Kevés dologgal lehet jobban megbántani egy szülőt, mint ha "neveletlennek" nevezzük a gyermekét. A neveletlenség olyan mumus, amelytől a többség még ma is úgy fél, mint a tűztől (még ha kívülállók számára ez időnként nem is így tűnik). Érdemes azonban végiggondolni, hogy a megfelelő fegyelmezési módokat választjuk-e ki gyermekünk kordában tartására. Az alábbiakban következzen néhány olyan népszerű elmélet, amelyek annak ellenére masszívan tartják magukat a köztudatban, hogy a tudomány már régen igazolta a hatástalanságukat.
Az elkényeztetés legjobb ellenszere a büntetés
A jutalmazások és büntetések kifinomult rendszerére épülő nevelési stílusnak komoly szakirodalma van a mai napig. Kérdés azonban, érdemes-e egymás szinonimájának tekinteni a fegyelmezést és a büntetést. Egyre többen vannak azok a szakemberek, akik szerint a fegyelmezésnek elsősorban a tanításról és nem a kellemetlen élmények begyűjtéséről kellene szólnia.
Bonnie Harris, a When Your Kids Push Your Buttons (nagyjából: "Amikor őrületbe kergetnek a gyerekeid") című könyv szerzője szerint a nem megfelelő viselkedést inkább arra kell használni, hogy általa is alkalom nyíljon egy kiadós beszélgetésre a helyes és helytelen cselekedetekről. Ebből sokkal többet tanul a gyermek, mint ha a szobájába küldjük egyedül "gondolkodni".
Fájdalom nélkül nincs eredmény
Hiába számít elvileg már évtizedek óta szalonképtelennek a testi fenyítés, a legtöbben a mai napig meg vannak róla győződve, hogy nagy vétségek esetén szükség van a fájdalmas büntetésre annak érdekében, hogy többé ne forduljon elő hasonló. Ebből azonban semmit nem tanul a gyerek.
"Régen túlhaladott az az elképzelés, miszerint a későbbi jó érdekében néha rosszul kell éreznünk magunkat", fogalmaz Harris.
A gyerek rossz akar lenni
Nem, nem akar. A helytelen viselkedést pusztán egy jónak tűnő ötlet, nem a rosszalkodás szándéka szokta vezérelni. Éppen ezért hibás az a logika is, hogy ha jól megbüntetjük őt, akkor legközelebb kétszer is meggondolja, viselkedjen-e rosszul. A büntetéstől ráadásul a legjobb szándékunk ellenére is személyében érzi elutasítottnak magát, ami alacsony önértékeléshez és később valóban szándékosan helytelen viselkedéshez vezet.
A szülői hatalom megkérdőjelezhetetlen
Észrevehető, hogy a mai, egyenlőségre épülő világban mintha lenne némi zavar a különböző fogalmak körül. A hatalom nem egyenlő a tisztelettel. A tisztelet ugyanis alapvető minden emberi kapcsolatban, így fontos, hogy a családtagok is tiszteljék egymást – a szülő a gyereket és a gyerek a szülőt egyaránt. A hatalom azonban azt jelzi, hogy jogom van megmondani, mi legyen a másikkal. Az a gyermek, aki belső meggyőződéséből tiszteli a szüleit, követi őket a jóban, akire azonban ezt a tiszteletet rákényszerítik, az első adandó alkalommal le fogja rázni a láncokat magáról.
Nincs kompromisszum
"A kimondott »nem« maradjon mindig »nem«!"
Hányszor hallottad már ezt a jó tanácsot? És hányszor mardosott a lelkiismeret, amiért engedtél végül a könyörgésnek, és még ott maradtatok a játszótéren, megnézhetett még egy mesét, és aznap este is megvártad az ágya szélén, amíg elalszik?
Nem baj az, ha a gyerek megtanul kompromisszumot kötni. Az csak jó, ha látja, hogy egyenrangú tagja a családnak, és az ő igényei éppolyan fontosak, mint a többiekéi. Később ennek is hasznát lehet venni: ha például sokadik kérésre sem végzi el a rábízott házimunkát, majd este közli, hogy el szeretne menni, nyugodtan figyelmeztetheted rá, hogy ha megteszi, amit kértél, te is megteszed azt, amit ő kért. Nincs az a büntetés, ami ennél hatékonyabban tanítaná meg őt az együttélési szabályokra.
.jpg){kind=small}
