Tanévkezdés az egyetemen

Az érettségi közeledtével szinte mindannyian elértük a felnőtté válás korhatárát a 18. életévet, ami persze nem jelenti azt, hogy valóban felnőtté váltunk. Ezt a kort nem egyszerű megélni, hiszen innentől mindenért saját magunknak kell vállalni a felelősséget, amit teszünk, már megfontoltan kell véghezvinnünk, szülői segítség nélkül.

Aztán következett májusban az érettségi, ami miatt lehetett izgulni, aztán felvételizni az egyetemre, és ismét izgulni, hogy felvettek-e, de szerencsére a cikk megírásakor már mindenki tudja, hogy kinek hova sikerült bekerülnie, melyik egyetemen folytathatja tanulmányait.

Majd jelentkezni kellett a kollégiumba is, vagy pedig albérletet kellett keresni, illetve lassan foglalkoznunk kell a családtól való elválás gondolatával is.

Az elválás, az elköltözés csak azoknak nehéz, akik a középiskolás éveik alatt a szülői házban élték, akik már akkor is távol voltak családjuktól, azoknak ez már könnyebben megy.

Talán most éri meg fiatal felnőttként az ember a szülőtől való leválás első lépését, aminek mindenképpen előbb vagy utóbb be kell következnie, mert akinél ez nem történik meg, az nem fog tudni a későbbiekben egészséges családi életet élni.

Anyagilag sem könnyű ilyenkor a családnak. Nem elég, hogy el kell engedni otthonról a gyermeket, de ha nem sikerül kollégiumba bejutni, akkor másik lehetőség az albérlet, ami a mai világban nem olcsó.  Bár szerencsére az egyetemi városokban nagyon sok lehetőségük van a diákoknak arra, hogy albérletet találjanak, mert direkt diákoknak hirdetnek és ezt az egyetemeken is kiteszik a hirdetőtáblákra. Annak jó igazán, aki ismerősökkel tud ilyenkor összeköltözni.

Aztán augusztus végén az „újoncoknak” megkezdődik a gólyatábor, ahol megismerkednek egymással, jót szórakoznak, és kicsit megismerkednek az egyetemi élettel. Majd eljön a várva-várt nap, a költözés otthonról az albérletbe vagy kollégiumba, majd a beiratkozás napja.

Az egyetemmel akkor jön létre a hallgatói jogviszony, ha beiratkozik az ember. Beiratkozni a tanulmányok során egyszer kell, majd félévente be kell jelenteni, hogy szeretné-e folytatni a hallgató a tanulmányait, vagy esetleg halasztani szeretne.  Jelentkezni sok egyetemen már csak elektronikusan lehet, de van, ahol még a Tanulmányi Osztályon keresztül kell leadni a papírokat (beiratkozási lap, érettségi bizonyítvány, nyelvvizsga bizonyítvány stb).

A beiratkozás és a regisztrálás után odaadják az indexet vagy más néven leckekönyvet, ahol még van ilyen, de többségében már ezt is elektronikusan intézik az egyetemek. Majd megkezdődhet a tantárgyfelvétel, amelyben a hallgatónak nagy szabadságot adnak, szinte Ő dönti el, hogy melyik félévben mit tanul. Ennek ellenére, nem árt követni a mintatervet, hiszen a tantárgyak többsége egymásra épül és nem célszerű halogatni a tantárgyakat sem, mert akkor később sok jut majd egy félévre. Ha minél előbb elkezd ismerkedni a témával, annál nagyobb az esélye annak, hogy sikeres vizsgát tegyen. Nicholas Sparks gondolatai jutnak eszembe: „A főiskolán az a jó, hogy megválaszthatjuk magunknak a tanárokat, és - bizonyos keretek között - a tanrendünket is mi magunk állíthatjuk össze. Amikor elkezdtem, apám azt tanácsolta, hogy ha tehetem, elsősorban tanárt válasszak, ne tantárgyat. Persze tudta, hogy bizonyos tárgyak nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy megkapjuk a diplomát, de azt is, hogy egy jó tanár megfizethetetlen. Úgy inspirálja a hallgatókat, hogy közben szórakoztat is, ráadásul az ember rengeteget tanul anélkül, hogy észrevenné.”

Majd megkezdődik az első félév az egyetemen. Szeptembertől a szorgalmi időszak, majd december, január idején a vizsgaidőszak. Közben megismerkedik az ember a hallgatótársaival, felfedezi a város rejtelmeit, fiatalok szórakozóhelyeit, beleveti magát az egyetemi életbe, ami vizsgaidőszakban húzósabb, de addig nem kell napról-napra tanulni, mint anno a középiskolában, mivel nincs minden nap számonkérés. Megismeri az ember az idősebb hallgatótársait, akiktől sok információt tudhat meg a vizsgázásról, tanárokról, egyebekről.

Ha jól sikerül a félévi vizsgaidőszak, akkor minden egyetemen meghúzzák a határt, hogy milyen tanulmányi eredményt kell elérni, és lehetőség van az újabb vizsgaidőszakig ösztöndíjra, ami persze nagyon jól jön „fizetésnek”. De lehetőség van - általában szociális rászorultság alapján - albérleti támogatásra, szociális támogatásra, Bursa Hungarica ösztöndíjra és a nappali képzés mellett diákmunkát vállalva megkönnyíteni a szülők kiadásait.

Kicsit felelevenült bennem a 4 év, amit én is a főiskolán töltöttem el, 2 évet kollégistaként, 2 évet pedig „albérletben”. Nem volt egyszerű. Én hetente hazautaztam a szüleimhez. Ők támogattak anyagilag, de volt idő, amikor sikerült ösztöndíjra is szert tennem. A szüleimtől való leválás könnyebben ment, mint annak, aki akkor kezdte el a kollégiumi életet, mivel gimnáziumi éveim alatt is kollégista voltam. A kollégiumi, albérleti időszak, megtanított arra, hogy a saját lábamon álljak, megtanultam az önállóságot és megtanultam, hogy  a pénzt, hogy kell beosztani és azt is, hogy nem lehet az ételt válogatni, finnyásnak lenni, néha a májkrém is jól esett paprikával  ha már más nem volt a kollégiumban. Ami még fontos: az ember megtanult alkalmazkodni a másikhoz. Én hasznosnak és jónak tartottam ezeket az éveket!

Jó visszaemlékezni rá, sőt mondhatom, ha újra kezdhetném kicsit másként csinálnék dolgokat pl: buliznék  , de örömmel emlékszem vissza minden percére!
Ezeket az éveket át kell élni, meg kell tapasztalni, így lehet csak profitálni belőle!

Seneca gondolataival zárom soraim és tanácsolom az egyetemistáknak:
„Hát van olyan idő, amikor nem kell tanulnunk? - kérdezed. S én válaszolom: nincs. De amit tanulni minden korban tiszteletre méltó, úgy kioktatást kapni már nem mindegyikben az. Szégyellni való, ha az öreg ember az ábécével vesződik: a fiatalnak tudást kell szereznie, az öregnek pedig alkalmaznia kell ezt a tudást. A szerzés sosem elegendő az élethez, tudnod kell bánni azzal, amit megszereztél: igazából csak az a tiéd, amivel másoknak is a hasznára vagy.”

Fotó: Blacky87: lernen, lernen, lernen