Második nyom: a hűtőgép, amely a főzés nélkül fogyasztható termékektől teljesen mentes, tehát amit öt napra szántunk, mind eltűnt. És végül a cselekvésnyomok, az ajtótól apró kitérőkkel az ágyáig, ragacsos bögrék, laptopzsinórok, gombóccá gyűrt papírzsebkendők. Az ajtó viszont zárva, a zene dübörög. Szóval itthon van.
Kamasz gyereket nevelni állandó ingajárat az égi és a nagyon is földi állomások között. Itt az ideje ugyanis annak, hogy az útja fordulópontjához érkező gyerek kialakítsa a saját személyiségét, céljait, álmait, meggyőződéseit, és ez némi munkazajjal jár. De nemcsak kialakítania kell, meg is kell védenie. Meg kell találnia a világban elfoglalt helyét, feladatát. Mindezekhez pedig függetlenedni kell a szüleitől, el kell határolódnia az eddig magától értetődő szabályoktól, és erősen ellentartani. Saját, új meggyőződéseinek hangot kell adnia, még akkor is, ha ezeket leginkább a kortársaitól veszi kölcsön. A kortársainak viszont előszeretettel mondogatja, amit tőlünk hallott…
A folyamat bájosan esetlen. Kamaszunk a saját céljaiba vetett hitét már teljes erőből képviseli, miközben valójában még minden célja kiforratlan. Különvéleményen van, de nem is tudja, pontosan melyik véleménytől. Minden értéket, amit tőlünk kapott, egyenként mér meg a saját mérőzsinórjával, és egyenként dönti el, hogy magával viszi-e, vagy kidobja. Kritizálja, bírálja a felnőttek által kialakított világot, de a rombolási vágya még nem lépett át alkotássá. Gőze sincs, mit csinálna másképp, de leginkább mindent. A környezetvédelem nagyhangú hirdetője, de még egyszer sem mosott ki egyetlen flakont sem, mielőtt a szelektívbe tette. Nagy hangok mellé kis tetteket sorakoztat. Ő tudja, hogy nem fogja elrontani a kapcsolatát élete nagy szerelmével, de az első konfliktusnál fátyolossá sírja a szemét. A szobájában. Azután pár óra múlva kivágódik onnan, és mindent a szülő nyakába zúdít, az összes mondata érzelmi töltettől hangos. Fáradtan pislogunk a mosogatnivaló felé, miközben ő minden megoldási javaslatunkat félresöpri. Hetek múlva tudjuk meg, hogy mindent úgy csinált, ahogy javasoltuk… De nem tőle tudtuk meg.
A hormonok tombolnak a vérében. Az elkeseredettségtől a világmegváltó tervekig a teljes utat bejárja tíz óra alatt. A többiben viszont alszik… Az idegrendszere kétségbeesetten igyekszik utolérni a hormonok diktálta tempót, ez pedig alvás közben történik. Érik az idegrendszer, de messze még a szüret!
Ez az időszak, bármily furcsán hangzik is, nem a nevelésé. Ez kizárólag a túlélésről szól. Arról, hogy engedjük őt kialakítani a határait, a teljes személyiségét. Hogy nem bíráljuk, nem szégyenítjük meg. Hogy értéket találunk a zenéjében, a nézeteiben, a kapcsolataiban, hogy lassan befogadjuk őt a felnőtt társadalomba, annak egyenjogú tagjaként. Századszor is belemegyünk az etikai vitába, nyitottan állunk a véleményéhez, és érveket ütköztetünk vele, nem erőfölénnyel győzünk. Vele együtt újraértelmezzük a világot. Ebben az életkorban az anya-apa kártyát már csak komoly veszély idején vehetjük elő, a hatalmi szó, a kritika csak szembeállítja a kamasz gyereket a szülővel. Addig örüljünk, amíg velünk akar vitázni, így még alkalmunk van hatással lenni rá. Áttételekkel, türelemmel juthatunk – juttathatjuk a célba.
Van egy pillanat, amikor azt hisszük, ez a gyerek nem fog ép lélekkel felnőni, vagy elveszítjük őt a magunk számára. De ha sikerül úgy átvészelnünk ezt a korszakot, hogy a szeretet megmaradjon köztünk, akkor nyert ügyünk van. Kamasz gyerekkel ez az egyetlen tennivalónk. Élje túl és maradjon a szeretet!
Abban az esetben, ha meg tud maradni ez a szereteten és kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat, a fiatal, ahogy rendezte a sorait, vissza fog találni hozzánk. Sőt, esetleg kiderülhet, hogy némely, a világról alkotott véleménye, nem is volt olyan elrugaszkodott. Lehet, hogy ő lesz az, aki megmenti a világot.
Fotó: Helena Lopes-től a pexels-en
Olvasd el ezt a cikkünket is!
.jpg){kind=small}
