Mátyás király két kísérőjével a Mátrában vadászott, így került el Gergő juhász tanyájára. Este volt, éppen zártak befelé a juhászok.
- Jól van, atyámfiai, szívesen látjuk magukat vacsorára, de csak szegényes étellel tudjuk kínálni a vendégeket.
Gergő juhász szalonnát, hagymát, paprikát tett a bográcsba. Mikor jól pirult vizet öntött rá, utána meghintette bőségesen száraztésztában. Hamar elkészült a lebbencsleves. Körülülték a bográcsot, hozzákezdtek falatozni.
Ahogy kanalazták a jó párolgó levest, Mátyásnak valami megtetszett a bogrács másik oldalán, hát odanyúlt a fakanállal. Gergő juhász rögtön a kezére vágott.
- Mit csinálsz? Magad elöl egyél, nem szabad itt összevissza nyúlkálni!
Megkeseredett egy kicsit Mátyás, de nem szólt egyet sem.
Másnap reggel elbúcsúzott a juhászoktól, Gergő juhászt meg vendégségbe hívta a királyi udvarba.
Mikor eljött a meghívás ideje, Gergő juhász felgyalogolt Budára. Fogadta is a király kedvesen, asztalhoz ültette az urak mellé. Feltátalták a jó párolgó levest, de a szakács Gergő juhász tányérja mellé nem tett kanalat, ez volt a parancs.
Azt mondta a király:
- Uraim, fogjunk hozzá vacsorázni! De huncut gazember legyen az aki meg nem eszi a levesét!
Gergő juhász szétnézett, de bizony a tányérja egyik oldalán sem talált kanalat. Egyet gondolt, levágott a kenyérből egy olyanforma darabot, hogy abból kanalat tudott formálni, és hozzáfogott a leveshez, behabzsolta egykettőre. Ahogy végzett, azt mondta ravasz mosollyal:
- Huncut gazember legyen az, aki meg nem eszi kanalát!
Erre bekapta a jól megázott puha kenyeret.
www.abbcenter.com/mese
.jpg){kind=small}
