Mert nem kiabáltam elég határozottan. Nem ordítottam torkom szakadtából, hogy ELÉG!!! BOLDOGTALAN VAGYOK!!! HA EZ ÍGY MEGY TOVÁBB, KIÁBRÁNDULOK!!
Hm… vagy mégis. Amennyiben évente sok-sok komoly, kifakadós beszélgetés, két-három évente egy-egy nyersen őszinte levél megfelelő kommunikációnak számít. Ezek szerint nem. Állítólag pofán kellett volna vágnom a férjemet, beleordítani a képébe, hogy HA NEM VÁLTOZTATSZ, KISZERETEK BELŐLED!!!
De tudja ezt előre az ember?! Mindenki tisztában van a saját tűrőképességével, a saját korlátaival? Lehet, hogy az értékrendjével, a vágyaival, a gondolataival igen, de senki, sosem tudhatja, mikor jön el az a pillanat, hogy bemondja az unalmast. Hogy sok-sok év próbálkozása, reménykedése, hite, szerelme mit sem ér a végén.
Mert hirtelen égsz ki. Tegnap még azt hazudtad magadnak, hogy bírod, hogy ti lesztek a kivételek, reggel pedig úgy ébredsz, hogy eltűnt valami az életedből. Amire persze sok-sok intő jel figyelmeztet. Idegesít, ha sokat beszél. Idegesít, ha nem beszél. Nem értesz egyet vele a gyereknevelésben. Nem értesz egyet vele az értékrendben. Egyáltalán, semmivel nem értesz egyet. És nem vallod be magadnak, hogy az érzés, hogy valaki egykor mindent jelentett neked, mára csupán keserűség maradt…
Pedig szeretted. Mindent odaadtál neki. A bizalmadat, a szerelmedet, a hitedet, az életedet. De ő nem élt vele úgy, ahogy kellett, ahogy lehetett volna. Hiába kiabáltál. Hiába fájt. Nem akarta észrevenni. Kényelmesebb volt úgy tenni, mintha minden működne.
Hiszen szép pár voltunk. Szép gyerekekkel. Körülöttünk sorra estek szét az életek. Megcsalások, válások, új lapok, új gyerekek, új életek. Sok-sok könnyel, nyomorral és áldozattal. És értetlenkedéssel. Hogy lehet ez? Hiszen olyan szép család voltak. Mit szólnak a gyerekek? Hogy anyu egy másik pasival?! Feleséggel és három gyerekkel. Hogy apu egy másik nővel? Aki sokkal fiatalabb anyunál? Mi van? Mindenki megbolondult. "Az én feleségem havonta egyszer hajlandó csak. Aszexuális." "A férjem pornót néz. És AZT várja el tőlem az ágyban." "A feleségem olyan, mint egy darab fa." "A férjem minden nap kétszer akarná."
Mennyi eltitkolt, ki nem élt vágy. Mennyi fájdalom és hallgatás. Mennyi értelmetlen vállalás. Mennyi hazugság. Hogy örökké. Hogy sosem lesz vége. Hogy velünk nem történhet meg. Hogy a mi szerelmünk nem kopik meg.
DE!!!! Minden megkopik, kihuny, elalszik, eltűnik, meghal. Ha nem őrzitek. Ha nem óvjátok folyton. Ha nem figyeltek oda a másik igényeire. Ha úgy érzitek, megszereztétek a másik lelkét és testét.
Ha úgy érzitek, hogy nem kell minden nap újra és újra bizonyítani, jelezni, elmondani, hogy mennyit jelent nektek a másik. Ha este odapunnyadtok egymás mellé a kanapéra, lyukas pizsamában, a tévé mellé, aztán a meseolvasás után bedőltök az ágyba. Hogy reggel kezdődjön újra a mókuskerék. Anyu kel a gyerekekhez, szendvicset készít, smink nélkül indul munkába, zsírpárnát növeszt, őszül, mert már ki és miért kívánná meg?
A férje, aki napközben valami okot mindig talál arra, hogy összevesszenek. A gyerek miatt. A pénz miatt. A szexhiány miatt. Persze ő sem ért semmit. Mi lett az egykori bombanőből? Miért hízott meg? Miért nem kívánja a szexet? Miért? Miért? Miért? A válasz egyszerű: valami hiányzik. Valami mindkettejüknek hiányzik. Mert nem vigyáztak rá. Elengedték az egykori érzéseket. Elengedték egykori énjüket. Vége lett a randizós időszaknak. Vége lett az izgalmas várakozásnak, az elejtett erotikus simogatásnak, a kétértelmű üzeneteknek, amik előkészítették az estét…
És rendszerint ekkor robban be a képbe valaki más. Valaki, aki világosan tudja, mire van szüksége a megkopott kapcsolat alanyának. Ha férfi, arra, hogy hangsúlyozottan férfinak tekintsék. Családfenntartónak. Komolynak. Macsósnak. Határozottnak. És akkor annak is látja magát. Ahogy a nő jó csajnak, akit még észrevesznek a pasik. És kivirul. Megszépül. Megfiatalodik. És házasságot tör.
Nem kellene sok. Csak odafigyelni a másikra. A másik igényeire, vágyaira, rejtett titkaira. Amik felfedezésre várnak. És akkor nem kellene utána egy sosemvolt szerelem árnyékában folytatni az életet. Mert a harmadik, a robbantó, a házasságot, kapcsolatot feldúló, bűnbaknak kikiáltott harmadik fél nem lehet más, csak egy sosemvolt, sosemlesz szerelem. Aki sosem ok, csak következmény. És aki ijedten szalad el a rázuhant felelősség alól. Hiszen nem akart ő semmit. Csak rátalált egy esendő, sebzett, segítségért kiáltó lélekre. És összeborultak. Egy hétre. Egy hónapra. Sosem többre. És utána marad a még nagyobb pokol…
.jpg){kind=small}
