Fojtogató szülőtípusok: milyen nevelési stílusokat érdemes elkerülni?

Diktatórikus szülő

Ő az, aki büszke arra, hogy a tekintélyelvű nevelés híve. Rendkívül rossz véleménnyel van a „divatos liberális nevelésről” és a „mai neveletlen kölykökről.” Gyermekétől feltétlen engedelmességet vár, érzelmeit, véleményét figyelmen kívül hagyja. Gyakran folyamodik erőszakos módszerekhez, és rendkívül sokat kiabál.

Ennek ellenére gyermeke nem feltétlenül jobb magaviseletű az általa kritizált engedékenyebb szülők gyerekeinél. Sok érintett kicsi az iskolában kompenzál: verekszik, dühkitörései vannak, az utasításoknak ellenáll, később zavaros szexuális életet kezd élni. Más gyerekek csendessé, befelé fordulóvá válnak, gyakori fejfájással és kisebbségi komplexussal küzdenek.

Kritizáló szülő

Aki soha senkiben nem szokta a jót meglátni, szinte biztos, hogy a gyermekéhez is kritikus módon fog viszonyulni. Az ilyen szülő gyereke felé azt közvetíti, hogy ő nem elég jó, és a kicsi ezért nagyon gyakran úgy érzi, nem is szeretik. Az érintett gyerekekben alkalmatlanságérzés, kudarckerülés, alakul ki, a makacsabbak pedig inkább falat húznak maguk köré, és nem avatják be a szülőt semmibe, hogy elkerüljék a lekicsinylést. Gyakori köztük a hazudozás, szégyenlősség, körömrágás, egyeseknél a maximalizmus.

Alkalmatlan szülő

Alkohol- és drogfüggő vagy súlyos pszichés problémákkal küzdő szülők, akik képtelenek arra, hogy gyermekeiket megfelelően ellássák. Az ilyen családban élő gyerekek – főleg, ha több testvér közül ők a legidősebbek - hamar kényszerülnek felnőtt szerepbe: a mindennapi élet gyakorlati dolgainak intézése és a kisebb testvérek ellátása mellett még a szüleik támogatása is a nyakukba szakad. Ezek a gyerekek ambivalens módon szoktak a szüleikhez viszonyulni: egyrészt féltik, másrészt gyűlölik őket. A túlzott elvárásokkal együtt jár a felnőttesnek gondolt viselkedésformák idő előtti felvétele: ivás, dohányzás, hamar megkezdett szexuális élet.

Érdektelen szülő

Kevesen tudják, de az érdektelenség éppúgy egy formája az érzelmi bántalmazásnak, mint a szidalmazás.

(Kapcsolódó cikkünk: Az elhanyagolás jobban árt a gyerekeknek, mint a fizikai erőszak)

Hiába kapta fel az internet tavaly Joseph Epstein amerikai pedagógus egyébként 2008-as írását, amely szerint az esti mese és a gyerek sporteredményei iránt való érdeklődés kimeríti a „túlszeretés” fogalmát, valójában igenis rosszul tud esni a gyereknek a tudat, hogy ő valójában nem is fontos. Ezek a gyermekek rendszerint maguk előtt is tagadják a fájdalmas igazságot, és folyamatosan mentségeket keresnek szüleik számára, hogy miért nem értek rá elmenni az anyák napi ünnepségre vagy a focimeccsre.

Aggályoskodó szülő

Napjainkban talán vele találkozhatunk a legsűrűbben. Féltés köntösébe bújtatott sápítozása azt közvetíti a gyerek felé: úgysem tudod megcsinálni. A mászóka alatt állva azt mondogatja, hogy „úgyis leesel”, a gyerek játékában, rajzában is mindig talál valami kiigazítani valót. Később az önállósodás útjába áll: az aggályoskodó szülők gyerekei azok, akik még kamaszkorukban sem ülhetnek fel egyedül a buszra, nem mehetnek el sehová a barátaikkal (már ha vannak nekik).

Az ilyen szülő nem szánt szándékkal nyomja agyon gyermekét, ám ő ettől még így is frusztrált, ideges lesz, hacsak a szülő közelébe kerül. Az érintettek rendszerint személyes problémáikról nehezen beszélnek, gyakran titkolóznak.

(Kapcsolódó cikkünk: A szorongó gyerekek anyukái túlzottan belefolynak gyermekük életébe)

Akkor hát milyenek legyünk?

Hogyan találjuk meg a vékony határvonalat a szabályok ésszerű felállítása és a diktatúra, vagy épp a gyermeknek megadott szabadság és az elhanyagolás között? A szakértők szerint a sikeres gyermeknevelés kulcsa az önzetlen szeretet és a rugalmas szabályok.
Az olyan családokban, ahol a szülők érdeklődéssel fordulnak gyermekeik felé, minden körülmények között biztosítják számukra a szeretetet és biztonságot, ugyanakkor egyértelmű korlátokat állítanak fel, amelyeket igény szerint hajlandóak esetleg tágítani, nem történhet nagy baj. A meleg-engedékeny (nem elhanyagoló, hanem ésszerű szabályokat alkalmazó) környezetben minden kisgyermek békében fejlődhet.

Fotó: Aneta Blaszczyk / FREEIMAGES