Az utóbbi hetekben csúcsra jár a szexuális zaklatás témája. Egyre többen próbálják meghúzni a határt a tolakodó „udvarlás” és a büntetendő molesztálás között. Míg azonban a felnőttek esetében legfeljebb árnyalatokról beszélhetünk, hiszen akkor sem ajánlatos bunkónak lenni, ha a Büntető Törvénykönyv azt önmagában nem szankcionálja, az össznépi paranoia következtében félő, hogy valami nagyon fontosat veszünk el a gyerekeinktől.
Magyarországra az ilyesmi általában évtizedes késéssel jut el – már ha eljut egyáltalán –, így hazánkban még nem jellemző az a dilemma, amivel egy-egy angol óvónő vagy tanító szembesül napi feladatai során. Átöltöztetheti-e a kisgyereket, ha bepisil? Bekenheti-e naptejjel? Magához ölelheti-e, ha a kicsi szomorú, megsimogathatja-e dicséret közben a fejét?
A brit pedagógusok etikai kódexe nem tiltja szükség esetén – például hangszertanítás közben vagy elsősegély nyújtásakor – a fizikai kontaktust, az ilyen kivételeket leszámítva azonban nem javasolja az érintést a gyermekek és oktatóik között. Igaz, ez nem törvény, csak javaslat: az általános iskolai tanítók, főleg, ha kicsik járnak az osztályába, ritkán utasítják el a gyerekek közeledését (ne feledjük, Angliában 4 éves korban kezdődik az iskola!).
Előfordulnak azonban esetek, amikor a pedagógus annyira fél a szexuális zaklatás vádjától, hogy a legalapvetőbb intézkedéseket sem hajlandó megtenni a gyermek ellátása érdekében, ha az azzal jár, hogy hozzá kell érnie vagy le kell őt vetkőztetnie. A Kenti Egyetem szociológiaprofesszora, Frank Furedi Paranoid Parenting (Paranoiás nevelés) című könyvében meséli el annak a fiúnak az esetét, aki 80 percet töltött rácsok közé beszorult fejjel anélkül, hogy bárki legalább kísérletet tett volna a kiszabadítására.
Heather Piper, a Manchasteri Metropolitan Egyetem oktatója pedig arról számolt be néhány éve a The Guardian című lapnak, hogy egyes óvodákban a gyerekeknek maguknak kell ellátniuk a kisebb sérüléseiket, bepisilés esetén pedig lehetőség szerint behívatják a szülőt, hogy öltöztesse át a gyermeket, ha pedig ez nem megoldható, minimum két felnőttnek kell jelen lennie a folyamat közben, hogy ellenőrizzék egymást, nem követ-e el a másik szexuális zaklatást. Ugyanezen intézményekben nyomatékosan felhívják az óvónők figyelmét arra, hogy eszükbe se jusson megölelni vagy az ölükbe ültetni a kisgyermekeket.
Az ehhez hasonló szélsőségek szaporodása vezette a Brit Pszichológiai Társaság által tartott konferencia néhány előadóját arra, hogy megkongassa a vészharangot. Francis McGlone, a Liverpooli John Moores Egyetem idegtudományi tanszékének vezetője tudományos vizsgálatokkal alátámasztva jelentette ki, hogy a kevés fizikai kontaktus ugyanolyan káros az agy fejlődése szempontjából, mint a nem megfelelő oxigénellátás.
Sean Cameron gyermekpszichológus egyenesen úgy fogalmazott: az érintés megtagadása a gyermekbántalmazás egy formája. Azt ugyanakkor elismerte, hogy jelen körülmények között előfordulhat olyan eset, amikor a pedagógus ártalmatlan érintését ellene fordítja a tanuló vagy a szülő. Éppen ezért fontosnak tartja a szülők felvilágosítását arról, hogy az érintés nem csupán szükséges, hanem egyenesen elengedhetetlen része a tanár-diák kapcsolatnak.
Az igazgatók azonban óvatosságra intenek. „Mindenki figyelmét felhívjuk arra, hogy ne keverje magát veszélyes helyzetbe, és ne menjen bele olyan szituációba, amelyből egy zaklatásos ügy vádlottjaként kerülhet ki. Természetes, hogy a gyermekeket védeni kell, de a tanároknak is megvan a joguk arra, hogy ne menjen tönkre a pályafutásuk egy hamis vád miatt” – fogalmazott Mary Bousted, a Tanárok és Oktatók Szövetségének titkára.
Úgy tűnik tehát, hogy a briteknél egy időre leáldozott a tyúkanyó típusú tanítónők kora. Kérdés, hogy a szakemberek figyelmeztetése elegendő lehet-e egyfajta szemléletformáláshoz, vagy végleg zaklatásnak számít-e már egy hároméves buksijának a megsimogatása is.
.jpg){kind=small}
