Halottak napjára

Szobában ültem könyvembe belemerülve. A rideg halállal kacérkodó késő ősz fukar módon engedte át szobámba a fényt, odakinn pedig a monoton lehulló esőcseppek még gyászosabbá tették a pillanatot. Az embernek az volt az érzése, mintha a Természet a végrendeletét írná.
Hirtelen halk kopogást hallottam. Az első gondolatom az volt, hogy valaki eltévesztette az ajtót. Aztán tompán átvillant agyamon, hogy egyik kollégám kért konzultációt tőlem. Az ajtót kinyitva döbbenten láttam, hogy egyszerre fénnyel telik meg a szoba, ahogyan egy fiatal, magas, kékszemű hölgy tűnt fel előttem. Abban a pillanatban éreztem, hogy valami csodálatos aurája van. Ezt csak később értettem meg és talán sikerül valamit átadnom ebből a csodából.
Sokat töprengtem, hogy írjak-e erről a felejthetetlen élményről és mind a mai napig magamba zártam. Úgy érzem, hogy most már nem bírom magamban tartani, ezért név nélkül írom meg. Az ember gondolata szerint ugyanis a harc nélküli, vesszőfutásoktól megkímélt, tövis-mentes élet lenne az igazi. Sokszor úgy gondoljuk, hogy az számítana igazi győzelemnek, ha ezeket ki tudnánk iktatni, ha ezek megszűnnének, ha nem is jelentkeznének és ezeket a meg nem tett "bűnöket" tovább lehetne cipelni, de nem lehet!

Érdekes kísérletet végeztek a lepkéknél. Megfigyelték, hogy amikor a hernyó átalakul lepkévé a gubóban és ki akar bújni onnét, akkor milyen irtózatos erőfeszítést végez, hogy valahogy kinyissa élete kicsiny koporsóját. Hosszú ideig kínlódik, míg sikerül. A biológusok megpróbálták megkönnyíteni ezt a küzdelmet. Szikével segítettek a tömlöcből fájdalom nélkül kiszabadulni. A kísérlet eredménye az lett, hogy életképtelenek lettek a lepkék, sőt, a szárnyukról hiányoztak a gyönyörű színek. Kiderült: a természet titokzatos törvénye szerint kellenek ezek a szenvedések a lepkéknek, hogy szárnyaljanak és szépek legyenek.

Beszélgetésünk csöndben és meghitt légkörben zajlott, ami azért is meglepő, mert a téma már az első pillanattól kezdve érzelmi vihart váltott ki bennem. Lényegre törően mondta el, hogy orvosnak készült, de 18 évesen súlyos agyműtéten és kezeléseken esett át, ezért az egyetem biológia-kémia tanári szakára jelentkezett és ott szerzett diplomát. A műtét az agyalapi mirigy nagy daganata (makroprolaktinomája) volt.
"Tudom, hogy meglepő lesz, amit mondok, de úgy érzem, képességeim adottak a tudományos pályára és arra, hogy életemben anyaként is teljes életet élhessek" - mondta Viki (nevezzük így a továbbiakban).
Ezt követően elmondta, hogy intézetünkben a közelemben szeretne dolgozni és kéri a segítségemet álmai megvalósításában. Ebben a pillanatban nem tudtam, hogy életem egyik felejthetetlen beszélgetése kezdődött el, amelyet még sok követett. Az elképzelése az első pillanatban álomszerűnek tűnt, de olyan szuggesztív volt, hogy reményekkel eltelve váltunk el.
 

A nagy kérdés az volt, hogy ilyen betegség után lehet-e gyermeke?

Az olvasónak segítenem kell, hogy a dilemmát megérthesse, hiszen ez nem egyszerűen szakmai kérdés. A prolaktin hormon magas szintje (hyperprolactinaemia) az egyik leggyakrabban előforduló endokrin megbetegedés. A prolaktin 198 aminosavat tartalmazó molekula, amelyet főként az agyalapi mirigy (hypophysis) ún. laktotrop sejtjei választanak el. Az elmúlt évtizedben egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a prolaktinszintézis nem korlátozódik az agyalapi mirigyre, hanem számos más helye ún. extra-hypophysealis szövetben, mint például a központi idegrendszerben és az immunrendszer sejtjeiben, de a méhlepényben is termelődik (1.ábra). A hormonelválasztása nem egyenletes, hanem napi ritmust mutat, legmagasabb szintje az alvás gyors szemmozgással járó REM ("rapid eye movement") fázisában észlelhető. A prolaktin elnevezés, ahogy az a legtöbb tankönyvben is szerepel, egyetlen, évtizedekkel ezelőtt is jól ismert funkcióra, a tejelválasztás megindítására és fenntartására utal, azonban biológiai szerepe nem korlátozódik a reprodukció egyetlen „kitüntetett” szakaszára, nevezetesen a szoptatásra, az ivadékgondozás időszakára. Ezért nem meglepő, hogy a prolaktin sok más működésért felelős. Fontos szerepe van többek között az immunregulációban (immunstimuláns hatás), a hasnyálmirigy működésében (inzulin-szintézis), és a zsírszövet képződésében is.

A prolaktin fokozott termelésében szerepet játszó okok két fő csoportra oszthatók:

• Nem daganatokra

  • Élettani fokozott termelés: terhesség alatt, szoptatás idején

  • Stressz hatására

  • Csökkent pajzsmirigyműködésben (hypothyreosisban)

  • PCOS-ban (Policisztás ovárium szindrómában)

• Daganatokra (az agyalapi daganatok többségét teszik ki!) (2. ábra)

  • Mikroadenoma (átmérője <10 mm)

  • Macroadenoma (átmérője ≥10 mm).

A prolaktin fokozott termelődés tünetei:

Nőknél:

• A klasszikus tünetek a különböző súlyosságú menstruációs zavarok, a menzesz hiánya esetleg szabálytalan menzesz

• Meddőség

• Tejcsorgás

Fontos, hogy a gyógyszerek jelentős mértékben képesek a prolaktin szint növelésére, ezért tünetek kiváltására (a teljesség igénye nélkül):

• Depresszióban alkalmazott készítmények: "szelektív szerotonin »reuptake« gátló antidepresszánsok", triciklikus antidepresszánsok

• Feszültségoldó készítmények pl: benzodiazepin.

• Hányáscsillapítók, gyomorpanaszok esetén alkalmazott készítmények: metoclopramid (pl. Cerucal)

• Altatók

• Vérnyomáscsökkentők: Dopegyt, Verapamil.

• Allergia elleni szerek: az ún. antihisztaminok.

• A gyomorsav működését gátló, ún. H2-receptor-blokkolók, protonpumpa gátlók

• Epilepszia elleni készítmények

• Hormonok: női hormonok (ösztrogének, antiandrogének.)

Gyógyítás: "A dopaminagonista" (bromocriptin, valamint az újabban kifejlesztett quinagolid és cabergolin) kezelés az esetek közel 90%-ában hatásos, és nagyon lényeges, hogy nemcsak a szérum prolaktinszintjét redukálja, hanem többnyire a tumor méretet is csökkenti, ezért manapság prolactinoma esetén idegsebészeti műtét vagy sugárkezelés csak ritkán, speciális esetekben válik szükségessé.
 

Prolactin és terhesség

A prolaktin felfedezése és a képződésének befolyásolása nagy előrelépés volt a meddőség gyógyszeres terápiájában. Kérdés azonban, hogy a bromocriptin jelent-e kockázatot a magzat számára, illetve kockázatos-e a prolactinomával társult terhesség az anya számára? Az agyalapi mirigy térfogata a terhesség során élettani körülmények során is jelentősen növekszik Terhesség vállalása csak több hónapos bromocriptin kezelés után tanácsos. A terhesség megállapítása után a bromocriptin elhagyását javasolták. Megismervén Vikit elszántságát és intelligenciáját, szakmai kérdésekben jártasságát egye nyilvánvalóbbá vált számomra, hogy nem tudom lebeszélni a gyermekvállalásról. Részletesen elmondta, hogy eddig már 3 alkalommal került áldott állapotba a Bromoctin mellett, de az - miként a fentiekben írtam - az első három hónap múlva elhagyatták és ezt követően spontán vetés következett be minden alkalommal.

A következő lehetőségek mérlegelése volt lehetséges, amennyiben a Bromocriptin mellett a terhesség kihordása mellett kitart:

• A terhességét kihordja ugyan, de közben az agyalapi daganata kiújul és hirtelen vérzés miatt még a szülés előtt életét veszíti a magzattal együtt

• Kihordja a magzatát, de az állapotának romlása a szülés után következik be

• A magzatot kihordja, de súlyos fejlődési rendellenesség lép fel

• A magzat nem lesz teljes értékű, holtan születik és Viki állapota tovább romlik, életét veszíti

• A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

  A magzat egészséges lesz, de az anya életét áldozza fel

Tudtam és tudom, hogy jó döntés nincs, de mégis kellett dönteni.

1. ábra Prolaktin (zöld színű) az immunsejtekben
 

2. ábra Prolaktint termelő daganat az agyalapi mirigyben

A döntés előtt rengeteget töprengtem, olvastam és kutattam, hogy van-e kiút ebből a csapda helyzetből. Felvettem a kapcsolatot külföldi kollégákkal is és az egyik külföldi kutató leírta azokat az eseteket, amikor az áldott állapotú anya – saját felelősségére - nem volt hajlandó abbahagyni a gyógyszeres kezelést és egészséges magzata született és az anya is életben maradt.
Egy ilyen döntés azonban nem egyszerűen orvosi-, hanem etikai- és közös döntés. Sokat beszélgettem Vikivel, aki úgy döntött, hogy munkatársként és kutatóként velem kíván dolgozni. Fantasztikus, tiszta gondolkodású, rendkívül precíz, néha a makacsságig kitartó és szeretetre méltó rendkívüli embernek ismertem meg, akiben a legmesszebbmenőkig megbíztam.
Nem volt kérdés, hogy miképpen dönt Ő, és hatására a családja. Vállalta a rizikót. A gyermek megfogant, szépen fejlődött és a kislány, nevezzük Annának, megszületett egészségesen! Sőt, Viki állapota is jó volt. Három év múlva visszajött dolgozni és Isten - "szárnyakat" adott neki.
A gyermeknevelés, a napi rutin munka mellett a tudományos munkában is egyre szebben haladt előre. A legnagyobb elismerés mellett védte meg egyetemi doktori disszertációját (Ph.D.) a pajzsmirigy autoimmun betegségeinek témaköréből, amelyet az elnök akadémiai fokozatra kívánt felterjeszteni, jelezvén a munka színvonalát. Az általam kiépített nemzetközi kapcsolatok révén több elismert nemzetközi intézetben fogadták és munkáját rendkívül nagyra becsülték. Megnyíltak előtte a világ legjobban felszerelt laboratóriumai és nevére még ez évben a Párizsban rendezett IV. Pajzsmirigy Világkongresszuson is elismeréssel hivatkoztak.
Korábbi munkahelyemre azonban "beszökött a privatizáció" jeges szele. Ahogyan ez lenni szokott, a kegyetlenek és irigyek előbb a beosztottat támadják, pedig a golyókat a "főnöknek" szánják. Ezt megéreztük és megbeszéltük. Mielőtt elhagytam volna az intézetet és szülővárosomat, biztonságban kívántam tudni Viki sorsát, amely szerencsére jól alakult, ezért sajnos a kezét egy rövid időre elengedtem. Később a róla szóló hírek nem voltak jók. Arról beszéltek a kollégák, hogy ismét valami baj van és talán betegsége kiújult.

Megdöbbenésemre 2006 augusztusában – egy rövid telefonbeszélgetés után - kaptam egy hosszú levelet (e-mail), amelyet illene teljes terjedelmében idézni. Ezt azonban két ok miatt nem tehetem. Egyrészt talán túl hosszúnak ítélnék meg, másrészt, s ez a fontosabb, olyan egyének nevei kerülnének nyilvánosságra, amelyek etikai és esetleg jogi keretekbe is ütköznének. Ettől a részlettől eltekintve lényegében változatlanul másolom át az utolsó levelét.

Feladó:

Küldve: 2006. augusztus 29. 19:14

Címzett: drbalazs@irgalmas.hu

Tárgy: 1. "megvan újra ködökzsinór" 2. credo-kérés

"Drága Professzor Úr!

Nagyon nagy örömet jelentett, hogy tegnap végre fel tudtam hívni magát. Kicsit úgy készültem rá, mint a Karácsonyra. Tudom, hogy tudja ilyen mértékű szenvedésekről milyen nehéz beszámolni nemcsak egy orvosnak, hanem annak az embernek, akinek különös - "egyszemélyes" helye van bennem, az én személyes sorsomban, életemben. Az, hogy ennyi ideig nem jelentkeztem, oka fájdalmas, szenvedésekkel teli időszak volt. Az eddigi legnehezebb. Ha elkezdek majd lassan felkelni és egészségügyi gondom lesz, amit úgy gondolom Önön kívül más nem tud megoldani, ha nem bánja, jelentkezem. Milyen kár, hogy már nem lakik itt. Nagyon fáj a személyes beszélgetéseink hiánya. A legnehezebb két hónapban egyedül voltam- Anna jórészt koncertezett, tanulmányi versenyre járt, majd táborokba ment (most először). Akkor már itthon voltam és világos volt a feladat, vagy nem adom fel teljesen az eddigi hivatásomat-hadd hívjam így-mert én annak tekintettem, vagy kockáztassam most már nemcsak az egészségemet, hanem a létezésemet. Ezt épeszű ember-főleg, ha van társa és gyereke, az orvosok is mondják, csak egyféleképpen dönthet:leteszi a pipettáit és bemegy rosszabb esetben beviszik a kórházba. Visszatérve arra két hónapra, teljesen megpróbáltam szellemileg újraépíteni magamat. Szóval a két hónap alatt, amennyire lehetett, rendbe kellett tennem a szellememet és a lelkemet. Jórészt egyedül voltam és próbáltam arra gondolni, hogy muszáj talpra állnom Fohászkodtam a Jó Istenhez, hogy a fájdalmaim ne legyenek ilyen rettenetesek. Majd beadtuk a leszázalékolást, azonnal megkaptam. Rá van írva, hogy az eredeti szakmámban, továbbá más stresszel járó munkát nem végezhetek, két évig pedig semmilyet. Még egy kérés Ön felé: nekem könnyebb lenne, ha egy darabig mi sem leveleznénk semmiféle szakmáról. És persze halál közeliségben az emberen tényleg átfutnak bizonyos döntő fordulatok :a kisgyerekkor, a tehetséggondozó iskola, a kamaszkor fiúi-hóbórtjai (de jó, hogy voltak..),- egy fiú, akinek a legtöbbet köszönthetek mondta a műtét előtt semmi vész vagy pánik, Te kopaszon is ugyanolyan szép leszel! Majd elaltattak. Következő kép: Addig soha nem látott világosság: tanakodtam, ez a vajon a túlvilág vagy túléltem, mire meghallottam egy beteg jajveszékelését. Akkor már rájöttem, hogy élek és nagyon eufórikus állapotba kerültem és azóta más szemmel látok sok mindent. Majd visszaaludtam és este ébredtem fel gyorsan kitámasztottam a biológia könyvet egy nővérkével az ágyamra, hogy otthon érezzem magam. A műtét után a kegyetlen mondat -NEM LEHET ORVOS -intézzék el az átjelentkezést !!!!- Utána az egyetem alatt jött a kegyetlen felismerés:ÉN SOSEM FOGOK MEGGYÓGYULNI. Majd megadta az Isten, hogy bemutattak ÖN-nek. Ön először és később is elviselte hóbortjaimat, és a végsőkig tiszteletben tartotta kezdő sete-suta gondolataimat, szárnypróbálgatásaimat. Végül, így utólag bevallhatom, amikor már nemcsak minden tízedik szavát értettem és megszülettek az első közös eredményeink, igen hosszú péntek délutáni baráti beszélgetésekbe keveredtünk, Shopenhauer, impresszionisták, irodalom, vallás stb. Legalább így utólag bevallhatom, ezek az alkalmak számomra intellektuálisan mélyek és ugyanakkor rejtelmesen-veszélyesek voltak-figyelnem kellett a határokra. Na, túl vagyok rajta, leírtam, bocsássa ezt meg ezt is nekem. Majd később Maga által adatott meg nekünk Anna !!!!!!!! Anna éppen most lett országos 5 helyezett angolból, egy nappal az indulás előtt tudtuk meg, fantasztikusan jól gondolkodik. Annával véletlenül láttuk magát az idei anyák napi idei műsorban a TV-ben !!! Felkiáltott: ugye ha ő nem lenne, én sem lennék? Igen, mondtuk ő az. Meg aztán következett a professzor Úr a kanosszája, majd elengedett Angliába-és onnan tényleg egy másik ember érkezett vissza kicsit nagyobb (ál?)szárnyakkal. Az bánt, hogy akkor nem voltam kicsit türelmesebb, de hát az ifjúkori hév azt látatta velem, hogy D.A. főorvos tönkretett minket; remélem meg tud még nekem bocsátani És hát köszönöm, hogy amikor tudott, nagyon jól tudom, hogy erején felül támogatott mind szakmailag mind orvosként. És végül a Teológia: azt hiszem tegnap minden lényegest elmondtam. Amikor letisztultak a gondolataim és kitotyogtam a kertbe, leültem a diófa alá és végiggondoltam, ha már; így jártam, mit is tehetnék, hiszem a szellemem friss, igaz fizikai terhelhetőségem alig több mint egy teknősbékáé. Késő kamasz koromban vagy orvos, vagy irodalmár, vagy teológus akartam lenni. Bizonyosságot természetesen a teológiában nyertem. Igen, valóban így gondolom, hiszem a hitem és lelki erőm megvan erre. Kár, hogy nem jutott hamarabb eszembe, hiszen a hitem megadott, építgetem, építgettem. 13 szenátusbeli tag úgy döntött, hogy befogadnak. Én úgy élem meg, hogy hazamegyek, hiszen életem hosszú korszakait töltöttem a Kollégium falai között. A Rektor Úrnak most nem merem átadni az üdvözletét-nehogy azt higgye, hogy erényt akarok belőle kovácsolni. Pedig igen nagyon jó lenne, mert nemigen tudják, ki voltam a régi életemben. Szeptember 6-án 10 órakor lesz a meghallgatásom, ahol elég sok mindenről kell döntenem…..

Ne féljen drága Professzor úr, nem fogok mindennap ilyen végtelenül hosszú levelet írni! Ez az email végre itthon van. Lenne még egy nagy kérésem: a "credoja", amit volt olyan Önzetlen, hogy elküldött nekem, egy sérült lemezre került és nem tudom behívni. Megtenné, hogy elküldi? Sokat segítene nekem a meghallgatásom előtti elmélyülésben, imádkozásban.

NAGYON KÖSZÖNÖM.

Várom válaszát. Szeretettel öleli: Viki - aki mindig a tanítványa marad."
 

Válaszoltam nyomban és elküldtem, amit kért, de viszontválaszt már nem kaphattam, mert a "kollégium oratóriumában az évnyitó istentisztelet közben tért haza Teremtő Urához…" - ahogyan azt az Őt temető pap mondta. „Hiszem, hogy Viki azon ritka emberek egyike volt, - vallotta meg nekem férje -, akinek élete az olyan "úton levés" volt, amelyet végigjárva célba érkezett, azaz valóban "haza". Igazi tanító volt. Nagyszerű ember, kiváló kutató, igaz barát is volt, aki bájos személyiségével – néhány gyarló irigyén kívül – örökre belopta magát a vele kapcsolatba kerülők szívébe.” Illettek hozzá Albert Einstein iróniával fűszerezett szavai „Jelzést akarok adni arról, hogy bár az emberiség laboratóriumokból él és nem oratóriumokból, vissza kell kapnia oratóriumait, ha nem akarja, hogy belepusztuljon laboratóriumaiba.” Ezek a gondolatok ma aktuálisabbak, mint valaha!

Hogy milyen lesz elköltözésének pillanata, azt előre nem tudhatta, de az üdvösségről vallott reménységét előre meg tudta vallani, s itt hagyta Üzenet című versében, ami férjének, lányának, családtagjainak és minden tisztelőjének szól:

"Miért sirattok?

Hisz Isten arca volt,

Mely simogatón,

Hívón rám hajolt.
 

És én mentem…

S most fényözönben élek

És nem vagyok más,

Csupán tisztult lélek.
 

Sziromhullás volt…

Árnyékom lehullt…

A szemetek hát könnybe

Miért borult?
 

Ha emlegettek: köztetek leszek,

Ha imádkoztok: veletek vagyok,

Ha rám gondoltok, mosolyogjatok,

Emlékem így áldás lesz rajtatok!"

Ámen!
 

Írta: Prof. Dr. Balázs Csaba

Bemutatkozás Megjelent cikkek Kérdezz-felelek

Prof. Dr. Balázs Csaba Endokrinológus A Budai Endokrinközpont specialistája "endokrinológia" témakörben Kérem, tegye fel kérdéseit, készséggel válaszolok Önnek! Bizalmát köszönöm!