Boldog felnőttek csak boldog gyermekekből lehetnek?

A brit tudósok nagyítója alá ezúttal csaknem háromezer, 1946-ban született honfitársuk került: születésüktől fogva napjainkig folyamatosan figyelemmel kísérték őket, feltételezve, hogy életük összehasonlítása révén a tudomány hosszú távú következtetésekre juthat. Olyan, az egyén sikerességét esetlegesen torzító tényezőket vettek figyelembe, mint a társadalmi származás, az intelligencia és az iskolázottság.

Értékelt gyerekkor

A kutatók úgy vélekedtek, hogy az mondhatta gyermekkorát boldognak, akit a környezete 13-15 éves kora között helyesen ítélt meg. Ebben az életkorban például olyan kritériumoknak kellett megfelelni, hogy kedvelték-e az illetőt a kortársai, megmutatkozott-e viselkedésében a vidámság, az elégedettség és az életerő, s tudott-e könnyen kapcsolatokat teremteni. A „kevésbé pozitív” gyermekkorúak közé azokat a személyeket sorolták, akiknél viselkedési problémák mutatkoztak, olyanok, mint a nyughatatlanság, a nappali álmodozás, az engedetlenség, a hazudozás. Érzelmi problémákkal is küszködtek, különösen félénkek visszahúzódók voltak, vagy éppen kerülték mások társaságát. (Ha belegondolunk, a filmforgatókönyvek jelentős része szól arról, hogy a főszereplő életét megkeserítették a tanára/kortársai/szülei, és hogy ezt miként dolgozta vagy nem dolgozta fel felnőttkorában, továbbá hogy a nyughatatlan, álmodozó és félénk gyerekekből lettek a tehetséges művészek például. Mindezt valószínűleg tehát már valahol tudtuk, vagy legalábbis az írással foglalkozók tudták.

Elégedett felnőttkor

A kutatók tehát azt vizsgálták, évtizedek múltán életükben milyen változások következtek be. Akit tanárai pozitívan értékeltek, annak a későbbiekben is jobban alakult az élete, mint a többieké. Elégedettebb volt hivatásával, intenzívebb kapcsolatot ápolt a családjával, barátaival, aktívabb társadalmi és szabadidős tevékenységet végzett. A boldog gyermekek közül későbbi életük folyamán 60 százalékkal kevesebben szenvedtek pszichés problémáktól, szemben társaikkal, akik későbbi életére nem voltak jellemzők a pozitívumok.

Különös felfedezést tettek azonban: a boldog házasság tekintetében valahogy nem stimmelt a képlet, mert az egykor boldog gyermekekre a későbbiekben magas válási ráta volt jellemző.  

Ha hozzátesszük, hogy országoktól, társadalmi elhelyezkedéstől és iskolázottságtól függetlenül is elég magas a válások száma, akkor kevés csodálkoznivaló van a tényen, bár valóban különös, hogy az élet más területein elég jól teljesítő egyének a kapcsolataikban befürödtek. Az is lehet, hogy nem olyan párt választottak maguknak, akik boldog gyermekkort tudhatnak magukénak, vagy nem kötelező érvényű, hogy egy boldog ember a másikat is azzá tudja tenni… ki tudja?

A jövő kulcsa

A tanulmány eredménye éles társadalomkritikai tartalommal is bír. „A politikusoknak éppen a gazdasági krízisekkel terhelt időszakokban kellene első helyen foglalkozniuk a gyermekekkel, hiszen csak így garantálható számukra az optimális életkezdés lehetősége” - jelentette ki Felicia Huppert, a tanulmány társszerzője. Az UNICEF a közelmúltban arra figyelmeztetett, hogy a mai tinédzserek problematikája új megvilágításba kerül, hiszen a 10-19 éves korosztály fehér foltot képez a szociális- és fejlesztési politika területén. Erre a kérdésre holnap még visszatérünk, amikor is azt fogjuk boncolgatni, hogy valóban rossz-e nekünk, ha utál a kamaszkorú gyerekünk.

Neked boldog volt a gyermekkorod? Elismertek a tanáraid, a társaid, a szüleid? Szerinted az elégedettség és a boldogság egy és ugyanaz?

Forrás: www.pressetext.de

Fotó: www.foter.com