Egyedül vártam és nevelem gyermekem

Kedves aurelia 1!
"Sajnos", én már nem tudok bízni. Lehet, hogy ez abból fakad, hogyha valakiben egy ici-picit elkezdek hinni akkor, valahogy mindig kiderül, hogy én állítottam fel helytelen képet az illetőről magamban.Nehéz ez a dolog. Itt nem csak párkapcsolatra gondolok ezzel, hanem arra is hogy mi történik az ember munkahelyén, vagy az ismerősei között. Van persze barátnőm, aki megbízható, de nem lehet visszaélni a terhelésével.
Szóval nem egyszerű tovább lépni. A bizalmat adja az ember, de sokszor láttam már, hogy hogyan élnek vissza egy elejtett mondattal, szóval vagy éppen egy gesztussal, viccet csinálva az embermagánügyeiből. Bocsi nekem rosszak a tapasztalataim.

Szóval azért írtam csak ki mert mindig van mit tanulnunk első sorban önmagunkról, önmagunknak. Bár én a világ legnaivabb embere vagyok ezért óvatósságra is bíztatok mindenkit. Például én hiszek az emberekben levő jóságban, jószándékban mert én magam pozitiv gondolkodást részesítem előnyben. A szakemberek ezt úgy is mondják minden a saját fejünkben kezdődik és azt vetítjük ki a világra ami ott van csalódottság, bizalom, remény stb... hát én azt hogy hiszek a jóságban, jóindulatban párszor már bebizonyosodott az emberek sokan gonoszok, alattomosak, tapintatlanok, meggondolatlanok. Viszont még mindig reménykedem benne hogy tán az átélt csalódások miatt és meg győződésem amennyiben nem szándékosan akkor tán még van esély hogy tényleg létezik még jóság, szeretet

Nos én is ember vagyok ráadásuk nő is és mint ilyen van bennem türelmetlenség. És sok dolog van amit még nekem is tanulnom kell. Például oly hosszú ideig kellett félnem rettegnem. Most amikor számomra hirtelen mellém sodródik valaki aki tényleg képes szeretni is nem tudom mit tegyek. Az nem kérdés mit érez tudom, viszont ez neki is új még. Azzal a ténnyel se tud mit kezdeni van valaki a személyemben aki nem a hibáit sorolja és ostromolja ezen változtatnod kell hanem észre veszem a jó tulajdonságait és inkább azokat értékelem.

Nincs mit! Én már tényleg minden rosszon túl vagyok és hála a Jóistennek azt mondhatom sikeresen mert tanultam belőle és mostanra arra tudok öszpontosítani miként fordíthatom hasznomra a tanulságot. Bár zavarba ejtően pontosan ír itt 8-i kommentben a párom de be kell vallanom azt ami tény. Nem szívesen mondom ki de kezd úgy ismerni mint én önmagam. Egy szerencsém van a hiányosságaimat még mindig csak én tudom mik azok Én például itt is vissza olvasok rendszeresen úgy ahogy a naplómat mert évek óta vezetek magamnak naplót s azt vissza olvasva rengeteget tanulok önmagamról. Kemény dolog az önismeret de igen hasznos! Például kemény azért mert saját hányoságainkra pontosan rálátni, belátni bizony annál rohadtabb dolog nincs az életben, úgyanakkor pont ezért hasznos
sok sikert! És csak így tovább!

Szia Aurelia!

Köszönöm a bíztatást, sokszor tényleg nehéz. Főleg akkor, mikor a kicsimnek is van egy nyűgös időszaka, hozzá türelmesnek lenni nehéz, de muszáj. Aztán majd csak lesz valami! Vagy nem.

Kedves Erika!
Ez az érzés természetes benned s pont erre gondoltam amikor azzal biztatlak "éld meg a érzéseid!" vállald magad .... stb. Nagyon ügyes!
Csak bíztatni tudlak mert nagyon is helyénvaló ez az érzés s magam is átéltem.
Kitartás!

Én már nem vagyok szerelmes, és nem akarok már tőle semmit, ezt teljesen komolyan és őszintén mondom. De egyenlőre mástól sem. Hagyjanak engem békén, és azért nem hiányzik egy társ, mert nem tudom még most sem elhinni, hogy igenis van olyan férfi, aki engem szeret és nem ver át. Addig míg ez nem változik benne, addig felesleges bármilyen keresgélés is, mert ÉN nem akarok egyenlőre szeretni senkit!

Hölgyeim én csak annyit mondhatok saját tapasztalatból elsőként önmagunkat állítsuk talpra érzelmileg, szellemileg, anyagilag és merjünk érett felnőtt nőként anyaként viselkedni vállalni magunkat, tanuljuk meg önmagunkat ahogy a okosabbak mondják önismeret. És ha még ezután se képes észre venni értékelni, elfogadni az úgy nevezett férfi akkor nem is érdemel meg, úgy kell neki, aki mégis az meg kitartóan türelmesen kivárja a megfelelő időt

Szia Kicsicsillag!
Válaszom: Nem találkozott még vele "soha".
5 hónapos volt a kislányom, amikor a válás kimondása utáni héten eljött. Ott volt fél órát és nem jött többet. Egyszer összetalálkoztunk vele az egyik bevásárló központnál. Ránk sem nézett. Én perszer utána kiálltottam, hogy caka így elmész a lányod mellett?... A válasza félhangosan csak ennyi volt: igen. Kiakadtam. Kiabáltam vele, hogy hogy teheti ezt, de ő ment tovább. Egy másik kislány kezét fogta. A tartásdíj miatti büntető tárgyaláson tudtam meg, hogy újra megnősült és a mostani házasságában a feleségének van már egy másik férfitól gyereke.
A legszőrnyűbb az egészben az volt, hogy az akkor 6 éves kislányomban, csak az maradt meg, hogy apa fogta egy másik gyerek kezét.
Ezek voltak a nagy találkozások.

Sajnos a 10 év magány elintézte azt, hogy megszokjam azt, hogy nincs mellettem egy társ. Kokettálok, a munkahelyemen és vagyok humorgép, de nem jövök össze senkivel. Ha van jelentkező akkor az nős.
Szóval ez van velem.

Sziasztok!
Ugyanazt érzem mint Erika, szóról szóra. Ő az igazi férfi és mást észre sem veszek...Igen a lelkemmel kell elküldeni, ésszel nem megy pedig azzal világosan tudom hogy mit kellene tennem.
Sokszor azt hiszem, tiszta bolond vagyok, hogy ilyeneken idegesítem magam és ezen agyalok, hihetetlen hogy mennyire a hatalmába tud keríteni ez az érzés és elvonja a figyelmemet ezer más, sokkal szebb dologról. Persze nem hagyom!!! de örök belső vívódás. Az "Elfújta a szél" szokott eszembe jutni: "Isten a tanúm, Isten a tanúm, hogy nem bánnak el velem! Túl fogom élni ezt, és amikor véget ér, soha többé nem leszek éhes... mert hiszem, holnap új nap virrad!"