A fiatal svájci farkas története megrendítette az egész országot, az egész földrészünket. Az állat tavaly indult útnak a svájci Graubünden kantonból, és azt gondoljuk, hogy társat, közösséget keresett magának, valószínűleg kikerült egy falkából.
Hónapokig tartó vándorlása során fél Európát bejárta, a nyakára felszerelt messziről látható jeladó adatai szerint egy ideig úgy tűnt, hogy meg is találta a párját, végül mégis tovább indult. Talán nem fogadták be. Úgy ment, mint aki biztos a céljában.
Miután Magyarország területére ért, Hidasnémeti környékén egyszer csak eltűnt. A jeladó egy ideig olyan sebességet tulajdonított neki, melyet csak autóval lehet elérni, tehát valamilyen járművel vitték őt a Hernád folyóig, és tetemét bedobták a vízbe. A rendőrség valószínűleg már tudja, hogy ki volt a tettes.
A farkas 1927 km-t tett meg hosszú útja során
A farkas 1927 kilométert tett meg végzete helyszínéig, átkelt az Alpokon, síneken és több sávos autópályákon, hegyeken-völgyeken futott át. Ösztönétől hajtva egyre csak közeledett a határainkhoz, és mi aggódva figyeltük útját. A farkas által bejárt terepeken a falkák annyira kicsi egyedszámmal rendelkeznek, hogy neki esélye sem volt a betérésre. Négy országon kelt át, mire elért hozzánk. Majd egy Borsod megyei, engedéllyel rendelkező vadász kilőtte. Célját és álmait az M 237-es példány nem érte el, vándorlása itt véget ért.
A gyönyörű, nemes és védett állat története mélységes szégyenérzést kelt minden jóérzésű magyarban. Nemcsak egy élőlény volt az állat, hanem legenda, szimbólum is, számunkra a szabadság és az újrakezdés jelképe, aki egy terepjáró platóján csúszkálva jutott el a számára utolsó folyóig, ahol egyszerűen belehajították a vízbe.
A szürke farkas (Canis lupus) fokozottan védett és kiemelt közösségi jelentőségi faj – ha vissza kéne őt adnunk a természetnek, több ezer év evolúciójára lenne szükségünk, hogy előállítsuk…
A történet azonban nem végződik sem a kegyeletnél, sem a felejtésnél. Újabb és újabb kérdéseket vet fel, és a válaszok nélkül nem léphetünk tovább.
Dulai Péter kriminalista, újságíró, és az Élet ellenes bűncselekmények oldal szerkesztője ráismerni vélt az elkövető családtörténetére egy dél-magyarországi több évtizedes bűneset kapcsán. Dulai Péter szerzőként elsősorban a szocializmus idején elkövetett kiemelt emberöléses ügyek iránt érdeklődött, és ezekről 2021-ben Gyilkosság a panel tetején címmel izgalmas könyvet is kiadott. Az alapos és körültekintő munkájáról ismert szakember közösségi oldalán hozzászólt a kilőtt farkas esetéhez.
A bejegyzés szerint az ügynek van előzménye, mely a messzi gyerekkorba és egy más társadalmi rendszerbe vezet vissza. 1987 októberében egy cikk jelent meg „Lelőtte az apját” címmel a Délmagyarország című lapban.
Az írás arról számol be, hogy emberölés gyanúja miatt eljárás indult egy akkor 17 éves tanuló, nyíregyházi lakos ellen, aki lelőtte a szigorú és kontrolláló apját - aki történetesen egy vadász volt. Az bűnügy feltárása során kiderült, hogy az ifj. Nagy Gábor nevű fiú a bántalmazó apjától félve egy alkalommal a hétvégi nyaralójukban bújt el az apa elől, ott szeszes italt fogyasztott és videófilmeket nézett.
Másnap reggel, amikor apja érte ment a hétvégi házba, a felé közeledő férfit a fiú egyetlen szó nélkül egy sörétes vadászpuskával lelőtte. A fegyver az apa tulajdona volt, aki nagy vadász hírében állt, és aki egy hatalommal bíró személyiség volt. A vadász apa az akkori megyei tanácsnál osztályvezető-helyettesi rangban állt, melyhez jól illett az úri passzió és atyai gesztus. A férfi és felesége négy gyermeket neveltek, és a tanúvallomások szerint a férfi a testi fölényével visszaélve folyamatosan bántalmazta a családot.
A vadászat úri passzió vagy hatalmi tünet?
Mindkettő? A természet jogos szabályozása? A kriminalisztikával foglalkozó szakemberek szerint az állatkínzás, valamint az állatok prédának tekintése és a rájuk való vadászat összefügg az élet elleni bűncselekményekkel, ugyanazon a lelki talajon tenyészik mindkét viselkedésforma.
A gyilkosok és sorozatgyilkosok gyermekkorából szinte mindig kimutatható az állatkínzás mozzanata, a kínlódó állat megfigyelése, az örömérzet afölött, hogy uralom alá lehetett hajtani egy védtelen, érző lényt. Egy 2003-2004-es amerikai tanulmány szerint az erőszakos cselekményért börtönben ülők 56%-a követett el gyermekkorában állatkínzást. (Dr. Nagy Csilla, jogász adata)
Dulai Péter információi alapján úgy gondolja, hogy a szürke farkast lelövő vadász ifj. Nagy Gábor egyik testvére volt. Néhány árulkodó sor az akkoriban megjelent Képes 7 újság tudósításából (cit: Dulai Péter):
„Kicsi korunk óta vert minket az apám. Az anyámat is. Eltörte a csuklóját, a bordáját, egyszer a fejét is össze kellett varrni. Goromba ember volt, szörnyen féltünk tőle. Mindig veszekedtek az anyámmal. Nem mondom, néha kedves is tudott lenni. Olyankor még büszke is voltam rá, mert elmesélte, hogyan indult fiatal korában egy bőrönddel az életbe... Kilencéves koromban megtanított lőni a vadászpuskájával, mert gyakran járt vadászni. Egyszer véletlenül leejtettem a földre, azért is nagyon megvert. Máskor jókedvében vett egy hátaslovat is, csikóval. De ha véletlenül nem csutakoltam be, vagy nem volt időm megetetni, nagyon kikaptam.
Azért legjobban az anyámat sajnáltam. Apámnak volt pénze, de az utóbbi időben nem adott kosztra. Az óvónői fizetés pedig nem volt elég négy fiú etetésére, így mondta anyám."
A fiú, arra a kérdésre, hogy megbánta-e tettét, azt válaszolta: elhamarkodott lépés volt.
Akárcsak a farkas kilövése…
Az állatok iránti empátia és védelmező magatartás az, ami a gyermekeinket először emberségre tanítja. Aki prédaként tekint az állatokra, az nem áll messze attól, hogy az embereket se tisztelje. Se céljaikat, se életüket.
A farkas kilövése nemcsak fájdalom: feladatot is ad.
Olvasd el ezt is: Hogyan váljon a gyerekünkből felelősségteljes gazdi
Indexkép: Depositphotos.com
.jpg){kind=small}
