„Egy pillanatig sem akarom azt mondani, hogy a szülőknek nem szabad megróniuk vagy korlátozniuk a gyereket, amikor olyasmit tesz, ami az ő megítélésük szerint helytelen, sem azt, hogy sose haragudhatunk meg rá. Minden szülőben, akinek igazán fontos a gyermeke, időnként heves indulatokat ébreszt, ha azt látja, hogy a gyermek valami rosszat tesz. Még a legkedvesebb és a legjobb indulatú szülőt is felbőszítheti néha valami. A különbség az elég jó és a nem elég jó szülő közt ezekben a helyzetekben abban mutatkozik meg, hogy az első rádöbben: bosszúságának forrása sokkal inkább benne magában van, mint abban, amit a gyerek tett, és ha átadja magát a haragnak, ezzel senkinek nem fog használni. Az utóbbi viszont szentül meg van győződve arról, hogy haragjának kizárólagos oka a gyermek, és ezért tökéletesen jogos, ha ennek alapján cselekszik.” - írja Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő című könyvében.
![](../../../../..//gallery/Image/2008-09-02_anyaesgyerek.jpg)
Nagy gondot kell arra fordítani, milyen fegyelmezést választunk. Leghelyesebb a gyerekkel való szeretetteljes foglalkozás, amelyben a rossz viselkedést konkrét, egyenes módszerekkel büntetjük, semmiképp nem szeretetmegvonással. Szükség van fegyelmezésre, mert ha a gyerek nem érzi a büntetés veszélyét, akkor nem lesz semmi, ami megakadályozza a cselekvés elkövetésében.
„Ha a gyerekre rákényszerítjük a fegyelmet, ezzel gyakran éppen az ellenkező hatást váltjuk ki, mint amit el szerettünk volna érni. Ami pedig a büntetést illeti, ez visszatarthatja a gyereket a rendbontástól, de önfegyelemre soha nem fogja megtanítani; annak ennél sokkal jobb módszerei vannak. Az a szülő, akit annyira kihoz a sodrából a gyermek viselkedése, hogy megbünteti, kétszer is meggondolná a dolgot, és sokkal kevésbé lenne biztos a saját igazában, ha bevallaná magának, hogy csak mérgében cselekedett, és nem álcázná ezt nevelési módszernek.”
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva: