Így ássuk alá észrevétlenül gyermekeink önbizalmát

A fenti idézet egy óvoda faliújságján olvasható. A dolgozók minden bizonnyal ezzel akarták gondolkodásra késztetni a szülőket: valóban a gyerek hosszú távú érdekeit szolgálja, ha különböző indokokkal mindent elvégzünk helyettük? Meddig kell engedni, hogy a gyermek kipróbálja a saját ügyességét?

Sok szülő azért nem engedi a gyerekét fára mászni, mászókázni, szaladgálni, azért nem ad kést a kezébe, mert félti. Nehéz meghatározni, meddig van szó józan elővigyázatosságról és mikor kezdődik a túlzó mértékű féltés, de az biztos, hogy könnyű belecsúszni ez utóbbiba. Hiszen természetes például, hogy egy kétéves kezébe nem adunk kést, de egy alsó tagozatosnak elvileg már képesnek kellene lennie erre a feladatra. Ennek ellenére a szülő továbbra sem bízik meg benne – egyszerűen fejben „nem nő együtt” a gyermekével, és a valódi életkoránál fiatalabbként kezeli.

Hasonló a helyzet az olyan, ügyességet igénylő tevékenységeknél, mint a biciklizés, a mászókázás vagy a fára mászás. Főleg ez utóbbi osztja meg a szülőtársadalmat: bár a mai anyák és apák többsége mászott fára gyerekkorában, a sajátjaiknak ezt mégis egyre kevesebben engedik meg. Rosszul teszik: kutatások bizonyítják, hogy a fára mászás során bonyolult agyi folyamatok zajlanak, így nagyon jó hatással van az értelmi fejlődésre.

Sok családban azonban mindennek épp az ellenkezője okoz gondot. A szülők vagány, önálló gyereket szeretnének, aki azonban nem teljesíti ezeket az elvárásokat. Esze ágában nincs fára mászni, nem érdekli a biciklizés, ha hajlandó is egyedül felvenni a cipőjét, olyan lassú, hogy a család mindenhonnan elkésik miatta.

A szülők kétféle - hibás – reakciót adhatnak minderre.

• Az egyik típus inkább elvégez mindent a gyerek helyett: felöltözteti, felrakja a mászókára, löki a hintán.
• A másik veszekszik a gyerekkel, másokhoz hasonlítja („Zsuzsika mennyivel ügyesebb nálad!”), vagy éppen a saját gyerekkori énjét állítja elé példaként („A te korodban én ezt már tudtam.”)

A gyerek énképére mindkettő igen rombolóan hat, hiszen úgy érzi, nem tud megfelelni a szülői elvárásoknak.

A helyzet megfelelő kezeléséhez először nem árt felmérni, mi okozza a problémát. Lehet, hogy a gyerek tényleg egyszerűen csak nem érett a feladatra. Talán ezen a területen egy kicsit hátrébb tart még, mint a korosztálya átlaga, ami nem baj, hiszen a gyerekek nem egyformán fejlődnek, de az is elképzelhető, hogy a mi elvárásaink túl magasak.
Ha látjuk, hogy a gyermek tényleg képtelen a feladatra, segítsük őt türelmesen. Érdemes lehet az ismerőseink között utána kérdezni, kinek a gyereke mire képes: ha egyetlen négyévest sem találunk, aki maga kötné be a cipőfűzőjét, valószínű, hogy a miénk is várhat még vele néhány évet.

Szép számmal vannak azonban olyan gyerekek is, akik egészen egyszerűen kényelmesek. Ez rendszerint akkor szokott a szülő számára kiderülni, amikor megtudja, hogy az otthon még öltöztetést, esetleg etetést igénylő gyermeke a bölcsődében, óvodában gyönyörűen eszik, öltözik egyedül. Ilyenkor van szükség az akaraterőre, esetleg még a konfliktusok felvállalására is: érdemes ragaszkodni hozzá, hogy amire képes a kicsi, azt megtegye otthon is. Önmagában is jobban fog bízni, ha azt látja, képes felnőtt segítség nélkül kézben tartani a saját dolgait.

Indexkép: Pixabay / Pexels