Azok a felnőttek, akik akkortájt voltak kisgyerekek, a mai napig emlékeznek Etan arcára, ahogy minden nap a reggelizőasztalnál a tejesdobozról mosolygott rájuk, emlékeztetve őket, hogy ennek a kisfiúnak a szülei New York-ban most nagyon szomorúak. Az édesanyák minden alkalommal, amikor kezükbe vették a tejesdobozt, beleborzongtak a Patz család fájdalmába. Újra és újra elmondták gyerekeiknek, soha ne álljanak szóba idegenekkel, soha le ne térjenek a megszokott útvonalról. Sajnos gyakran az elővigyázatosság nem elég. Etan óta rengeteg kisgyerek képe fordult meg a tejesdobozokon és hozzá hasonlóan sokan soha nem kerültek elő.
Azóta a tejedobozokat nagyrészben felváltották a műanyag flakonos tejek és az internet a hírek leggyorsabb forrása, azonban a tejesdobozokon néha még fel-feltűnik egy-egy arc.
A kis Etan Patz története azért különleges, mert a nyomozást 9 éve lezárták. 2001-ben a kisfiút halottá nyilvánították, ám ez év május 25-én, pontosan a fiú eltűnésének évfordulóján, Cyrus Vance, Jr., Manhattan-járási bíró újranyitotta az aktákat és azt ígérte, egyszer és mindenkorra végére jár ennek az ügynek.
Mi történt 31 évvel ezelőtt azon a május 25-i napon? Etan már hónapok óta nyaggatta a szüleit, Stanley és Julie Patz-et, engedjék már őt is egyedül az iskolabuszhoz, hisz nagyfiú már, elmúlt hat éves, és milyen ciki, hogy az összes osztálytársa egyedül közlekedik, csak ő bébi még mindig, akit anyu kísér. A szülők belátták, Etan-nek igaza van. A buszmegálló két háztömbnyire van, a tűzlétráról látni a megállóban álló arcokat. Ismerős, biztonságos környék, s elvégre itt az ideje, hogy a fiuk önálló legyen. Május 25-én, péntek reggel, egy Memorial Day hétvége előtti utolsó munkanap, Etan boldogan tette fel Kék Kapitányos sapkáját és indult iskolába. Anyukája még látta belevegyülni az utca forgatagába. Meg se fordult a fejében a gondolat, hogy a kisfiú nem szállt fel az iskolabuszra. Délután azonban hiába várta. Fél 4-kor felhívta az iskolát, hogy megkérdezze, vajon milyen különóráról nem tudott. A tanítónő ekkor közölte vele, Etan aznap nem jött iskolába. Ekkor Julie körbetelefonálta az összes rokont, barátot, ismerőst és iskolástársat. Senki nem látta Etan-t. Ekkor telefonált a rendősrségre. Estére már több mint száz rendőrkutyás nyomozó kereste a 6 éves kisfiút. A kutatást hetekig folyatták, eredmény nélkül.
"Két lehetőség van számunkra. - nyilatkozták a szülők. - Elfogadjuk, hogy Etan-t egy idegen megölte vagy az, hogy egy nagyon elkeseredett, gyermekre vágyó anyuka lopta el. Az utóbbi legalább azzal a reménnyel kecsegtet, hogy a kicsink jól van és mindent megadnak neki."
A család 1982-ig ebben a hitben élt, amikor a nyomozás fordulatot vett. Letartóztatták Jose Antonio Ramos-t, egy hajléktalant, aki nem messze Patz-éktől fészkelte be magát egy csatornába. A helyi szülők figyelmeztették a rendőrséget, hogy Ramos gyerekeket csal be a csatornába és ellopkodja az iskolatáskáikat. Ramos "otthonában" rengeteg Etan-hoz hasonló szőke kisfiú képét találták, de a férfi tagadta, hogy bármi köze is lenne Petz-ék fiának eltűnéséhez. Azonban meglepő összefüggésre derült fény. Etan egy régi babysittere Ramos barátnője volt.
Stuart GraBois, állami nyomozó ezen a szálon indult el, de semmilyen bizonyítékra nem lelt. A bronx-i szülők végül nem emeltek vádat Ramos ellen, akit elengedtek, s aki el is tűnt a városból. Kerek hat évig nem hallottak róla. Pontosan addig nem, míg GraBois felülvizsgálni nem kezdte az ügyet 1988-ban. Utánaérdeklődött, merre van Ramos. Ekkor megtudta, hogy börtönbüntetését tölti Pennsylvania-ban, gyermekmolesztálásért.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
GraBois ekkor felhozatta Ramos-t New Yorkba és azonnal nekiszegezte a kérdést, hányszor fajtalankodott a kisfiúval. Ramos azonnal bevallotta, hogy valóban felvitt egy kisfiút a lakására - ekkor még az East Side-on lakott -, pontosan azon a napon, amikor Etan elveszett és azonnal fel is tűnt neki, a fiú pont úgy néz ki, mint akit a hírekben keresnek. Azonban állította, hogy elengedte a gyereket és elvitte a metróállomásra, hogy meglátogathassa a Washington Heights megállónál lakó nagynénjét. A nyomozó közölte vele, a gyermeknek nincs nagynénje Washington Heights-ben. Ramos ekkor megtagadta a további vallomástételt és ügyvédet kért.
A nyomozás ismét elakadt. Senki nem látta Ramost a gyermekkel, se a házban, se az utcán, se a metróállomáson. Ramos 2012. novemberében szabadul a börtönből. A nyomozó bizakodik benne, hogy a beépített börtöntársak, akik a mai napig az ügyön vannak egy nap hírrel szolgálnak és megtudjuk az igazságot. Ám míg nincs tetthely, se földi maradványok, addig az ügy megoldatlan.
S hogyan élte meg a Patz család az elmúlt 31 évet? Az édesapa minden évben, fia eltűnésének évfordulóján beküld a börtönbe egy "ELTŰNT" plakátot kisfia képével és ugyanezt a szöveget írja a hátuljára: Mit tettél a kisfiammal?
"Még mindig vannak barátok, akik reménykednek benne, hogy Etan egy nap előkerül. Imádkoznak értünk és azért, hogy Etan hazatérjen, de mi tudjuk, ez nem történik meg soha. - mondják Patz-ék - Nehéz normális életet élni egy lezáratlan tragédiával a lelkünkben. Jó lenne, ha az akta újrafelvétele végre pontot tenne az ügyre.
A mi történetünk nem olyan, mint azok a TV-s bűnügyi drámák, melyeket egy óra alatt megoldanak. Mi 31 éve várunk. Gyakran megvádolnak minket azóta is, miért engedtük el a gyereket egyedül. Mit tehettünk volna? Érett, értelmes gyerek volt, nem tehettük meg vele, hogy nem engedjük."
A család azóta is ugyanabban a lakásban lakik. "Hosszú ideig nem tudtuk elfogadni, hogy Etan soha többet nem jön haza, de kimondatlanul is bennünk él a gondolat, mi van, ha egy nap haza tud jönni. Ide jön, itt kell hogy legyünk."
Etan esete volt az első, mely felébresztette a New Yorkban élő szülőkben az állandó félelmet és a tudatot, hogy a gonossszándékú emberek köztünk élnek és elég egy pillanat csupán, hogy a tragédia bekövetkezzen.
Azóta május 25. az Eltűnt Gyermekek Napja és ezen a napon különösen nagy hangsúlyt kap a megelőzés, az elővigyázatosságra való felszólítás. S hogy megtudjuk-e valaha pontosan azt, hogy mi történt Etan-nal, az első "tejesdoboz gyerekkel"? Talán igen, talán soha.
Forrás: tinkmara.freeblog.hu
Szörnyű. .jpg){kind=small}
