Az értékrendszer az ember egyik leglényegesebb meghatározója. Ez határozza meg, hogy számára mi a jó és mi a rossz, mi a helyes és mi a helytelen, mi az, ami fontos, és mi az, ami nem fontos.
Mindezt a családban kellene elsajátítania, hiszen a család egyik fontos feladata a szocializáció, a következő nemzedék felkészítése a felnőtt életre. Annak ellenére, hogy a család feladatai napjainkban igen nagy változásokon mennek keresztül, ennek a szocializációs funkciónak a fontossága megkérdőjelezhetetlen. És ez akkor is igaz, ha ebben a folyamatban egyre nagyobb szerep jut a családon kívüli tényezőknek, az iskolának, a kortársak csoportjának, és sajnos nem utolsó sorban a médiának.
Ezek fiatalokra gyakorolt hatása gyakorta szöges ellentétben van a családi értékrenddel, sőt, nem ritkán erősebbnek is bizonyul annál. A szülői értékrendnek tehát meg kell küzdeni azokkal a világból érkező hatásokkal, melyek gyermekeiket érik.
Ez a folyamat a 20. század második felétől gyökeresen megváltozott. Míg korábban minden felnőtt egyértelműen fejezte ki a fiatalok irányába azt, amit értéknek tekint, viselkedésével sugározta is azt, míg az elvárások is teljesen világosak voltak, míg a felnőttek tekintélye megkérdőjelezhetetlen volt, és a felnőtt lét több előnyt, mint hátrányt jelentett a fiatalok számára, addig a második világháború után ez a tendencia igencsak megváltozott.
Manapság mindinkább kitolódik a felnőtté válás időpontja, ugyanis a fiatalok mind kevésbé tudnak a felnőtté válás összes ismérvének egyszerre megfelelni. Gyermek státusban élnek együtt szüleikkel, azonban döntéseikre a szülőknek már nincs hatása.
Sőt, napjainkban egyre gyakrabban fordul elő, hogy a családon belül megfordul az értékátadás iránya. A szülők igyekeznek alkalmazkodni a gyerekekhez, nem pedig fordítva.
A legnagyobb probléma azonban az, hogy az értékek rendszere meglehetősen összegabalyodott. Sok, régen magától értetődő érték vált semmivé, némelyek értelmüket vesztették, míg mások, melyek addig háttérben voltak, most hangsúlyossá váltak.
A minket körülvevő világ kuszává, áttekinthetetlenné vált, melyben a szülők sem képesek eligazodni, hogyan várhatnánk el tehát tőlük, hogy gyermekeiknek időtálló útmutatást tudjanak adni?
Nyilvánvaló, hogy minden szülő a legjobbat akarja gyermekének, szeretné, ha megtalálná azt a hivatást, melyből megél és örömet is okoz neki, vágyik rá, hogy szerető családban éljen, és általánosságban: zökkenőmentesen élje az életét.
Mindezekkel együtt a legjobb szándék sem elegendő ahhoz, hogy gyermekeiknek biztos támpontot adhassanak a jövőre nézve. Hiszen ki tudhatja manapság, milyen pálya hoz megélhetést, boldogulást az elkövetkező években, vagy milyen tulajdonságokat kell gyermekeinknek kifejleszteniük magukban ahhoz, hogy sikeresek legyenek?