Vörös riasztás az oktatásban

Hír Tibor oktatási igazgató (Redland magánsuli) rövid összefoglalója az oktatás jelen helyzetéről olyan képet fest, mint a Balaton egén megjelenő vörös riasztás - ha most nem teszünk valamit, akkor egy egész generáció kerül viharba, vagy süllyed el.

Tanárokat, szülőket, gyerekeket, de a jövő munkavállalóinak képzése szempontjából az egész társadalmat érinti a probléma.

Súlyos gond 4 fő területen

1. Tananyag mennyisége

A tananyag mennyisége az elmúlt 6 év során jelentősen megnőtt. Olyan témákat tettek a tantervbe, amelyek nem szolgálják igazán a gyerekek képességeinek kibontakoztatását. Alkotó, problémamegoldó, gondolkodást serkentő, korszerű tudás helyett száraz adatokat kellene magolniuk. Alig van informatika, rossz a nyelvoktatás minősége.
A vállalatok ugyanakkor nem ilyen tudású embereket várnak. Az iskolai tananyag öncélúsága súlyos gondot okoz a tanulóknál, de a későbbi munkába állást sem segíti. Kvázi munkanélküli és közmunkás képzés zajlik. Ideje cselekedni!

• Az elsősöknél kezdődik
  Elsőben még nem volna szabad a kicsiket túlterhelni, ehhez képest olyan tantárgyaik vannak, amelyeket túl sok terhet rónak rájuk. Az egyéni képességeiket nem tudják figyelembe venni, mert egy osztályban sok gyerek van és mindenkinek ugyanazt kéne tanulnia. Csakhogy ez már elsőben lehetetlen – van aki már régen olvas, van akit még nem is érdekelnek igazán a betűk. Karácsony körül hulla fáradt elsősök szülei keresnek bennünket, hogy a gyerek – és vele a szülő is – teljesen kivan; segítsünk. Tudunk. Egy elsősnek sok a 45 perc, sok az 5-6 tanóra, sok, hogy még lecke is van és szabad mozgás helyett kötelező a tornaóra minden nap.
• Az ötödikesek megszenvedik
  Ha szegény gyerek túléli az alsó tagozatot, egy kedves tanítónak köszönhetően, jön a mélyvíz. Az iskolaváltások legaktívabb szakasza az ötödik osztályos tanév – itt derül ki, hogy a gyereknek már szinte minden motivációjukat elvesztették. Elkezdenek visszabeszélni, romlanak a tanulmányi eredmények. Elég megnézni egy átlagos évzárón az oklevelek statisztikáját! Míg első év végén egy 30 fős osztályban legalább 20 oklevelet ki tudnak osztani, ugyanabban az ötödikes osztályban néhány gyerek kap majd dicséretet – a motiváltságuk elveszett valahol út közben.
• A középiskolások már le is mondtak róla
  A középiskolásokat látva már nem találjuk azt a csillogó szemű, kíváncsi, boldog gyereket, akinek az óvó néni olyan jól eladta az iskolát, mint érdekes tudnivalók, remek felfedezések házát. A középiskolások már tudják, hogy nem fontosak sem személyükben, sem tudásukat illetően. Ők „gyerekanyag”. Aki pedig nem fontos az iskolának, majd keres más közösséget magának. A kortárs csoportban pedig alkohollal, drogokkal találkozhatnak, akár az egész életük félre csúszhat. Ha egy iskolában nem a tanulás, hanem a lógás, nem a tiszta gondolatok, hanem a bódulat lesz menő, akkor a gyereket szülőként elveszítettük.

Megoldás? Sport. Különféle egyházi, szakkör szerű, vagy értékek mentén szervezett baráti közösségek, meg persze a jó tanulói közösségek is.

2. A tananyag életkori felosztása

Nagyon sokat változtak a tankönyvek. Ami eddig mondjuk hatodikos anyag volt, az lecsúszott ötödikre, és így tovább. A gyerekek rengetegszer túl korán, túl nagy dózisban kapják a tananyagot. A tanárok rohannak. Nincs idő a megértésre, megértetésre, ami az alapokat nyújtja. Az a gyerek, aki nem érti az alapokat, képtelen lesz építkezni a tudására – az egész képzési rendszer ellehetetlenül.
 

3. Érthetetlen leckék

A gyerekeknek rengetegszer gondja van a feladatok megértésével. Nem azért, mert hülyék, hanem mert annyira bonyolultan vannak megfogalmazva a feladatok, hogy túl könnyű őket rosszul érteni. Néha még a szülőknek is gondot jelent értelmezni a feladatot. Figyelem! Képzett, diplomás szülőkről beszélek, aki akar és tud rendszeresen tanulni odahaza a gyerekkel! Elég, ha a gyerek csak egy szót nem ért meg, vagy figyelmen kívül hagy és máris hibázik. A szavak megértése rendkívül fontos.
Egy hazai kutatásból kiderült, (APS;2009-2010) hogy az alsósoknál használt, egyszerű szómagyarázó munkafüzetekkel sokkal eredményesebb tanulókat képeztek, mint ott, ahol az alapvető szavak nem voltak világosan elmagyarázva. Pár percről beszélünk, egy-egy szó kapcsán, amin azonban évek megértő figyelme múlik!

A leckék szerkesztése is rossz. A mai gyerekek szórt figyelme a számítógépes világ gyors impulzusaihoz szokott, és mivel nehéz rangsorolni a fontos és nem fontos dolgokat, így a könyvek használatát külön meg kell tanítani nekik. Nem egyszer a kiegészítő részek érdekességük és kuriózum jellegük miatt jobban megmaradnak a tanulók fejében, mint a törzsanyag. Nem látják a könyvben a prioritásokat, és külön tanulniuk kell hosszabb, egybefüggő szövegeket olvasni. Ez tanári feladat – hibáztathatjuk érte a kor technikai vívmányait, de attól még tanári feladat marad.

4. Házi feladat okozta túlterheltség

A legtöbb iskolában bevett szokás a házi feladat. A leggyilkosabb dolog, amit a gyerekekkel és családjaikkal tenni lehet, hogy sok-sok otthoni feladatot adunk neki. Ezzel ugyanis végleg meg lehet mérgezni egy szülő-gyerek viszonyt, sőt akár egész családokat is tönkre lehet tenni. A családpolitika egyik kezével szép családokat szeretne, a másikkal pedig apró eszközökkel tönkreteszi azokat. Az egyik ilyen kis atombomba a házi feladat. Főleg a magasabb évfolyamoknál csúcsosodik ki, amikor már a szülő nem tud, sőt már nem is akar tanulni a gyerekkel. Elveszti szülői-segítői kompetenciáit a korábbi évek alatt, csalódik, meghasonlik saját szülői képességeiben. A gyerek mellé vagy külön tanárt fizet, vagy ráhagyja. Mondjuk két kibillent hét „nem tanulása” az összes későbbi tananyag megértési nehézségét okozza. Azt gondolom, egy kamasz ingatag lelkében két hét kibillentség mindennapos. 30+ kamaszt tanítunk. Náluk a normálállapot, hogy szerelmes, hogy csalódott, hogy tombolnak a hormonjai, és akkora igazságérzete van, mint egy felhőkarcoló. A felnőtteknek, dolgozóknak is vannak rosszabb és jobb napjaik. Kizárt dolog, hogy valaki folyamatosan egyenletes szinten teljesítsen. A gyerekeknek gyakorlatilag a lecke mennyisége és a rohamszerű haladás miatt esélyük nincs a tudás normális pótlására. Lemásolják egymásról a feladatokat és ennyi. Nincs üres lap a füzetben –csak hófehér folt van a fejekben. Fontos információk esnek ki így.

Tapasztalom, sőt bevált megoldásnak tartom, hogy házi feladat nélkül lehet csak és e nélkül kell az iskolát megoldani, úgy, hogy a gyerek mindent megértsen bent. Haza már csak az alkotókedvét, mozgás iránti vágyát vigye. És ha beteg, vagy éppen lassabban tud csak haladni, ne fusson el a feje felett a tananyag.

Sokféle magántanulói csoport van. Hiszem, hogy a náluk összegyűlt működő, gyerek centrikus módszertanok beépíthetők lennének az iskolai oktatásba. Azonban egyrészt senki nem kérdezi, kutatja, vizsgálja ezeket, másrészt jószerivel lehetetlen küldetés egy-egy állami iskolába bejutni ezekkel a módszerekkel, mert nem kompatibilisek az elvárásokkal. Egy-egy tanár jó szándékán múlik. Pedig ennek állami, legfőbb érdeknek kéne lennie.

Azt tapasztalom, hogy egyes magántanulói csoportok bizonyos tanulással kapcsolatos problémákat tudnak jól kezelni, máshol viselkedési, beilleszkedési nehézségekkel küzdő gyerekeknek tudnak jobban segíteni, van ahol az ambiciózus, szabad gondolkodó gyerekeket tudják jobban sikerre vezetni. Mindenki, aki keres, meg tudja találni a számára legjobbat – és persze azt, amit ki tud fizetni.

A magántanulói csoportok létezése egy kiváló alternatíva azoknak a családoknak, akik meg akarják őrizni a belső egységet, nem akarnak odahaza leckékkel és tanulmányi eredmények miatti vitákkal foglalkozni. És persze akik menekülnének a jelenlegi iskolarendszerből.

Ami számomra mégis kérdés marad, mert tanárként, emberként, nem csak a „fizetőképes” gyerekekért tennék: - az esélyek így túlzottan eltérőek gyerek és gyerek közt. Háttérbe szorul az integráció. Ez azt eredményezheti, hogy azok a gyerekek, akik ma különféle alternatív képzések által sikeresek lesznek, fogják eltartani az iskolarendszer áldozatait. A 16 évesen szelektálódott, tanulatlan, kezelhetetlennek tűnő problémákkal küzdő, egyre növekvő réteget. Pedig egy jobb, több szabadságot adó, átgondoltabb módszertannal a szakadék csökkenthető lenne.

Vörös riasztás van érvényben jelenleg a hazai oktatásban. Eltökélt szándékom, hogy változásokat érjek el.

Jelenleg megoldás az egyén szintjén egy tanulói csoporthoz csatlakozni, de a társadalom szintjén is szükség van változtatásokra – és úgy látom, a szükséges tapasztalati – és tudáskincs ezeknek az alternatív iskolai csoportoknak a kezében van.