A játék a kultúra alapvető magatartásmintája. A történelem korai szakaszában a felnőttek és gyerekek életében közösen volt jelen, majd később vált a felnőttek számára a szórakozás részévé. Természetesen ez a téma is foglalkoztatja az emberiséget, mintegy 50 évvel ezelőtt jöttek létre különféle tudományágak, amelyek erre specializálódtak. Játékelméleteket alkottak, amelyek alapján definiálták mi játék és mi nem az. A játék nem munka, nem tekinthető komoly dolognak, sem produktívnak, nincs célja, a pszichológia, pedagógia és az etológia képviselői mégis egyet értenek abban, hogy a játék nélkülözhetetlen.
Ha jobban átgondoljuk, rájövünk, hogy az egész élet egy játék. Kezdve a pici kortól való utánzáson alapuló játéktól, a gyermekek tanulási folyamatán át, a felnőttek szabadidős játékáig, minden életkorban és élethelyzetben fellelhető. Az idősek visszanyúlnak a játékhoz, például társasjátékok formájában.
A gyermeki játéknak az életkortól függően eltérő a fontossága
0-7 éves korig: a felfedező, hintázó, mászó
7-9 éves korig: a kézzel végzett játék, a kapirgáló, lövöldöző játékok a jellemzőek
9-12 éves korig: az ügyességi és kalandos, az állatokkal való játék
12-17 éves korig: a sport- és csapatjáték kap szerepet
Mire jó a játék? A játékot mindenképp hasznosnak tekinthetjük, mert szerepe van a tanulásban, a személyiségfejlődésben, segíti a környezethez való alkalmazkodást, a fölös energiák levezetését, a lelki traumák feldolgozásában ugyancsak hasznos.
Platón azt mondta: “Többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt.” Az állítás ma is megállja a helyét, mert a játék ősi ösztönöket mozgat meg, felszínre hozza az emberben rejlő képzeleti-, érzelmi és fantáziaképeket.
A játéknak nincs célja, vagyis épp az a célja, hogy a játék fölébe kerekedjen a játékosnak. Viszont ha már nem tudja kontrollálni a játékos a játékot, elszabadul a pokol és szenvedéllyé válik, kialakul a kóros játék.
Piaget szerint a játék két világ határán áll. Az egyik az ábrándok világa, ez jellemzi a gyermeki játékot, a másik a reális világ, a felnőtteké. A gyermeknek épp az a feladata, hogy átjárót találjon a két vég között növekedése és a felnőtté válás során.
Nem szabadulhatunk a játéktól: a hangszereken is játszunk, a színész is játszik, a társadalomban betöltött szerepeinket is játsszuk.
Az ember alapjában véve Homo Ludens. Miért? Mert a játék örömet okoz, szabadságot jelent, egyfajta biztonságos menedéket a zűrzavaros világban. A játék fontossága abban is áll, hogy általa feljebbvalónak érezhetjük magunkat térrel, idővel, szükséggel, elvárásokkal. A játék nélkülözhetetlen értéke a bizalomban, feloldódásban, az elfoglaltságban és természetességben rejtőzik.
.jpg){kind=small}
