Ne értsetek félre, nem azzal van bajom, hogy érdeklődnek az életünk felől. Ez tök jól esik, nyilván. De sokszor olyan intim dologra kérdeznek rá, hogy szívesen helyre tenném a kérdezőt. Persze jól nevelt vagyok, és sosem teszem… Tényleg nem! De hadd játsszak el most itt fejben a gondolattal, hogy egyszer, egyetlen egyszer azt mondhassam, amit szívből válaszolnék. Megjegyzem tehát, tudom, hogy ezeket a kérdéseket nem a rosszindulat generálja, egyszerűen tapintatlanok, tájékozatlanok az emberek, vagy épp ezt „szokás” kérdezni.
Nos, nem szaporítom tovább a szót, íme, a legjava:
Egész nap otthon vagytok? De unalmas lehet! Vagy netezgetsz, tévézel?
- Ahha! Szóval, ha legközelebb neteznél vagy tévéznél egy napot, gyere el hozzánk és a két gyerek mellett megteheted! Hajrá!
- Hát, nem csak! Belefér egy kis könyvolvasás is azért, ja és sokat alszom, amíg ők játszanak. Ezt se hagyjuk ki!
És… egészséges?
- Miért, betegnek látod?
- Mégis hogy kérdezhetsz ilyet egy frissen szült anyukától? De komolyan!
Két gyereked van? És cukik?
Megjegyzés: A kérdés egy buliban hangzott el, a pultnál, egy pasitól.
- Igen, nagyon cukik! Mutassak róluk 862 fényképet?
- Á, egyik utálatosabb, mint a másik! Kéred valamelyiket?
És mit tud már?
Ebben a kérdésben mindig támadási felületet érzek, amiből könnyen lehet „Bezzeg Józsikázás”. Ezt pedig egy anya szereti elkerülni. Így mostanában diszkréten ennyit mondok:
- Mindent, amit ennyi idősen tudnia kell!
- Ül, fekszik, és ha eldobod a labdát, visszahozza!
És szoptatod még?
Ez a kérdés is konstans. És MINDIG magyarázkodásra szorul – miért annyit, miért úgy, miért nem, miért ott, stb. Újszülött esetén pedig kizárólag erre volt kíváncsi mindenki, aki él és mozog a környezetemben. Frappáns válaszom erre sose volt. Mondtam az őszintét. Aztán magyarázkodhattam, hogy a másfél éves gyerekemet miért nem szoptatom már.
Felszedtél pár kilót, nem? Nincs időd sportolni?
- Miről beszélsz? Ez itt mind izom, amit látsz rajtam!
- Nincs, sajnos. Szóval légyszi vigyázz a gyerekekre, amíg elmegyek edzeni. Hetente háromszor kellene, mindössze két-három óra és itt vagyok!
- Hát, Te se lettél vékonyabb, mióta utoljára láttalak!
De soha nem engeded tévézni, ugye? Attól sorozatgyilkos lesz!
- Nem mondod, tényleg? Na, akkor a Fűrész 6-ot már nem engedem, hogy megnézze! Öt részen túl vagyunk, de remélem, még nem késő!
- Háhá, jó próbálkozás volt! De akkor sem adjuk Neked a tévénket!
Mi? Máris terhes vagy? És terveztétek?
Megjegyzés: amikor a kérdés elhangzott, hét éve jártunk már együtt és féléve házasok voltunk a férjemmel
- Hát… Szó, mi szó, benne volt a pakliban.
- Nyilván nem terveztük, de fogalmunk sem volt, hogy szokás védekezni. Elmondanád, légyszi?
És tervezitek már a másodikat/harmadikat/negyediket/stb.?
Senki nem tehet róla, de ezzel mindig a legrosszabbkor találnak meg. Közvetlenül egy nyafogós balhé után, vagy egy átvirrasztott hónap (!) után, vagy egy olyan hét után, mikor nem tudtam két mondatot váltani a férjemmel, annyira bedaráltak minket a hétköznapok. Nehéz ilyenkor indulat nélkül válaszolni, kihagyva a "MI? Te normális vagy?"-számonkérést. Mindenesetre nálam ez amúgy is érzékeny téma mostanában.
Így az ilyen kérdéseket már alapból visszadobom:
- Arra vagy kíváncsi, hogy szexelünk-e, szedek-e gyógyszert, vagy húzunk-e óvszert aktus előtt?
Ez tízből tízszer elhallgattatja a kérdezőt!
Humor, humor, humor!
Ez a kulcsszó, kedves édesanyák! (Amint látható, ez nálam vegyül egy „kis” cinizmussal is, de ez már csak így van.) Ha viszont legközelebb szembesültök egy ilyen kérdéssel, fejben válaszoljatok Ti is valami vicceset, amin legalább Ti jót derültök!
Fotó: commons.wikimedia.org
.jpg){kind=small}
