretet!!! alakul ki a gyermekben később bármilyen iskolát, hivatást, munkát és cétl el fog érni, és teljesen lényegtelen, hogy mi hozza meg a boldogságát: egy jól kereső multinacionális cég, vagy egy szerény pedagógusi állás, vagy kétkezi munka és még annyi minden más, amit majd ő hosszú idő után és talán pár kitérővel megtalál.
Kokas Klári zene-reformpedagógus könyvében olvastam, hogy kreativitást és önmegismerést segítő zenei foglalkozásain felnövő diákjaiban felnőttként egy közös vonás van: segítik a másik embert, és egyik sem közömbös, rajongva él a családjának vagy a munkájának, szakmájának vagy mindkettőnek valaki több diplomás lett van, aki érettségiig jutott de ez a közös bennük, egyik sem kiábrándult, manapság ez nagy szó. A saját környezetemben is azt látom, hogy ez a lényeg a lelkesedés, ami lehet szolid derűs, vagy bágyatag de tartós, vagy lendületes izzó a személyiségtől függően. Férfi embertől is hallottam már viccesen megjegyezni, ha párt választasz mindegy, hogy szép vagy csúnya, okos vagy buta csak lelkes legyen! Lelkes ebben benne van a lélek és annak szárnyalása, a lelki nevelés tényleg fontos.
Az sem újdonság, hogy az értelmi intelligenciánál többet vet a latba az érzelmi intelligencia a későbbi boldogulás tekintetében, a jó bizonyítvány semmire se garancia önmagában.
Az életben azok az emberek boldogulnak, akiknek erősek a gyökereik, élő személyes kapcsolataik vannak, barátok, család, ehhez önelfogadásra, önismeretre, önbecsülésre van szükség, aki magát szereti azt fogja más is szeretni és értékelni. Ezért fontos a szülői elfogadó szeretet érzékeltetése a hétköznapokban olyan csatornán üzenve, amin az adott gyermekhez ez eljut. Hibákkal együtt szeretni magunkat és másokat………
Visszatérve a lehetőségekre, nagyobb gyermekeknek ajánlom a Budai Várban a GYÍK Műhely (www.gyikmuhely.hu, Nelli néniért rajonganak a gyerekek, mindenhol sok múlik az adott pedagóguson, olyanra érdemes csak járni, amit a gyermek legkésőbb harmadik alkalomra megszeret!!!) foglalkozásait, kicsi kortól Kokas Klári Néni Műhelyeit, követőit (www.kokas.hu), a Marczibányi Téri Művelődési Ház drámapedagógiai foglalkozásait (www.marczi.hu ), a jobb nevelési tanácsadókban is indítanak mese dráma csoportokat, például az I. kerületiben régóta jól működik és térítésmentesek.
Otthon: ha nem juttok el mégse, akkor fontos, hogy otthon is teret adjatok a szabd alkotó tevényekségeknek, a testvérek és barátok közti szabad játéknak, szerepjátéknak, bunyónak, színházasdinak, ehhez sokszor elég ha időt biztosítunk, amikor nincs semmi dolguk de TV sincs és unalmukban egyszer csak kitalálnak mindenfélét. Ilyenkor csak az alapszabályokat kell lefektetni pl a másik testi épsége és a berendezés marad, a többi dologba nem szabad belefolyni, és hatással lenni mert akkor elveszik a lényeg, azaz az érzelmek szabad megélése, kijátszása. (A foglalkozásokon az a jó, hogy ott nincs jelen a szülő és a testvér így a kimondatlan elvárások és megszokott szerepekből is jobban ki tudnak mozdulni). A gondolat , az érzés mindig szabad, a tett természetesen és a mód behatárolható valahogy így lehet azt elérni, hogy elfojtásoktól mentes de felelősségteljes kreatív egyéniségekké váljanak.
Az iskola nyújtotta lexikális tudást sokkal könyebb később, akár félig felnőtt fejjel pótolni, pláne a mai információrobbanásos internetes világban, a kreativitás , a művészetekre való nyitottság és az érzelmi intelligencia, az ami később sehogy sem pótolható.
A gyermeknevelési könyvek többsége a bilire szoktatásnál végződik, arról nem szól a fáma, hogy óvodás és iskolás gyermekeket lelkileg hogyan támogassuk. Nekem bevált például egy saját ötlet, hogy kiskamasz fiamnak masszírozom esténként a talpát, hátát, angol szavakat pedig poénból úgy kérdezem ki, hogy ha sokat gondolkozik viccesen megszurkálom a talpát ha rosszat mond meghúzom a nagylábujját stb. így egy jó játék az egész, és amúgy hagytam hogy leváljon, önállóan közlekedik, versenysportot választott pedig egyikőnk sem űzött ilyesmit gyermekkorában, és vannak hétvégi kötelező családi programjaink, valamiben pedig dönthet és akár otthon maradhat lazítani vagy barátot szervez. Szóval a szülőknek is kreatívnak kell lenniük, kompromisszumokat hozni, nem hasonlítgatni senkihez, a mai gyerekeknek nehezebb, mint nekünk volt, korábban meg kell őket tanítani nemet mondani, és el kell fogadnunk őket, a kisebb lázadásokat is és akkor igazi mélyhullámba sokkal kisebb eséllyel kerülhetünk. Az említett személyes példában például a Nagyfiam most annyiszor jár edzeni ahányszor akar, és majd magától rá fog jönni, hogy itt valóban terem-e neki babér vagy sem és majd biztos vált ha nem, és nem fog úgy felnőni, hogy bajnok lehettem volna de nem engedték, így kiéli most és majd újra az iskola kerül a központba. Fontos, hogy délután csak olyan különórára járjanak, amit szeretnek, különben semmi értelme! Első osztályban minden lében kanál volt a délutáni szakkörökben, aztán jól elfáradt, még az írása is görcsössé vált és másodikban semmilyen különórára nem járt. Furcsáltam, de nem aggódtam, otthon nagyon sokat olvasott, modellezett, legózott. Keresgéltünk harmadikban valami hobbi sportot és végül találtunk egy olyat, amit úgy megszeretett, hogy átiratta magát a versenycsoportba és most hatodikosként épp minden nap edz, gyorsan házit ír, és például most az olvasás van háttérben, de ő korábban a fél ifjúsági irodalmat kiolvasta, nem hiszem, hogy lemaradna. Ez csak egy példa, és nem minden gyerek olvas az első tizenöt évben olyankor sem kell megijedni, mindig csak a körülményeket biztosítsuk és mutassunk jó példát, nincs nevelés, együttélés van, az ivódik be leginkább, amit tőlünk otthon lát, kamaszként persze lehet, hogy ellene megy , de az is csak átmeneti.
Fontos, ha eljuttok, ha nem a drámakörbe, hogy te szülőként bízz bennük. Melegen ajánlom, mindenkinek, aki okosan szeretné szeretni a gyermekét és azt szeretné, hogy a kamaszkor viharában se távolodjon el gyermeke: Adele Faber: Beszélj úgy, hogy meghallgassa, hallgasd úgy hogy elmesélje című gyakorlatias könyvét.
Azt hiszem, hogy nemcsak a babáknak (anya-gyermek kapcsolat) és a felnőtteknek (társkapcsolat) van szükségük arra, hogy átöleljék őket, titkon mindenki erre vágyik, hogy szóban és tettben is érezze a szeretet, ezt kell becsempészni így vagy úgy az életükbe, a mindennapokba, egy-egy szeretett drámaszakkörrel, ahol pozitív üzeneteket kap, jó tanítónénivel, egy-egy esti szertartással, tudatos odafordulással……
Nem lesz fából vaskarika, de azzal az odafigyeléssal, amivel a kérdező levelét megfogalmazta máris sokat tett gyermekéért.
Sok sikert!
Köszönöm a kérdést! J. Kovács Judit 2009. 11. 24. 16:53