Hogyan tanítsuk köszönni gyermekünket?

A köszönés a kapcsolatteremtés első eszköze, mióta világ a világ, és bár nagyon sokféleképpen köszöntik az emberek egymást világszerte, noha a viselkedéskultúra folyamatosan változik, az üdvözlés ezen formája mindenütt kötelező. Megkönnyítheted gyermeked életét, és persze a sajátodat is, ha megtanítod őt az alapvető szabályokra. Ez csak egy esetben ütközik akadályba: ha te magad sem vagy tisztában ezekkel a szabályokkal.

A magam részéről mindenképpen pártolom, hogy a szülő ne csak példamutatással ösztönözze gyermekét a köszönésre – bár ez elengedhetetlenül fontos -, de hasznosnak tartom, ha a köszönés kérdését megbeszéli a kicsivel, természetesen olyan bonyolultsági fokon, ahogy azt épp az adott időszakban a gyerek megérteni képes. Nagyjából kiskamasz korig nincs is nagy gond ezen a téren, hiszen addig oly egyszerű minden felnőttnek azt mondani: csókolom.  Ebben a korban fontos, hogy ne hozzuk zavarba gyerekünket, ha mondjuk egy fiatal lányt lenéniz, hiszen neki egy tizenéves lány ugyanolyan idősnek tűnik, mint egy középkorú nő, nem tesz különbséget köztük kor alapján. Tehát ne hozzuk őt zavarba ilyenkor azzal, hogy hangosan és azonnal kijavítjuk, pláne ne szégyenítsük meg, mert előfordulhat, hogy évekre elvesszük a kedvét a köszönéstől.

Jó megoldás, ha egy jól irányzott – és diszkrét! - súgással elirányítjuk őt a köszönés szövevényes útvesztőjében, ha zavart látunk rajta,  és segítsük ki őt a megfelelő formulával. Ha túl halkan köszönne, arra is inkább az eset után, négyszemközt figyelmeztessük. És ne legyünk megértőek, ne mosolyogjunk elnézően, ha a gyerek nem köszön. Mert ez elsősorban rólunk, szülőkről állít ki szegénységi bizonyítványt.

Kamasz gyermekünk zavarán is segíthetünk, ha megbeszéljük vele, nem az a jó döntés, ha inkább átmegy az utca túloldalára a szomszéd elől, mint hogy köszönjön neki. Magyarázzuk el, hogy most már kinőtt a „csókolom” korszakból – bár ezt nyilván anélkül is így érzi, hogy külön figyelmeztetnénk rá -, de ez nem jogosítja fel arra, hogy egyáltalán ne köszönjön. A napszaknak megfelelő udvarias köszönés mindig beválik! Tanítsuk meg gyerekünket arra is, hogy a szimpla jó napot, jó estét formula nem túlságosan udvarias, sokkal jobb hatást érünk el, ha így köszönünk: jó napot kívánok!, jó reggelt kívánok! Hívjuk fel a figyelmét arra is, hogy hiába köszön halkan, mintegy az orra alatt dörmögve, az olyan, mintha nem is tenné. Érthetően, hangosan, az illető szemébe nézve, ne adj isten mosolyogva köszönjön.  Fontos, megtanítandó szabály az is, hogy mindig a férfi köszön előre a nőnek,  a fiatalabb az idősebbnek, és a rangban alacsonyabban álló a rangban feljebb állónak. Nem olyan bonyolult rendszer ez, mindenki elsajátíthatja.