Hagyd élni a gyereked! - A világhírű magyar Pikler-módszerről

Pikler Emmi 1902-ben született Bécsben, itt végezte el az orvosi egyetemet is. Első gyermeke – a később szintén neves nevelési szakemberré vált Tardos Anna - 1931-ben született, először rajta próbálta ki az akkoriban szokatlannak ható gyermekgondozási elképzeléseit. A második világháború után csecsemőotthont is vezetett, itt foglalta rendszerbe a módszerét.
Mi volt ennek a lényege? Úgy gondolta, hogy a babának az a legjobb, ha hagyják a saját ütemében fejlődni. Rendkívül ellenezte az idő előtti ültetést, járatást és az állókát, amit ma bébikomp néven ismerünk. Emellett kiállt a gyerek tisztelete mellett, azt vallotta, hogy mindig szeretettel, nyugodt hangon kell a kicsihez beszélni, soha ne csináljunk belőle bohócot a felnőttek előtt, tartsuk tiszteletben a privát szféráját és a fejlődési ütemét.

Konkrét tanácsai mind az önállóságra nevelés felé mutatnak. A legfontosabb, hogy a kisbabát ne szórakoztassuk a nap minden percében. Ne stimuláljuk túl, ne vegyük körbe zenélő játékokkal, ne tegyük babahintába (a 21. században rezgő pihenőszékbe), a kiságya fölé se szereljünk zenélő forgót. Vegyük körbe olyan játékokkal, amelyeket megtapogathat, a szájába vehet, de ezeket ne adjuk a kezébe, hanem hagyjuk, hogy ő maga nyúljon utánuk.

(Kapcsolódó cikkünk: Szülő vagy szórakoztató személyzet? Avagy hagyjuk néha unatkozni a gyereket!)

Az anya ne hanyagolja el egyéb teendőit a gyerek miatt, hanem alakítson ki egy olyan ritmust, amelybe a házimunka és a gyerekkel való foglalkozás is belefér. A kicsi, ha az idő és a lakás adottságai engedik, legyen egész nap a levegőn, és lehetőleg télen is levegőztessük legalább két órát naponta. Bár a kritikusok szeretik felróni Piklernek, hogy szinte megtiltja a gyerekkel való közös játékot, ez nem felel meg a valóságnak. Azt javasolja, hogy naponta töltsünk minőségi időt a kicsivel, amikor mondókázunk, énekelünk, mesélünk, de nem a zenélő játék gombjait nyomkodjuk neki. Ilyenkor is jó, ha hagyjuk önállóan tevékenykedni, de közben kommentáljuk amit látunk, például „Most a zöld kocka van a kezedben. Megütögeted, kemény.” A közös játéknak valamilyen kellemes dolog, mint a vacsora vagy a séta vessen véget, és ne az, hogy szülőnek egyszerűen elege lesz belőle.

A módszer kritikusainak egyik érve szerint Pikler felett egyszerűen eljárt az idő. Valóban vannak ma már megmosolyogtatónak ható tanácsai, például hogy mielőtt az anya a csecsemőhöz nyúl, vegyen tiszta kötényt, és a munkából hazatérő apa se érjen hozzá a gyerekhez, mielőtt lezuhanyozott volna. Ugyanakkor Pikler tanácsainak jó része a mai napig megtalálható a haladó gyereknevelési módszerek eszköztárában. A szobatisztaságra szoktatást nem az akkortájt divatos bilin ültetős módszerrel javasolta, hanem arra buzdított, hogy a gyerek ritmusát figyelembe véve hagyjuk el a pelenkát – elismerve, hogy így valószínűleg nem lesz másfél évesen szobatiszta, de 2-3 éves kora között stressz és balesetek nélkül válik azzá. Emellett ő volt hazánkban az első, aki az Anyák könyve utolsó – a nyolcvanas években kiadott – változatában az aktuális orvosi állásfoglalásnak ellentmondva igény szerinti szoptatásra biztatta a nőket. Az akkoriban széles körben elterjedt nézettel ellentétben az éjjeli szoptatást sem tartotta ördögtől valónak. Mint fogalmazott: helyesebb a babát éjjel megszoptatni, mint sírni hagyni, mert az órákon át síró csecsemő reggelre úgy kifárad, hogy nem lesz ereje enni.

(Kapcsolódó cikkünk: Igény szerinti szoptatás - kinek az igénye?)

Ez az idézet rávilágít egyébként egy másik problémára, amelyet fel szoktak róni Piklernek, ez pedig a viszonylagos ridegsége. Tény ugyanis, hogy a baba lelkével keveset foglalkozik. Rendszeresen megerősíti a meleg, szeretetteljes kapcsolat fontosságát, ám a napi teendőket főleg praktikussági szempontból nézi. Tehát ne azért ne hagyjuk sírni a babát, mert akkor ő szenved, elvész a világba vetett bizalma, hanem azért, mert akkor utána kevésbé hatékonyan fog szopni. Könyvét olvasva úgy tűnik, mintha a csecsemő születésekor tiszta lap lenne, és csak a szülőn múlna, mit hoz ki belőle.

Valószínűleg ez az oka, hogy a kötődő nevelés elszánt híve között Pikler Emmi neve szitokszónak számít. Sokan – főleg, akik csak hallomásból ismerik, vagy akik megingathatatlanul elkötelezték magukat egy másfajta szemlélet mellett – a ridegtartás hazai nagyasszonyának tartják, aki generációk életét tette tönkre. Pedig a módszer egyik fő kitűzött célja a harmonikus szülő-gyerek kapcsolat kiépítése, amelyben egyik fél sem érzi agyonterheltnek magát. Hogy ez akkoriban jobban működött, mint manapság, jól mutatja, hogy a hetvenes-nyolcvanas években nem volt jellemző, hogy a gyesen lévő anyák bölcsibe adják a nagyobbik gyereküket azzal az indokkal, hogy nem bírnak otthon kettővel.

Ma másfajta nevelési módszerek vannak divatban. Egyesek a teljes szimbiózist hirdető kötődő nevelés, mások a nagy részben a szülő által irányított Suttogó-módszer mellett teszik le a voksukat. Ha azonban Pikler Emmi neve – hazánkban legalábbis – lassan feledésbe is merül, az általa meghonosított módszerek jelentős része továbbra is él a szakmai ajánlásokban és a józan szülők fejében egyaránt.

Fotó: Cynthia Turek / FREEIMAGES