Elárulok egy nagy titkot, de senkinek ne adjátok tovább: Hófehérke törpéi eredetileg nem heten, hanem nyolcan voltak.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A nyolcadik törpe nem volt a legnagyobb, sem a legkisebb, nem volt se szebb, se csúnyább a többinél, de még okosabb vagy butább sem, egyszerűen csak ő volt a leghaszontalanabb. Folyton borsot tört a többiek orra alá, és amikor csak lehetett, felbosszantotta őket. Olyan égetnivalóan rossz volt, hogy ezért még a meséből is kihagyták. A „Csufi” nevet is csúfolódó természete, és nem a kinézete miatt kapta a társaitól.
Csufi csak akkor volt boldog, ha valamilyen galibát okozhatott.
Számára akkor kezdődött jól a nap, ha Szundi úgy ébredt, hogy rögtön ki is esett az ágyából, a füle mellett eldurrantott, felfújt papírzacskó hangjától.
Másik társát, a szolíd és félénk Szendét, Csufi folyton ijesztgette. Hol azzal, hogy farkasok törnek rájuk, hol a rablók jövetelével. Egyszer annyira sikerült megijesztenie, hogy Szende félelmében bebújt egy ürgelyukba, és elő sem akart jönni, míg a többiek meg nem győzték arról, hogy csupán Csufi szokásos tréfáinak esett áldozatul, egyéb félnivalója nincs.
A napok aztán hasonlóképpen folytatódtak.
A haszontalan törpe, Morgót vidám történetekkel „szekírozta”. Tréfás, vicces eseteket mesélt neki, úgyhogy szegény Morgó már majdnem elnevette magát, pedig az nem tett volna jót „morgós” hírnevének.
Vidor másként szenvedte meg Csufi csínyeit. Neki olyan sírnivalóan szomorú és tragikus dolgokról mesélt a gonoszkodó Csufi, hogy egy időben, Vidor kisírt szemekkel és állandóan legörbült szájjal járkált társai között, ami természetesen igen rosszat tett az általános közhangulatnak is.
Persze Tudor sem úszta meg könnyebben. Vele folyton „tudományos” vitát folytatott a haszontalan Csufi. Például arról, hogy a föld semmiképpen nem foroghat, hiszen akkor már mindnyájan elszédültek és leestek volna róla. Továbbá, hogy a Napot pórázon tartja fogva a Mindenható, és reggel-este rövidebb száron tartja, napközben pedig hosszú madzaggal ereszti fel az égre, azért emelkedhet olyan magasra a fényes égitest.
Csufi mesterkedései mindig nagyon felbosszantották az okos, türelmes Tudort, de talán mégsem háborították fel annyira, mint Hapcit. Ő ugyanis tudottan sokat tüsszögött, és borzasztóan szerencsétlennek érezte magát, amikor ilyen alkalmakkor egyetlen zsebkendőjét se találta meg a szokott helyen, ezen felül még Csufi is a sarkában járt, és állandóan „egészségére” kívánta a tüsszentést, amit neki folyton meg kellett köszönnie!
A legkedvesebb, legtürelmesebb törpe – mindenki jól ismeri –, a kis Kuka volt. Csufi azonban vele sem akart kivételt tenni, már ami a bosszantást illeti.
Neki szúrós vadgesztenyét rejtett a lepedője alá, ha pedig a forrásról együtt hozták a vizet, Kuka, „véletlenül”, mindig csuromvizesen tért haza, Csufi jóvoltából. A tréfáskedvű Csufi egyszer rávette Kukát arra is, hogy próbálja meg visszaragasztani egy „balesetet” szenvedett kis gyík letört farkát, máskor meg kéttucat katicabogarat akart összetereltetni vele, mondván, a kis katicák mamája aggódna, ha gyermekei elkószálnának, netán elvesznének.
Csufi csak akkor volt boldog, ha valamilyen galibát okozhatott.
Számára akkor kezdődött jól a nap, ha Szundi úgy ébredt, hogy rögtön ki is esett az ágyából, a füle mellett eldurrantott, felfújt papírzacskó hangjától.
Másik társát, a szolíd és félénk Szendét, Csufi folyton ijesztgette. Hol azzal, hogy farkasok törnek rájuk, hol a rablók jövetelével. Egyszer annyira sikerült megijesztenie, hogy Szende félelmében bebújt egy ürgelyukba, és elő sem akart jönni, míg a többiek meg nem győzték arról, hogy csupán Csufi szokásos tréfáinak esett áldozatul, egyéb félnivalója nincs.
A napok aztán hasonlóképpen folytatódtak.
A haszontalan törpe, Morgót vidám történetekkel „szekírozta”. Tréfás, vicces eseteket mesélt neki, úgyhogy szegény Morgó már majdnem elnevette magát, pedig az nem tett volna jót „morgós” hírnevének.
Vidor másként szenvedte meg Csufi csínyeit. Neki olyan sírnivalóan szomorú és tragikus dolgokról mesélt a gonoszkodó Csufi, hogy egy időben, Vidor kisírt szemekkel és állandóan legörbült szájjal járkált társai között, ami természetesen igen rosszat tett az általános közhangulatnak is.
Persze Tudor sem úszta meg könnyebben. Vele folyton „tudományos” vitát folytatott a haszontalan Csufi. Például arról, hogy a föld semmiképpen nem foroghat, hiszen akkor már mindnyájan elszédültek és leestek volna róla. Továbbá, hogy a Napot pórázon tartja fogva a Mindenható, és reggel-este rövidebb száron tartja, napközben pedig hosszú madzaggal ereszti fel az égre, azért emelkedhet olyan magasra a fényes égitest.
Csufi mesterkedései mindig nagyon felbosszantották az okos, türelmes Tudort, de talán mégsem háborították fel annyira, mint Hapcit. Ő ugyanis tudottan sokat tüsszögött, és borzasztóan szerencsétlennek érezte magát, amikor ilyen alkalmakkor egyetlen zsebkendőjét se találta meg a szokott helyen, ezen felül még Csufi is a sarkában járt, és állandóan „egészségére” kívánta a tüsszentést, amit neki folyton meg kellett köszönnie!
A legkedvesebb, legtürelmesebb törpe – mindenki jól ismeri –, a kis Kuka volt. Csufi azonban vele sem akart kivételt tenni, már ami a bosszantást illeti.
Neki szúrós vadgesztenyét rejtett a lepedője alá, ha pedig a forrásról együtt hozták a vizet, Kuka, „véletlenül”, mindig csuromvizesen tért haza, Csufi jóvoltából. A tréfáskedvű Csufi egyszer rávette Kukát arra is, hogy próbálja meg visszaragasztani egy „balesetet” szenvedett kis gyík letört farkát, máskor meg kéttucat katicabogarat akart összetereltetni vele, mondván, a kis katicák mamája aggódna, ha gyermekei elkószálnának, netán elvesznének.
Hát ilyen volt a nyolcadik törpe.
Társai azonban egy idő után megelégelték a rossz tréfákat, és elhatározták, hogy valamilyen ürüggyel eltávolítják maguk közül Csufit, bosszantson másokat.
Éppen azon törték a fejüket, hogy milyen „nemes” feladattal bízzák meg, és küldjék el világot látni, amikor az erdőn eddig sohasem látott, hatalmas szélvihar tört ki. Ömlött az eső, dörgött az ég, nagyokat villámlott, és Csufit, aki még nem ért fedél alá, egy forgószél hirtelen felkapta, magával sodorta, röpítette egyre messzebb a törpék házától.
Amikor a házban, a törpék megszámolták, megvannak-e mindnyájan épségben, akkor vették észre, hogy Csufi nincs közöttük. A vihar elülte után merészkedtek csak ki a házból, de akármerre keresték is, a haszontalan kis törpét nem találták meg. Kicsit megsiratták, de bíztak abban, hogy Csufi életrevaló, nem fog elveszni a nagyvilágban, és talán irigylésreméltó kalandokban lesz része.
Csufi először ijedt meg életében, de nagyon, amikor a forgószél magával röpítette. A Szélkirály talán leckét is akart adni bátorságból a kis törpének, aki eddig másokat leckéztetett meg, és ijesztgetett.
Sokáig, nagyon sokáig repítette, dobálta a szél Csufit a levegőben, azonban egyszer csak földet ért. Csend lett, és teljesen elült a szél. Csufi körülnézett, és egy furcsa álomvilágban találta magát, egy hétéves kisfiú álmában. Na itt a lehetőség, hogy kiküszörüljem a csorbát, most megmutatom, hogy jó is tudok lenni – gondolta.
Az álmodó kisfiút Antalnak hívták, azonban ő csak a „Tóni”-ra hallgatott. Ezért, ha a tanító néni azt mondta, hogy „Antal, maradj végre csendben!”, ő még véletlenül se fogadott szót, ellenben, ha a tanító néni így kérte, „Tónikám, ne nyüzsögj annyit!”, Tóni – többnyire – azonnal nyugton maradt.
Tóni szakács szeretett volna lenni, vagy nagy harcos, de inkább az utóbbi. Szerette a gyomrát, de szeretett volna hős is lenni, a védtelenek gyámolítója.
Kis barátunk aznap este alaposan bevacsorázott. Nyolc szilvásgombócot evett, meg is feküdte a gyomrát, várható volt, hogy „nehéz” álma lesz, tele nagy csatákkal és nagy fenevadakkal!
Amikor a sok forgolódás után végre elaludt, azonnal mély álomba zuhant, s egy ismeretlen országban találta magát, ahol körülpillantva, észrevette Csufit.
A kis törpe éppen akkora volt, mint ő, akár testvéreknek is hihették volna őket. Csufi a ruházatát rendezgette, porolgatta, a hajából szedegette ki a beleragadt szamárkóró tüskéit.
Tóni nem teketóriázott, rögtön megszólította s közölte, hogy ő egy nagy harcos, és aki nincs vele, az ellene van, tehát inkább csatlakozzon hozzá.
Csufi nem ellenkezett, mondván, ő bármilyen kalandban benne van, most ugyanis nincs éppen semmi más dolga, szívesen beáll szárnysegédnek, úgyis az a feladata, hogy jót cselekedjen.
Ebben maradtak, majd szemügyre vették a környezetüket.
Tóni rögtön felfedezett a közelben egy csupa nagybetűvel feliratozott táblát. Rövid silabizálás után kijelentette: engem vár a sárkány. Merthogy a táblára az volt írva: SÁRKÁNYVÁR.
Csufi még sohasem hallott sárkányról, így beleegyezett, menjenek, látogassák meg és győzzék le.
Elindultak. Már jó ideje bandukoltak, amikor egyszer csak nagyon meleg lett a levegő. Tóni tudta előző, mesebeli ismereteiből, hogy a sárkány tüzet okád, így rögtön kikövetkeztette, hogy közelednek a sárkány lelőhelyéhez. Hamarosan meg is pillantottak egy nagy, zöldesbarna színű dombot, mely mintha lélegzett volna, egyre csak emelkedett, majd behorpadt, s közben nagy szelet kavart maga körül.
Ez csak a sárkány előszele lehet – gondolta Tóni. Ebben azonban tévedett, mert a domb maga volt a sárkány! Egyszer csak felemelkedett egy hatalmas, álmos fej, és dörmögve megkérdezte: "Mit kerestek itt, miért zavartok szundikálás közben?"
Tóni szóhoz se jutott, ijedtében Csufihoz fordult: "ide a fegyveremmel!" Csufi kirántotta a Tóni hátizsákjából kitüremkedő fegyvert, amiről azonban kiderült, hogy az a matekórán használatos vonalzó. Tóni feltalálta magát, és így kiáltott vérfagyasztó hangon: "Add meg magad, vagy lemérlek itt rögtön, helyben!"
A sárkány először elcsodálkozott, majd döcögve jót nevetett. Olyan mulatságosnak találta a helyzetet, hogy még tüzet okádni is elfelejtett, azonban erőt véve magán, komoly, erőteljes hangon ezt mondta: "Jól elszórakoztattatok, ezért nem sütlek meg benneteket, de ha nem teljesítetek három, általam kiszabott próbát, örökre itt tartalak benneteket, udvari mulattatónak.
Már hozzá is foghattok. Van nekem egy hatalmas rózsakertem, melyet elleptek a tetvek. A katicabogarak elpusztíthatnák a tetveket, de az én nagy szemem nem látja meg őket, így összeszedni se tudok ilyen bogarakat. Ha sikerült ezer katicát reggelig összegyűjtenetek, kiálltátok az első próbát."
Tóninak fogalma sem volt, hogyan kezdjenek hozzá, azonban Csufiban felötlöttek szegény Kuka megpróbáltatásai, és emlékezett, hogy Kuka egy tetűktől hemzsegő falevéllel egészen jól összeterelte a szétszéledő katicanépet. Meg is próbálták, és íme, sikerült egy szép kis hadsereget toborozni az éhes katicabogarakból.
A sárkány másnap elfogadta az első próba teljesítését, azonban újabb feladatot tűzött ki számukra.
"Van egy gyönyörű ivókelyhem, most kaptam a 625. születésnapomra. Csuda törékeny, és billegős. Most kezdenek hozzá acélabroncsot kovácsolni az unokaöcséim, de attól tartok, a nagy ütésektől beleremeg a barlangom, és összetörik a kényes kehely. Ha ma éjszaka épségben megóvjátok az ivókelyhet, megint megfeleltetek egy próbának."
Nem volt könnyű feladat, de muszáj volt elvállalni. Leült hát Tóni és Csufi, hátukat nekivetve támasztották, álomtól leragadó szemmel fogták, a náluk kétszerte nagyobb üvegkelyhet.
Éjfélig nem is volt baj, azonban akkor, az előkészületek után, valóban hozzáláttak a mesteremberek a kalapáláshoz. Hát, ha sárkányok kalapálnak, annak aztán van ereje! Egyszeriben elkezdett dübörögni, visszhangozni a barlang. Olyan nagyot csattantak az ütések, hogy szegény Csufi és Tóni ijedtükben lepottyantak a székükről, azt hitték, itt a világvége! Magukat se tudták egy helyben tartani, nemhogy a kelyhet fogni, és rá vigyázni. El is dőlt az nyomban, s kettétört. Csufinak megint eszébe jutottak törpetársai, akiket olyan szívesen ijesztgetett, riogatott, meg a szegény Kuka, akivel a gyík farkát akarta visszaragasztatni.
Nosza rajta, meg kell oldani a dolgot, különben mindketten csúfos véget érnek! Csufi emlékezett a törpék titkos ragasztószerére, ráköpött a kehely tört részeire, s azok rögtön egybeforrtak.
Reggel a sárkány tartójába állította az épen megőrzött ivókelyhet, s egészen elégedettnek látszott. Ennek ellenére nem tágított, s a harmadik próba teljesítését is követelte.
Parancsba adta, hogy szedjék össze gyógytudásukat, s égő torka fájdalmát enyhítsék, mert ha nem sikerül, rosszkedvében még meg is sütheti őket!
Tóni és Csufi összedugták a fejüket. Tóni tudta, hogy anyukája mindig gyógyteával enyhítette a beteg torok fájdalmát, Csufi meg azt tudta, hogy hol teremnek a természetes gyógyfüvek.
Hamarosan szedtek is egy nagy kazal kamillavirágot. Hatalmas üstben vizet készítettek elő, s a kondér alá gallyakat raktak. Ekkor szóltak a sárkánynak, hogy gyújtson alá, s a kondérban forrni kezdett a víz. A kamillavirág illata elbódította a sárkányt, ilyen jó illatot még sohasem érzett. Hát amikor még a kihűlt, virágillatú teát megkóstolta, s érezte fájdalomenyhítő, jótékony hatását, egészen megenyhült. Tóniék azt tanácsolták neki, hogy ezentúl csak sátoros ünnepeken fújjon tüzet, de ha jót akar, még akkor se. Nem fog többet se a torka, se amiatt a feje fájni!
Csufi és Tóni vitézül kiállva a próbákat, végül is legyőzték a sárkányt, és békében elhagyhatták a várat.
Időközben a nehéz szilvásgombócok is megemésztődtek Tóni hasában, így amikor megszólalt az ébresztőóra, kipihenten, vidáman pattant ki az ágyból, édesanyja legnagyobb csodálkozására. A kisfiú el akarta mesélni, hogy valami nagyon érdekes álma volt, de ekkor hirtelen mindent elfelejtett. Vannak így a mélyen alvók az álmaikkal. Csak egy mondat maradt meg az emlékezetében: A sárkány vár! Remélte, hogy aznap éjjel visszatérhet és folytathatja az álomkalandot, ott ahol abbahagyta, s ismét társa lesz a kedves ….na, hogy is hívták, „ott segít, ahol tud” jó törpe.
Csufi megpróbáltatásai azonban itt nem értek véget. Őt a meseforgószél egy másik kisgyerek álmába tovaröpítette, s a következő éjjel a kis Zsófival élt át csudás kalandokat.
Ez a kislány még csak óvodáskorú volt, azonban a fantáziája már így is a magasba szárnyalt! Állandóan azt mondogatta az anyukájának, hogy szerinte a felhők báránykák, a Napocskával pedig jól lehetne labdázni. A körülötte lévő valamennyi élettelen dolgot élővé szerette volna varázsolni, mert az lett volna az igazán teljes világ!
Zsófi egy bársonyos jóéjt puszi után aludt el aznap éjszaka, amit az anyukájától kapott. Még álmában is mosolygott, amikor hirtelen arra riadt, hogy egy kutyuska cibálja a hálóinge alját. Hát nem a fekete plüsspuli volt az! Mély hangon vakkantgatva csalta maga után a kislányt. Egy rétre értek. Az égből bolyhos, fehér bárányfelhők gomolyogtak alá, és bégetve tülekedtek, nyomultak a zsenge zöld fű felé. A kutyus virgoncan terelgetve kergette őket, nehogy szétszéledjenek. Amott csengőszó vonta magára a figyelmét. A közelben szelíden legelészett egy kiscsikó. Pontosan olyan piros takaró volt a hátán, mint Zsófi fa hintalovának. A rét szélén ólomkatona strázsált, őrizte a rendet. Odébb, az égről, éppen lepottyant egy nagy, fényes, sárga labda. Ahogy pattogott, hol besötétedett, hogy kivilágosodott, mígnem begurult egy bokor alá. A bokor egy vastagabb ágán csinos madárházikó egyensúlyozott, faajtaja hirtelen kinyílt, és kiröpült belőle a kedves, időjelző kakukk. Ágról ágra repült, esze ágában se volt a házában kucorogni. Hirtelen Zsófi szeme elől eltűnt a táj. Göndör hajfürtjei arcába omlottak, mert a copfját tartó masnik, lepke képében, repülni vágytak. Teljes lett a káosz. A felhők eltűnte miatt, az ég kéken szikrázott, tűrhetetlen lett a hőség. Amikor meg a labdává vált Napocska begurult egy bokor alá, sötétség lepte el a tájat. A kiscsikó megijedt a sötéttől, összevissza szaladgált, letaposott minden virágot. A báránykák is kergebirkává váltak, bőszen bégettek, a kutyus hiába próbálta őket egybetartani, ezért mérgesen morgott, és mindenkit próbált megharapni. Az ólomkatona egyre csak azt kiabálta, hogy őrizzék meg a nyugalmukat, de közben összevissza lövöldözött. Zsófi megrémült a káosztól, szaladni próbált, de elesett, kibomlott fürjeit bogáncs cibálta. A kakukk nem talált vissza a házacskájába, így az idő megállt, és senki sem tudta megmondani, mióta tart a felfordulás!
Csufi előtt mintha mesefilm kockái peregtek volna, úgy zajlottak az események. Amikor kitört a pánik, úgy érezte, közbe kell avatkoznia, itt az idő, hogy valami jót tegyen, vissza kell állítania a világ eredeti rendjét.
Kigurította a bokor alól a bújócskát játszó Napot, és egy lendületes mozdulattal az ég peremére hajította. Talán a Napocska is visszakívánkozott az égboltra, mert azonnal megtalálta a helyét, és fényesen ragyogni kezdett.
A barikákat szépen visszaterelte az égre, ahol rendesen lenni szoktak, mint bodor bárányfelhők. A kiscsikót kantárjánál fogva állította meg, nem is okozott az több kárt. A terelőpuli egy barátságos simogatást kapott, amitől nem morgott többé, s visszaváltozott selymes plüsskutyává.
Az ólomkatona parancsot kapott Csufitól, mire abbahagyta a lövöldözést, haptákba vágta magát, és délcegen szalutált.
Már csak az időt kellett helyreállítani. Csufi a kis kakukkot a sapkájával borította le, s visszavitte a házikójába. Amikor a madárka belebújt, az óra rögtön ütni kezdett, s mutatta az időt.
Hét óra volt, ajtó csapódott, de már nem Zsófi álmában, hanem a valóságban. Édesanyja jött kelteni, hiszen hamarosan indulni kell az óvodába.
Zsófi kinyitotta a szemét, és félve lesett a szobájában körbe. A hintalova a megszokott helyen állt, az ólomkatona még mindig szalutált, a plüsskutya nem is morgott, nem is harapott, mellső lábacskáin szelíden hevert, és piros nyelvecskéjét lógatta. Az ablakon kitekintve a Napocskát is látta, megszokott helyén az égen, körötte gomolyogtak a bárányfelhők, de még csak egyet se bégettek. Az ágy melletti széken, szépen kivasalva feküdtek a szalagok, melyekből fésülködés után anyuka köt majd szép masnikat. Nem tűnt úgy, mintha el akartak volna repülni. És ez így is volt jól, mindenki a maga helyén.
Zsófi csak a kis törpét hiányolta, aki rendet tett a káoszban, de őt nem is találhatta itt, mivel Csufi, a megjavult törpe, akkor már éppen úton volt új kalandok felé, egy másik kisgyerek álmában….
Ha sikerül jó mélyen elaludnotok, egy éjszaka biztosan benneteket is meglátogat a nagy álomutazó, Csufi, a nyolcadik törpe.
Társai azonban egy idő után megelégelték a rossz tréfákat, és elhatározták, hogy valamilyen ürüggyel eltávolítják maguk közül Csufit, bosszantson másokat.
Éppen azon törték a fejüket, hogy milyen „nemes” feladattal bízzák meg, és küldjék el világot látni, amikor az erdőn eddig sohasem látott, hatalmas szélvihar tört ki. Ömlött az eső, dörgött az ég, nagyokat villámlott, és Csufit, aki még nem ért fedél alá, egy forgószél hirtelen felkapta, magával sodorta, röpítette egyre messzebb a törpék házától.
Amikor a házban, a törpék megszámolták, megvannak-e mindnyájan épségben, akkor vették észre, hogy Csufi nincs közöttük. A vihar elülte után merészkedtek csak ki a házból, de akármerre keresték is, a haszontalan kis törpét nem találták meg. Kicsit megsiratták, de bíztak abban, hogy Csufi életrevaló, nem fog elveszni a nagyvilágban, és talán irigylésreméltó kalandokban lesz része.
Csufi először ijedt meg életében, de nagyon, amikor a forgószél magával röpítette. A Szélkirály talán leckét is akart adni bátorságból a kis törpének, aki eddig másokat leckéztetett meg, és ijesztgetett.
Sokáig, nagyon sokáig repítette, dobálta a szél Csufit a levegőben, azonban egyszer csak földet ért. Csend lett, és teljesen elült a szél. Csufi körülnézett, és egy furcsa álomvilágban találta magát, egy hétéves kisfiú álmában. Na itt a lehetőség, hogy kiküszörüljem a csorbát, most megmutatom, hogy jó is tudok lenni – gondolta.
Az álmodó kisfiút Antalnak hívták, azonban ő csak a „Tóni”-ra hallgatott. Ezért, ha a tanító néni azt mondta, hogy „Antal, maradj végre csendben!”, ő még véletlenül se fogadott szót, ellenben, ha a tanító néni így kérte, „Tónikám, ne nyüzsögj annyit!”, Tóni – többnyire – azonnal nyugton maradt.
Tóni szakács szeretett volna lenni, vagy nagy harcos, de inkább az utóbbi. Szerette a gyomrát, de szeretett volna hős is lenni, a védtelenek gyámolítója.
Kis barátunk aznap este alaposan bevacsorázott. Nyolc szilvásgombócot evett, meg is feküdte a gyomrát, várható volt, hogy „nehéz” álma lesz, tele nagy csatákkal és nagy fenevadakkal!
Amikor a sok forgolódás után végre elaludt, azonnal mély álomba zuhant, s egy ismeretlen országban találta magát, ahol körülpillantva, észrevette Csufit.
A kis törpe éppen akkora volt, mint ő, akár testvéreknek is hihették volna őket. Csufi a ruházatát rendezgette, porolgatta, a hajából szedegette ki a beleragadt szamárkóró tüskéit.
Tóni nem teketóriázott, rögtön megszólította s közölte, hogy ő egy nagy harcos, és aki nincs vele, az ellene van, tehát inkább csatlakozzon hozzá.
Csufi nem ellenkezett, mondván, ő bármilyen kalandban benne van, most ugyanis nincs éppen semmi más dolga, szívesen beáll szárnysegédnek, úgyis az a feladata, hogy jót cselekedjen.
Ebben maradtak, majd szemügyre vették a környezetüket.
Tóni rögtön felfedezett a közelben egy csupa nagybetűvel feliratozott táblát. Rövid silabizálás után kijelentette: engem vár a sárkány. Merthogy a táblára az volt írva: SÁRKÁNYVÁR.
Csufi még sohasem hallott sárkányról, így beleegyezett, menjenek, látogassák meg és győzzék le.
Elindultak. Már jó ideje bandukoltak, amikor egyszer csak nagyon meleg lett a levegő. Tóni tudta előző, mesebeli ismereteiből, hogy a sárkány tüzet okád, így rögtön kikövetkeztette, hogy közelednek a sárkány lelőhelyéhez. Hamarosan meg is pillantottak egy nagy, zöldesbarna színű dombot, mely mintha lélegzett volna, egyre csak emelkedett, majd behorpadt, s közben nagy szelet kavart maga körül.
Ez csak a sárkány előszele lehet – gondolta Tóni. Ebben azonban tévedett, mert a domb maga volt a sárkány! Egyszer csak felemelkedett egy hatalmas, álmos fej, és dörmögve megkérdezte: "Mit kerestek itt, miért zavartok szundikálás közben?"
Tóni szóhoz se jutott, ijedtében Csufihoz fordult: "ide a fegyveremmel!" Csufi kirántotta a Tóni hátizsákjából kitüremkedő fegyvert, amiről azonban kiderült, hogy az a matekórán használatos vonalzó. Tóni feltalálta magát, és így kiáltott vérfagyasztó hangon: "Add meg magad, vagy lemérlek itt rögtön, helyben!"
A sárkány először elcsodálkozott, majd döcögve jót nevetett. Olyan mulatságosnak találta a helyzetet, hogy még tüzet okádni is elfelejtett, azonban erőt véve magán, komoly, erőteljes hangon ezt mondta: "Jól elszórakoztattatok, ezért nem sütlek meg benneteket, de ha nem teljesítetek három, általam kiszabott próbát, örökre itt tartalak benneteket, udvari mulattatónak.
Már hozzá is foghattok. Van nekem egy hatalmas rózsakertem, melyet elleptek a tetvek. A katicabogarak elpusztíthatnák a tetveket, de az én nagy szemem nem látja meg őket, így összeszedni se tudok ilyen bogarakat. Ha sikerült ezer katicát reggelig összegyűjtenetek, kiálltátok az első próbát."
Tóninak fogalma sem volt, hogyan kezdjenek hozzá, azonban Csufiban felötlöttek szegény Kuka megpróbáltatásai, és emlékezett, hogy Kuka egy tetűktől hemzsegő falevéllel egészen jól összeterelte a szétszéledő katicanépet. Meg is próbálták, és íme, sikerült egy szép kis hadsereget toborozni az éhes katicabogarakból.
A sárkány másnap elfogadta az első próba teljesítését, azonban újabb feladatot tűzött ki számukra.
"Van egy gyönyörű ivókelyhem, most kaptam a 625. születésnapomra. Csuda törékeny, és billegős. Most kezdenek hozzá acélabroncsot kovácsolni az unokaöcséim, de attól tartok, a nagy ütésektől beleremeg a barlangom, és összetörik a kényes kehely. Ha ma éjszaka épségben megóvjátok az ivókelyhet, megint megfeleltetek egy próbának."
Nem volt könnyű feladat, de muszáj volt elvállalni. Leült hát Tóni és Csufi, hátukat nekivetve támasztották, álomtól leragadó szemmel fogták, a náluk kétszerte nagyobb üvegkelyhet.
Éjfélig nem is volt baj, azonban akkor, az előkészületek után, valóban hozzáláttak a mesteremberek a kalapáláshoz. Hát, ha sárkányok kalapálnak, annak aztán van ereje! Egyszeriben elkezdett dübörögni, visszhangozni a barlang. Olyan nagyot csattantak az ütések, hogy szegény Csufi és Tóni ijedtükben lepottyantak a székükről, azt hitték, itt a világvége! Magukat se tudták egy helyben tartani, nemhogy a kelyhet fogni, és rá vigyázni. El is dőlt az nyomban, s kettétört. Csufinak megint eszébe jutottak törpetársai, akiket olyan szívesen ijesztgetett, riogatott, meg a szegény Kuka, akivel a gyík farkát akarta visszaragasztatni.
Nosza rajta, meg kell oldani a dolgot, különben mindketten csúfos véget érnek! Csufi emlékezett a törpék titkos ragasztószerére, ráköpött a kehely tört részeire, s azok rögtön egybeforrtak.
Reggel a sárkány tartójába állította az épen megőrzött ivókelyhet, s egészen elégedettnek látszott. Ennek ellenére nem tágított, s a harmadik próba teljesítését is követelte.
Parancsba adta, hogy szedjék össze gyógytudásukat, s égő torka fájdalmát enyhítsék, mert ha nem sikerül, rosszkedvében még meg is sütheti őket!
Tóni és Csufi összedugták a fejüket. Tóni tudta, hogy anyukája mindig gyógyteával enyhítette a beteg torok fájdalmát, Csufi meg azt tudta, hogy hol teremnek a természetes gyógyfüvek.
Hamarosan szedtek is egy nagy kazal kamillavirágot. Hatalmas üstben vizet készítettek elő, s a kondér alá gallyakat raktak. Ekkor szóltak a sárkánynak, hogy gyújtson alá, s a kondérban forrni kezdett a víz. A kamillavirág illata elbódította a sárkányt, ilyen jó illatot még sohasem érzett. Hát amikor még a kihűlt, virágillatú teát megkóstolta, s érezte fájdalomenyhítő, jótékony hatását, egészen megenyhült. Tóniék azt tanácsolták neki, hogy ezentúl csak sátoros ünnepeken fújjon tüzet, de ha jót akar, még akkor se. Nem fog többet se a torka, se amiatt a feje fájni!
Csufi és Tóni vitézül kiállva a próbákat, végül is legyőzték a sárkányt, és békében elhagyhatták a várat.
Időközben a nehéz szilvásgombócok is megemésztődtek Tóni hasában, így amikor megszólalt az ébresztőóra, kipihenten, vidáman pattant ki az ágyból, édesanyja legnagyobb csodálkozására. A kisfiú el akarta mesélni, hogy valami nagyon érdekes álma volt, de ekkor hirtelen mindent elfelejtett. Vannak így a mélyen alvók az álmaikkal. Csak egy mondat maradt meg az emlékezetében: A sárkány vár! Remélte, hogy aznap éjjel visszatérhet és folytathatja az álomkalandot, ott ahol abbahagyta, s ismét társa lesz a kedves ….na, hogy is hívták, „ott segít, ahol tud” jó törpe.
Csufi megpróbáltatásai azonban itt nem értek véget. Őt a meseforgószél egy másik kisgyerek álmába tovaröpítette, s a következő éjjel a kis Zsófival élt át csudás kalandokat.
Ez a kislány még csak óvodáskorú volt, azonban a fantáziája már így is a magasba szárnyalt! Állandóan azt mondogatta az anyukájának, hogy szerinte a felhők báránykák, a Napocskával pedig jól lehetne labdázni. A körülötte lévő valamennyi élettelen dolgot élővé szerette volna varázsolni, mert az lett volna az igazán teljes világ!
Zsófi egy bársonyos jóéjt puszi után aludt el aznap éjszaka, amit az anyukájától kapott. Még álmában is mosolygott, amikor hirtelen arra riadt, hogy egy kutyuska cibálja a hálóinge alját. Hát nem a fekete plüsspuli volt az! Mély hangon vakkantgatva csalta maga után a kislányt. Egy rétre értek. Az égből bolyhos, fehér bárányfelhők gomolyogtak alá, és bégetve tülekedtek, nyomultak a zsenge zöld fű felé. A kutyus virgoncan terelgetve kergette őket, nehogy szétszéledjenek. Amott csengőszó vonta magára a figyelmét. A közelben szelíden legelészett egy kiscsikó. Pontosan olyan piros takaró volt a hátán, mint Zsófi fa hintalovának. A rét szélén ólomkatona strázsált, őrizte a rendet. Odébb, az égről, éppen lepottyant egy nagy, fényes, sárga labda. Ahogy pattogott, hol besötétedett, hogy kivilágosodott, mígnem begurult egy bokor alá. A bokor egy vastagabb ágán csinos madárházikó egyensúlyozott, faajtaja hirtelen kinyílt, és kiröpült belőle a kedves, időjelző kakukk. Ágról ágra repült, esze ágában se volt a házában kucorogni. Hirtelen Zsófi szeme elől eltűnt a táj. Göndör hajfürtjei arcába omlottak, mert a copfját tartó masnik, lepke képében, repülni vágytak. Teljes lett a káosz. A felhők eltűnte miatt, az ég kéken szikrázott, tűrhetetlen lett a hőség. Amikor meg a labdává vált Napocska begurult egy bokor alá, sötétség lepte el a tájat. A kiscsikó megijedt a sötéttől, összevissza szaladgált, letaposott minden virágot. A báránykák is kergebirkává váltak, bőszen bégettek, a kutyus hiába próbálta őket egybetartani, ezért mérgesen morgott, és mindenkit próbált megharapni. Az ólomkatona egyre csak azt kiabálta, hogy őrizzék meg a nyugalmukat, de közben összevissza lövöldözött. Zsófi megrémült a káosztól, szaladni próbált, de elesett, kibomlott fürjeit bogáncs cibálta. A kakukk nem talált vissza a házacskájába, így az idő megállt, és senki sem tudta megmondani, mióta tart a felfordulás!
Csufi előtt mintha mesefilm kockái peregtek volna, úgy zajlottak az események. Amikor kitört a pánik, úgy érezte, közbe kell avatkoznia, itt az idő, hogy valami jót tegyen, vissza kell állítania a világ eredeti rendjét.
Kigurította a bokor alól a bújócskát játszó Napot, és egy lendületes mozdulattal az ég peremére hajította. Talán a Napocska is visszakívánkozott az égboltra, mert azonnal megtalálta a helyét, és fényesen ragyogni kezdett.
A barikákat szépen visszaterelte az égre, ahol rendesen lenni szoktak, mint bodor bárányfelhők. A kiscsikót kantárjánál fogva állította meg, nem is okozott az több kárt. A terelőpuli egy barátságos simogatást kapott, amitől nem morgott többé, s visszaváltozott selymes plüsskutyává.
Az ólomkatona parancsot kapott Csufitól, mire abbahagyta a lövöldözést, haptákba vágta magát, és délcegen szalutált.
Már csak az időt kellett helyreállítani. Csufi a kis kakukkot a sapkájával borította le, s visszavitte a házikójába. Amikor a madárka belebújt, az óra rögtön ütni kezdett, s mutatta az időt.
Hét óra volt, ajtó csapódott, de már nem Zsófi álmában, hanem a valóságban. Édesanyja jött kelteni, hiszen hamarosan indulni kell az óvodába.
Zsófi kinyitotta a szemét, és félve lesett a szobájában körbe. A hintalova a megszokott helyen állt, az ólomkatona még mindig szalutált, a plüsskutya nem is morgott, nem is harapott, mellső lábacskáin szelíden hevert, és piros nyelvecskéjét lógatta. Az ablakon kitekintve a Napocskát is látta, megszokott helyén az égen, körötte gomolyogtak a bárányfelhők, de még csak egyet se bégettek. Az ágy melletti széken, szépen kivasalva feküdtek a szalagok, melyekből fésülködés után anyuka köt majd szép masnikat. Nem tűnt úgy, mintha el akartak volna repülni. És ez így is volt jól, mindenki a maga helyén.
Zsófi csak a kis törpét hiányolta, aki rendet tett a káoszban, de őt nem is találhatta itt, mivel Csufi, a megjavult törpe, akkor már éppen úton volt új kalandok felé, egy másik kisgyerek álmában….
Ha sikerül jó mélyen elaludnotok, egy éjszaka biztosan benneteket is meglátogat a nagy álomutazó, Csufi, a nyolcadik törpe.
.jpg){kind=small}
