Hová lettek a barátok? Anyai magány

Mindenkinek mást jelent a barátság. Szó van benne kölcsönös elfogadásról, rokonszenvről, őszinteségről, bizalomról és törődésről. Egy szövetség, mely mindkét félnek jó érzéseket hoz az életébe. Egy jó barát aranyat ér, bármikor támaszkodhatsz rá, mindig meghallgat. Ha kell, tanáccsal lát el, megmondja az igazat neked, bármennyire fáj, de ha az kell, akkor némán támogat, bármilyen hülyeséget is tégy épp...

Hiányoznak a barátok

Ez az, ami nekem nagyon hiányzik. Van a férjem, a társam, a szerelmem, a beszélgetőtársam, akivel mindent megoszthatok. Mondhatom azt, hogy ő a barátom! De női csacsogó partner, akivel a női dolgokat megbeszélhetem, hiányzik az életemből. Elsodort az élet minket egymástól. Eltávolodtunk. Új élethelyzetbe kerültünk. Már más volt a fontos, más volt a prioritás. Kevés az idő. Nehéz volt mindent összeegyeztetni.

Rengeteget gondolkodtam, mi vagy ki a hibás ezért. Könnyebb a helyzetet hibáztatni vagy a tovatűnő barátot, az idő hiányát, a távolságot. De ehhez is két fél kell. Végül arra jutottam, hogy talán bennem is van a hiba, nem kevés. Feleség lettem, majd anya és a családom lett a legfontosabb számomra. Talán az volt a gond, hogy már nem csak a helyrajzi szám választott el, hanem egy erősebb érzés is, a családi összetartozás. Talán én sem küzdöttem eléggé. Nem voltam sokáig kitartó. Az is lehet, hogy keveset tettem a dologért. Évekig kerestem az okot, hová tűntek a barátok az életemből, hová lettek a gyermekkori pajtások, az átbeszélgetett éjszakák. Hiányoznak a közös csacsogások. A "Hogy vagy?" kérdés. A jó kis bulik, a világ megváltásának ötletei.

Már nem keresem a választ a miértre. Már csak kicsit kesergek az elmúlt időkön. Már nem hibáztatlak csak téged. Tudom, sokat hibáztam én is. Néha túl sok voltam. Nem azt mondtam, amit hallani szerettél volna. Nem úgy cselekedtem, hogy az neked jó lett volna. Keveset törődtem veled. Sajnálom. Hiányzol. Ez van.

A múltat visszahozni nem lehet

Már nem lesz sosem olyan, mint régen. Egy váza ha eltörik, megragaszthatod, de a vonalak, a törés csíkjai mindig látszani fognak.

Az új barátságokat pedig belengi a félelem, a remény, az előző érzése, mikor megégettük magunk. Nehéz kiérdemelni a bizalmat. Már fenntartásokkal kezelek mindenkit. Nem engedek be akárkit a kis világomba. Vannak felületes barátságok, ismerősök, ismeretlen ismerősök, közelebbi rokonok, haverok, de az nem ugyanaz. Mindenkinek életem egy kis szeletét mutatom csak meg, magam teljes egészében nem. Anyaként magányra lettem ítélve. Férjem és gyermekeim tartják bennem a barátság lángját égve. A remény él még bennem, hogy egyszer újra egy jó barátnőre lelhetek. Nem adom fel. Talán, majd, valamikor lesz még igazi barátnőm.

Vajon hány és hány anya mondhatja most ugyanezt magáról? Van társa, gyermeke, családja, de a barátok eltűntek, mint a délibábok. Vagy talán nem is barátságok voltak ezek igazából, csak tünékeny illúziók?

Barátnőt keresek...Anya vagyok, feleség vagyok. Talán valaki barátja is lehetnék.

Forrás: ReAd blog

Kapcsolódó cikkeink:

• Mit érez a kamaszlány, ha nincs legjobb barátnője?
• A lányom a legjobb barátnőm - így okozhatnak jóvátehetetlen károkat a gyerekben a jó fej szülők
• Ne ítélj egyetlen mondat alapján! Elgondolkodtató levél az anyák magányosságáról
• Anyaként, magányosan

Kép: cherylholt / pixabay