Kardiológiai rehabilitáció - sokkal fontosabb, mint gondolnád!

Kardiológiai rehabilitáció

A rehabilitáció fogalma a latinból származik, „habili – kezelhető”. Ugyanakkor valakinek valami iránti képességét, talentumát, jártasságát is jelölte. A szó legkorábbi ismert használata 1843-ból való, és Ritter von Buss nevéhez fűződik, aki a gyógyítható betegek korábbi állapotukba történő visszahelyezése kapcsán beszélt rehabilitációról. Kiemelte, hogy „személyes méltóságuk és rangjuk érzését” is vissza kell nyerniük. Ma a rehabilitáció az a folyamat, melynek eredményeként az egészségkárosodott személy saját erőit mozgósítva, hátrányait kiegyenlítve, életvitelében és életminőségében a hasonló társadalmi helyzetű emberek életvitelét és életminőségét megközelíti.
 

A kardiológiai rehabilitáció története Magyarországon

Kétségtelenül legismertebb honi intézetünk a Balatonfüredi Állami Kórház (Állami Szívkórház). Tulajdonképpen 1912 óta beszélhetünk itt „Szívkórházról”. Mára az egykori szanatórium a magyar kardiológiai rehabilitáció fellegvára lett, de egyben korszerű, akut ellátást is biztosító szívkórházzá alakult. A XXI. században a kardiológiai rehabilitáció önálló diszciplína, tudományág lett. Saját szakmai kollégium irányítja tevékenységét. Önálló – ráépített – szakvizsgát lehet tenni.
Hogy mi ennek az oka? Ma a fejlett államokban a halálozás több mint feléért (54%-ért) a szív és érrendszeri betegségek felelősek. Ez pont kétszerese a daganatos betegségeknek (27%). A korábbi trendekkel szemben a kardiológiai rehabilitáció ma már nem szanatóriumi pihenés, hanem a beteg együttműködésével folyó aktív tevékenység. Ráadásul ma a kardiológia teljes területét felöleli, amennyiben a koszorúér betegség minden formája (szívizom infarktus, stabil angina, koszorúér műtét után állapot), billentyű betegségek és műtétek, a ritmuszavarok szinte minden formája, a keringési elégtelenség, sőt a szív-transzplantáció utáni állapot is részét képezik, illetve célja lehet a rehabilitációs tevékenységnek. Az aktív kardiológiai ellátások rohamléptekkel fejlődtek az elmúlt 20-30 évben. Ennek eredményeképpen például ma Magyarországon a koszorúér betegek kórházi halálozása azonos a nyugat-európai országokéval. A 30 napos halálozás már nem ennyire kedvező, és az egy éves kifejezetten kedvezőtlen. Ennek oka részben a rehabilitáció elmulasztásában, részben a programok során tanultak és a gyógyszerelési hűség (gyógyszer adherencia) folyamatos romlásában keresendő. Kijelenthető, hogy minden, infarktuson, szívműtéten, aktív kardiológiai kezelésen átesett betegnek - különösen a munkaképes korúaknak – rehabilitációs programokon (osztályos és/vagy ambuláns) kellene részt vennie.

A szükségesnél jóval alacsonyabb számok mögött több esetben az aktív osztályokon kevéssé működő felvilágosítás, gyakrabban a betegek elutasító magatartása szerepel. Persze ezek részben érthetőek (anyagi nehézségek, rehabilitációs központ távolsága, stb). Harmadik tényező sajnos a családorvosok hárító magatartásában keresendő. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy szívinfarktus után a rehabilitáción részt nem vevő betegek halálozása duplája a rehabilitáltaknak. Pedig komoly csapatok állnak rendelkezésre a kardiológiai rehabilitációkon. Szakorvosok csoportja, diplomás ápolók, psychológus, dietetikus, gyógytornász, masszőr, és nem utolsó sorban szakképzett nővérek biztosítják a gyógyulást.
Ez nem hagyományos kórházi kezelés, hanem – lehetőség szerint - baráti gyógyítás, mely kedvezően ötvözi a humanisztikus és a technicista szemléletet. Hiszen a szakemberek mellett mindazok a gépek és eszközök is adottak, melyek szükségesek a kardiológiai betegek diagnosztikájában és kezelésében. (Echocardiográf, terheléses EKG, Holter, ABPM, telemetria, egyéb képalkotó vizsgálatok a hagyományos rtg-től, a CT-ig és MR-ig.) Az állapotfelmérés után egyénre szabott gyógyszerezés mellett gyógytorna, oktatások, csoportfoglalkozások, később kifejezett edzések zajlanak. A beteg együttműködése, így a rehabilitáció hasznos befektetés a további évekbe.
Az osztályon tanultak később otthon és ambuláns formában is folytathatóak, természetesen változatlanul a beteg, és a családorvosok együttműködését feltételezve. Ezek a fő szempontok, melyek vezérlik az általam vezetett osztály, a Budapesti Szent Rókus Kórház Kardiológiai Rehabilitációs Osztályának tevékenységét is. Mára ez az osztály a Közép-magyarországi Régió legnagyobb - 70 ágyas – centrumává vált. Közvetlenül veszünk át betegeket az invazív és aktív osztályoktól, de ambulanciánkon keresztül járóbetegek számára is elérhetőek vagyunk. Reményeim szerint mind több és több beteg, valamint kolléga fogadja el és „használja ki” a kardiológiai rehabilitáció adta lehetőségeket.

Dr. Papp András kardiológus főorvos, kardiológiai rehabilitációs szakorvos, osztályvezető főorvos

Fotó: sbtlneet / pixabay