Emma sok éve dolgozik kisgyermekekkel, könyvet is írt a gyereknevelésről. A világ azonban “A Nevelőnő”-ként ismeri, azonos című tv-műsorából, melyben minden héten egy másik családot látogat meg, hogy tippjeivel segítsen a szülőknek problémás gyermekeik nevelésében. Munkája során észrevett egy tendenciát, mely a legtöbb családban jelen van napjainkban: a szülők nem mernek azonosulni szülői szerepeikkel, és ettől gyermekeik szépen lassan a fejükre nőnek - majd kiállhatatlan, a világról téves elképzelésekkel bíró felnőttekké válnak. Az alábbi, szinte már sablonos jelenetek igen gyakoriak, és ahol megjelennek, ott megszólal a vészcsengő: ideje lépni.
"Sírni fogok!"
A legtöbb gyermek megpróbálja bevetni ezt a mondatot, vagy valami ehhez hasonlót - és a legtöbb szülő zsarolható is vele. Aki egy ideig kitart és a szóbeli fenyegetéstől nem törik meg, még az is inkább megveszi a csokit, cukrot és a fagyit is, amikor csemetéje tettekre váltja szavait és a szomszéd kerület is visszhangzik a hisztijétől. Rettegünk attól, hogy gyermekeink szomorúak lesznek, frusztráltak, esetleg attól, hogy elveszítjük szeretetüket - és így egy apró, talán még pelenkás zsarnok pillanatok alatt a hatalma alá hajt minket. Pedig a szülőnek néha igenis dolga, hogy nemet mondjon.
A szereppel jár, hogy néha nem érvényesülhet mindenben a gyerek akarata. Ennek pedig nem az az oka, hogy lusták vagy irigyek vagyunk, amikor nem akarjuk a harmadik mintájú bögrébe átönteni a kakaót, vagy vonakodunk megvenni a közért teljes édességkészletét. Az ok, hogy a mi felelősségünk megtanítani a gyermekünket: a dolgok nem mindig történhetnek úgy, ahogyan azt szeretnénk - van, amikor bele kell törődni az események alakulásába. Ez a lecke már babakorban, a kis dolgokkal el kell, hogy kezdődjön, így nem később lesz megrázó a felismerés: a világ nem körülöttem forog!
"Ilyenek a gyerekek…"
Valahányszor egy gyermek rosszul viselkedik, előbb utóbb elhangzik ez a mondat - többnyire az egyik szülő szájából. Valójában nem, nem ilyenek. Nem alapvető gyermeki viselkedés az agresszió, verekedés, a hiszti, csapkodás vagy a rongálás - hogy csak néhányat említsünk a jellemző dolgok közül, melyeket a fenti mondattal hajlamosak vagyunk intézni, mi szülők.
A valóság az, hogy az elvárások teljes hiányát jelzi, ha mindent ráhagyunk a gyermekünkre, ami helytelen. Rövid távon könnyebbnek tűnik a helytelen viselkedést ráhagyni a gyermekre, hiszen nem kockáztatunk egy veszekedést, még több sírást vagy cirkuszt. Hosszú távon azonban elveszítjük az előnyt: Ha nem várunk el időről időre érettebb viselkedést a gyermekünktől, ő egy idő után nem is próbál majd megfelelni nekünk, nem lesz motivált abban, hogy megfeleljen bárkinek - a flegmaság és nemtörődömség pedig jóval a kamaszkor előtt beköszönt majd.
"Ne merj rászólni…!"
A szülők elfogultak. Ez a tény szinte az emberiséggel egyidős, mindenkinek a saját gyermeke a legokosabb, legügyesebb és még hosszan sorolhatnánk a leg-eket. Ritka azonban a valóban “tökéletes” gyerek. Aki soha semmilyen rossz fát nem tesz a tűzre, minden helyzetben együttérző, empatikus, jól nevelt, figyelmes - és persze miért is lenne ilyen bármely gyermek? Hiszen ezeket a dolgokat mind tanulnunk kell, születéstől fogva a szüleinktől, rokonainktól, majd, ahogy tágul a világ és nő a szociális háló, a tanárainktól, edzőinktől, embertársainktól.
És épp itt szokott homokszem kerülni a gépezetbe, sok szülő ugyanis nem hajlandó tudomást venni arról, hogy gyermeke nem mindig viselkedik makulátlanul. Ezen a ponton pedig elkezdődik a baj: a szülő haja égnek áll minden egyes rossz jegytől, tanári figyelmeztetéstől, vagy akár attól is, ha a tárlatvezető néni csendre inti a múzeumban lármázó gyermeket. “Mit képzel ez magáról? Hogy merte megdorgálni az én tökéletes gyerekemet???” - gondolja ilyenkor a vérmes szülő, gondolatait esetleg ki is fejezi gyermekének: “Nyugalom kis drágám, te biztosan nem csináltál semmi rosszat!” Legrosszabb esetben még le is teremti azt az embert, aki egyszerűen a társadalmi elvárás felé próbálta terelni csemetéjét. És mit tanul ebből a gyermek? Hogy rendetlenkedni a buszon szabad, a felnőtteknek pedig nem kell szót fogadni. Pedig minden gyermek életében van olyan helyzet, amikor helytelenül viselkedik és - a szülő nem lévén jelen - egy másik felnőttnek kell közbelépni, a szülők mintegy meghosszabbításaként.
Félreértés ne essék, azt nem kell elfogadni, hogy a szülő és a gyermek között éppen zajló konfliktusba beleszóljon a boltos néni, postás, vagy bárki más, harmadik személy, hiszen az nem szól másról, mint a szülő módszereinek véleményezéséről, esetleg degradálásáról. Azonban ha anyuka, apuka nincs jelen, bizony az óvónéni, tanárbácsi, buszvezető, teremőr kell, hogy figyelmeztesse a gyermeket. Ha ilyesmi jut a fülünkbe, először ne az illető főnökét kezdjük nyomozni, hogy rövid úton kirúgathassuk az arcátlanságért - próbáljuk megtudni, mi történt valójában. És ha kiderül, hogy a kiránduláson a lurkó labdával dobálta a fákon ülő madarakat, erősítsük meg mi is a túravezetőt, aki összeszidta: “Helytelenül viselkedtél, a bácsi azért szólt rád. Többet ne forduljon elő!”
"Légy kicsit türelemmel…!"
Ezt a mondatot a mai gyerekek annyira ritkán hallják, hogy sokuk talán már nem is tudja értelmezni. Felgyorsult a világ. Ha szükségünk van egy információra, nem kell megvárnunk a könyvtár nyitását, csak beütjük a gépbe, ha be kell vásárolni, csak néhány kattintás, és már jön is haza a vasárnapi ebédnek való. Az unatkozó kisgyermek azonnal kap a mobilról mesét, a beszélgető anyuka nadrágját megrángató totyogó azonnali választ kap, még akkor is, ha anyának bele kell fojtania a szót partnerébe. Bármilyen helyzet, amivel a gyermek találkozik, szinte gombnyomásra megoldható azonnal - vagy ha nem, a szülők azon vannak, hogy egy pillanatig se kelljen várakozni. Az orvosi rendelőben, az étteremben is kezükbe nyomjuk a telefont, hogy szórakozhasson, míg várakozni kell.
Várni persze senki sem szeret, de bizony meg kell tanítanunk gyermekeinknek, hogy néha nem lehet elkerülni. Ha időnként nem kérünk egy kis türelmet csemeténktől - amíg elkészül az ebéd, amíg befejezzük a munkát, vagy épp a megkezdett mondatunkat a telefonban - sajnos rendszeressé válhatnak a hisztik, a legrövidebb várakozási idő esetén is. Ennek eredményeképpen pedig felnőve még az átlagosnál is rosszabbul fogják tűrni a várakozást - kevés rosszabb látvány van egy toporzékoló felnőttnél.
"Nálunk első a gyerek!"
A legtöbb családban érvényesül ez az elv, azonban nem mindegy, mennyire veszik véresen komolyan a szülők a fenti mondatot. Ha a családi költségvetésben előrébb szerepel a listán a bicikli, mint a króm dísztárcsák apa autójára, az rendjén való dolog. Ha azonban a szülők az egész család életét alárendelik egy kétéves akaratának, az sajnos már nem szülői odaadás, hanem olyan nevelési hiba, melynek a gyerekek később, közösségben látják kárát.
Lehet otthon tartalék a gyerekek kedvenc édességéből, de éjjel kettőkor nem kell elindulni nonstop üzletet keresni, csak mert kifogyott és az álmából felriadt csöppség azt a fajta cukorkát követeli. Ez persze szélsőség, de sok szülő el sem tudja képzelni, hogy bármire nemet mondjon gyermekének, akár a teljes családi élet felforgatása árán is. Lemondott vacsorák, átszervezett családi programok, újrafőzött vasárnapi ebédek tarkítják azon családok életét, akik beleesnek abba a hibába, hogy hagyják a gyermeket dönteni mindenben. Ha a változásokra túl sokszor az az indok, hogy “Hát a kicsi így szerette volna…”, akkor érdemes átgondolni a stratégiánkat, ugyanis az ilyen környezetben felnövő gyermek önző kamasszá, dirigáló felnőtté válik, és ez a jellemvonás nem segíti sem a barátkozást, sem az iskolai, vagy munkahelyi előmenetelt.
Emma Jenner arra kéri a világ szülőit, hogy merjenek szülők lenni, felállni és nemet mondani. A félelem ettől a szereptől oda vezet, hogy önző, türelmetlen, goromba felnőtt lesz a most még oly aranyosan duzzogó lurkóból. Várjunk el többet, adjunk kevesebbet, mutassuk meg küzdelmeinket, amivel leránthatjuk a rózsaszín leplet a való világról, felkészítve gyermekünket arra, hogy boldoguljon benne. Neveljük bátran gyermekeinket a helyes útra, hogy egy együttérző, toleráns, kedves és figyelmes felnőttet adhassunk át a világnak, aki népszerű, kedvelt és elégedett fiatal felnőtté, végül pedig maga is türelmes, megfontolt és következetes szülővé válhat.
.jpg){kind=small}
