Megharapták a gyermekemet a bölcsődében!

Mit tehetünk, ha bántják a gyermekünket a bölcsődében?

A kisvárosi bölcsőde vezetőnője, Kiss Józsefné Enikő, akitől választ remélek a kérdéseimre, már a téma hallatára is elárulja, hogy ez nehéz terület lesz. Minden kisgyermeknevelő számára óriási teher azt mondani délután a szülőnek, hogy a gyermekét aznap megharapta egy társa.

A felkavaró téma ellenére megnyugszom interjúpartnerem hangjától: nyugodt, mosolygós, és kellemesen lassú tempóban rakja egymás után a szavakat. A bölcsődés légkör engem is körülvesz, és most jövök rá, hogy bár utoljára három évesen jártam hasonló helyen, mégis van bennem némi nosztalgia.
 

– Valóban olyan gyorsan megtörténhet a harapás, hogy csak akkor lehet észrevenni, ha már megesett a baj?

– Törekszünk arra, hogy ha tudjuk egy gyermekről, hogy hajlamos erre a harcmodorra, akkor megakadályozzuk a dolgot, de ez annyira impulzív és váratlan is lehet, hogy sokszor esélyünk sincs közéjük állni.

– Beíratáskor elhangzik a szülők számára, hogy életkori sajátosság a beszélni még alig tudó gyereknél, hogy „foggal-körömmel” védi az érdekeit?

– Mostanában felhívjuk erre a szülők figyelmét, igen. Azt szoktam mondani, hogy a szülőnek valóban nagyon nehéz, ha látja a látványos sérülést a gyereken, de egyébként a gyereknek ez nem biztos, hogy jobban fáj, mintha más fajta sérelem éri a konfliktus helyzetben, és ugyanúgy nem is okoz neki traumát.

A nap folyamán ilyesmik előfordulnak, ez a bölcsődei élet velejárója, munkazaja… Azok a gyerekek, akik hajlamosak arra, hogy konfliktusokba menjenek, naponta kerülnek ilyen helyzetekbe, és így tanulják egymás határait. Van olyan gyerek, különösen a még nem beszélők között, aki bizony a harapást is latba veti egy konfliktusban. A beszéd megtanulása ezt többnyire feloldja, más taktikákat tanul általa a gyerek, de a harapás kicsiknél még az életkorukkal jár.

– A fogzással összefügghet ez?

– Egy babának persze még jól esik egy rágóka-játék, de a másik megharapásának nem ugyanez az indíttatása, és életkorilag is túl van már ezen egy bölcsődés. A harapás nem a másik gyermekről való ismeretszerzést vagy felfedezést szolgálja, ez inkább olyan indulat, amit gondolatilag még nem tud a kisgyerek szabályozni. 

– Amikor történik egy ilyen esemény, van rá protokoll, hogy a kisgyermeknevelő mennyit és mit mondhat el a szülőnek?

– Azt, hogy ki harapta meg a gyermeket, nem mondhatjuk el, a személyiségi jogokat védenünk kell. Nyilván egy beszélő gyermek elmondja a szülőjének, hogy ki harapta meg őt, de nem a kisgyermeknevelő a hírforrás. Ő annyit fog mondani, hogy történt egy konfliktus és sajnos az egyik kicsi megharapta a másikat. Elláttuk, megvigasztaltuk.

– Mi van akkor, ha két hét alatt nyolcszor kell ezt mondani a szülőnek?

– Ez valóban minden kisgyermeknevelő rémálma… Én úgy gondolom, érdemes elmondani a szülőnek a konfliktus mibenlétét, és azt, hogy egy ilyen kicsi gyerek még nem képes megosztásra, nem adja oda magától a játékot, és az érzelmeit nehezen kontrollálja. Érdemes erről szülőcsoportban kezdettől szót ejteni.

Természetesen nekünk a „harapós gyerek” szülőjével is beszélnünk kell, és sokszor ez egy csöppet sem könnyebb diskurzus. Sokszor azt a szülőt is meglepetésként éri, hogy az otthon testvér nélkül lévő gyermeke társaságban más viselkedést mutat, kifejezi a dühét.

A szülők meg szokták ezt érteni, főleg azok, akik testvéreket nevelnek. Ha mondjuk itt elveszik a gyermek egyik otthonról hozott játékát, az sokkal jobban megviseli a kisgyermeket, mint egy harapás, de ennek a nyomát nem látja a szülő. Azt is el szoktuk mondani, hogy a harapás nem jelent örök haragot a gyerekek között, pár perc múlva már együtt játszanak újra…

– Megváltozhat ilyen élmények hatására a megharapott gyermek viselkedése? Egy korábban jól működő gyerek megváltozhat a többszöri harapás miatt?

– Nehéz megmondani, mert ebben a korban amúgy is nagyon sokat változnak. Ki tudja, hogy ennek a hatására változott meg a viselkedés, vagy egyszerűen fejlődik, alakul a gyermek. Én nehezen tudom elképzelni, hogy egy konfliktusban történő bölcsődei harapás mély traumát okozzon.

Viszont nagyon ritkán előfordul az, hogy egy kisgyermek nem a játék hevében és nem konfliktushelyzetben harap, hanem minden vita nélkül, a saját belső feszültsége okán. Ebben az esetben a többi gyermek számára teljesen kiszámíthatatlan a társuk viselkedése, ezért előfordulhat, hogy néhányan félnek tőle a csoportban. Ilyen esetben szorongásos tünet kialakulását el tudom képzelni. Ha  viszont őt bántják, szerintem attól nem lesz egy gyerek erőszakos, agresszív. 

– Szerinted több lett az ilyen típusú konfliktus a bölcsődékben? Több lett a belső feszültséggel küzdő gyermek?

– Nem is az agresszió lett több, inkább úgy fogalmaznék, hogy másképp érnek a mai gyerekek. Mintha a fejlődésük is felgyorsult volna, fejlettebbek, de kissé impulzívabbak is, „nyüzsisebbek”. Régebben is életkori sajátosság volt, hogy a figyelmüket ők még nem tudják hosszú ideig ugyanazon a tárgyon tartani. Az változott meg, hogy nő annak az időnek a hossza, amíg az elterelődött figyelmüket újra összeszedik. Az elmélyülések között hosszabbak a pauzák. 

– Mit tehet a szülő, ha nem fogadja el, hogy életkori sajátosság ebben a korban a harapás? Ha nem akarja kék folttal hazavinni a gyerekét? Mit lehet ilyenkor tenni? Mit nem ajánlott tenni?

– Nem látom túl sok értelmét annak, hogy például megkeresse a másik szülőt, hiszen ő is megkapta az intézménytől az információt. Elmondjuk, hogy harapott a gyereke, és ez felzaklatta a másik szülőt is.

Ha azt látjuk, hogy a harapó gyermek általában is feszült, nem csak egyszeri eset ez nála, akkor tájékoztatjuk a szülőt, megpróbáljuk együtt megtalálni a kivezető utat. Ha úgy látjuk, hogy túlnyúlik a mi kompetenciánkon az eset, szakember megkeresését javasoljuk, és ebben a szülők együttműködőek szoktak lenni. 

– Mit tudtok mondani egy napi szinten megharapott gyermek szülőjének? Nyelje a békát hetekig?

– Nehéz kérdés… Én elmondom neki, hogy miket teszünk meg azért, hogy a helyzet változzon. Hogy elmondjuk a harapó gyereknek, hogy ez így nem jó, határozottan tiltjuk és segítjük, hogy az igazságosság érvényesüljön. Gondolok arra, hogy a konfliktus után a lerombolt ház újraépüljön, vagy ha az volt a konfliktus, mindkét gyermeknek jusson ugyanolyan játék. Büntetni nem büntetünk ebben a korban, hanem példát mutatunk arra, hogy mi a jó megoldás.

– Milyen segítséget tudtok még ajánlani a szülőnek? Átkerülhet a gyermeke másik csoportba?

– Igen, ezt fel tudjuk ajánlani, de én még nem találkoztam olyan szülővel, aki élt volna ezzel a lehetőséggel. Azt szívesen vennék, ha az „agresszort” kiraknánk, de a saját gyereket nem akarják kitenni a csoportváltásnak. Abba is érdemes belegondolni, hogy milyen lehet annak a szülőnek, akinek a gyereke harap, és minden nap azt kell hallania, hogy az ő gyereke vadul viselkedik.  

– Mit tud tenni otthon a szülő, hogy segítse a gyereket?

– A szülőnek ilyen esetben kompenzálnia kell. Ha szorongásos tünetek jelentkeznek a gyermeknél, akkor elviheti másik csoportba, vagy a szorongását segíthet otthon oldani. Jó taktika, ha engedi, hogy beszélhessen róla, ha kijátszhatják otthon ezeket a történeteket, hiszen a játék jó terápiás eszköz. Ha próbálja arrafelé alakítani az otthoni játékot, hogy az érzések előjöhessenek, az sokat segíthet. Ha olyan mesét olvasnak, amiben ez megjelenik, többet tudnak róla beszélni. 

– Hogyan tud a szülő egy 2-3 évesnek olyan tanácsot adni, vagy olyan varázsmondatokat mondani, ami segíthet bent neki? Hiszen a szülő nem tudja, mi a csoportdinamika, nem ismeri a többi gyereket, nincs ott a gyerekkel… 

– Nehéz arra varázsigét találni, hogy valaki ne legyen áldozat. Ahhoz tudni kell, hogy történik a harapás, mi a helyzet, amiben létrejön, hogyan kezdődik… Arra nem jó buzdítani a gyereket, hogy harapj vissza, üss vissza - ha ezt támogatják otthonról, akkor tényleg megváltozhat a gyermek addigi viselkedése.

Ha beszélő gyermekről van szó, én szülőként megkérdezném, hogy miről szólt az egész konfliktus, ki bántotta a másikat először, és az alapján találnánk meg a megoldást. Ha őt bántják először, arra érdemes tanítani, hogy szóljon a kisgyermeknevelőnek.

Legtöbbször, ha két gyerek között történik konfliktus, általában keresni fogják egymás társaságát akkor is, ha összekaptak. Akár ezek a gyerekek délután a játszótéren is együtt játszanak, és lassan kisimulnak köztük az ellentétek.

– Neked mi a véleményed arról, ha a szülő átvételkor mindig csak azt hallja a gyerekéről, hogy ő rossz volt? Egész nap rossz volt, jót nem is csinált…

– Ennek nem látom értelmét. Ami a bölcsődében történik, annak megoldása a kisgyermeknevelő feladata, nem háríthatjuk a szülőre, hogy otthonról távirányítsa a gyerekét. Otthon a szülő hiába is mondja, hogy „legyél jó!”, hiszen ha itt találkozik a gyermek a szokott konfliktussal, akkor nem fog eszébe jutni, hogy anyuka mit mondott otthon, hanem az érzelmei vezetik. A harapós gyermek egyébként sok esetben más területeken teljesen jól működik, szabálykövető, kedves, csak az érzelemszabályozása még nem tart ott, hogy késleltesse az indulatát. A harapó gyerek egyáltalában nem biztos, hogy minden területen neveletlen és kezelhetetlen. Pár hét múlva egyszerűen el fogja hagyni ezt a viselkedést.

– Úgy legyen…

Milyen jogai vannak a gyermeknek a bölcsődében?

A bölcsődei nevelés-gondozás szakmai szabályai - módszertani levél, 2012

„A gyermek joga, hogy:

• segítséget kapjon a saját családjában történő nevelkedéséhez, személyiségének kibontakoztatásához, a fejlődését veszélyeztető helyzet elhárításához, a társadalomba való beilleszkedéshez; 
• sérülés, tartós betegség esetén a fejlődését és személyisége kibontakozását segítő különleges ellátásban részesüljön; 
• a fejlődésére ártalmas környezeti és társadalmi hatások, valamint az egészségére káros szerek ellen védelemben részesüljön; 
• emberi méltóságát tiszteletben tartsák, a bántalmazással – fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal –, az elhanyagolással szemben védelemben részesüljön; 
• a hátrányos megkülönböztetés minden formájától mentes nevelésben-gondozásban részesüljön.”

A bölcsődei nevelés-gondozás elvei közt szerepel:

A gyermeki személyiség tiszteletének elve:  A gyermeket – mint fejlődő személyiséget – a kisebb körű kompetenciából fakadó nagyobb segítségigénye/ráutaltsága miatt különleges védelem illeti meg. A bölcsődei nevelés-gondozás értékközvetítő és értékteremtő folyamat, amely a gyermeki személyiség teljes kibontakoztatására, a személyes, a szociális és a kognitív kompetenciák fejlődésének segítésére irányul, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartásával.

A biztonság és a stabilitás elve:  aA gyermek személyi- és tárgyi környezetének állandósága („saját” kisgyermeknevelő-rendszer, felmenőrendszer, csoport- és helyállandóság) növeli az érzelmi biztonságot, alapul szolgál a tájékozódáshoz, a jó szokások kialakulásához. A napirend folyamatosságából, az egyes mozzanatok egymásra épüléséből fakadó ismétlődések tájékozódási lehetőséget, stabilitást, kiszámíthatóságot eredményeznek a napi események sorában, növelik a gyermek biztonságérzetét. A gyermek új helyzetekhez való fokozatos hozzászoktatása segíti alkalmazkodását, a változások elfogadását, az új megismerését, a szokások kialakulását. A biztonság nyújtása természetszerűleg magában foglalja a fizikai és a pszichikai erőszak minden formájától való védelmet is.

„Az egységes óvoda-bölcsőde intézményben, ahol a három év alatti kisgyermekek napközbeni ellátása is biztosított, figyelembe kell venni a kisgyermekkor sajátosságait, alkalmazni szükséges e korosztály igényeihez igazodó módszereket, eljárásokat. A jogszabályi, törvényi rendelkezéseken túl tehát számos pedagógiai tényező átgondolása, összehangolása szükséges ahhoz, hogy az egy csoportban működő, vegyes életkorú gyerekek egyéni és csoportos fejlődése, képességeik kibontakoztatása optimális legyen.”

Indexkép: Depositphotos.com