"De hát miért nem sikerül? Tedd bele a fejed és evezz a kezeddel!" Az ilyen mondatok után némi önmérsékletre van szükségem. Eszembe jut, hogy mit érezhet a férjem akkor, amikor műszaki dolgokba ütöm az orrom. Az említett esetben az apuka/anyuka türelmetlenül toporog a gyerek mellett, és noszogatja őt: "...kalimpálj, csinálj valamit, nem bonyolult..." Szegény kis csemete pedig bömböl, mert nem sikerül neki, vagy jajveszékel: "Az orromba ment a víz!"
Ennél talán az a rosszabb (kevés kivételtől eltekintve), amikor sikerül fennmaradnia a vízen és valamilyen úton-módon elevickél (mert úszásnak nem nevezném a kitett fejjel való kézzel-lábbal kapkodást). Később pedig azt hiszi, hogy tud úszni, de valójában nem. És itt kezdődnek a gondok. A szülő azt hiszi tud úszni a gyerek, hiszen nem süllyed el a mélyvízben, így elengedi strandra, táborba. Amikor viszont iskolában/táborban/felnőtt korban találkozik egy edzővel, aki felvilágosítja, hogy nem tud úszni, akkor elég nehéz mindent elölről kezdeni. Sokan orvosi utasításra kezdenek rendszeresen úszni felnőtt korban, de aztán rá kell jönniük, hogy a víz tetején maradás és az úszás között akkora a különbség, mint egy papír repülő és egy űrhajó között. Ezekben az esetekben a legtöbbször hallott mondat nálunk a "Tudok úszni, csak nem tudok levegőt venni!"
Mindezek elkerülése végett a következőket javaslom.
Első körben azt, hogy a 1-2-3 éves kor körüli aprósággal bátran menjünk strandra, pancsolni. Csak úgy! Vödrözni, locsolni, labdázni. Nem kell neki semmit tanítani, csak érezze jól magát a közegben, még az sem baj, ha néha a nagyok az arcába fröcskölik a vizet. Nem kell erőszakkal a vízbe rángatni, csak kedvet csinálni neki a vízhez, ezzel előkészíteni az edző munkáját. Így a legnagyobb az esélyünk arra, hogy ne kelljen végignéznünk, ahogy az első pár órát végigüvölti a gyerek a tanfolyamon (na, persze ezt is edzője válogatja).
Otthon is sokat "javíthatunk" a vízhez szoktatáson, ha pl. a hajmosásból nem csinálunk drámát. Már egész pici kortól kezdve (2-3 hónapos) lehet finoman az arcára folyatni a vizet. Először cseppenként, majd tenyérrel, aztán jöhet a kis locsoló, ha bírja. Lényeg a fokozatosság és az, hogy neki ez pozitív élményként maradjon meg. Ha mi magunk is félünk a víztől, a gyerek bizonyára érezni fogja ezt. Ebben az esetben kérjünk segítséget szakembertől. Könnyen bele lehet jönni.
Ha mindez sikerül, akkor egy nagyon vízszerető, lelkes 4 éves fog hozzánk érkezni, akivel öröm lesz dolgozni, issza a szavainkat és pikk-pakk megtanul úszni. Persze ne érezze kellemetlenül magát senki, akinek a csemetéje fél a víztől (az esetek 70 %-a így kezd), ő is remekül fog úszni. Csak elképzeltem egy ideális világot, ahol mindenki örömmel szeli a habokat, természetesen helyes technikával. De akkor robotok lennénk, nem emberek.
Annak sem kell elkeseredni, akinek gyerekkorában nem volt lehetősége megtanulni úszni, felnőttként is van rá lehetőség. De ez már egy következő írásom témája lesz!
Látogass el a www.maganuszas.hu oldalra!
Felnőtt fejjel úszni tanulni...
Nemesvári EditTestnevelő, gyógytestnevelő, úszóedzőElérhetőségeim: Telefon: 06-30/383-78-86 Honlap: http://www.maganuszas.hu |
.jpg){kind=small}
