Van nagyon jó, drága telefon, hiper-szuper számítógép, menő játék vagy festmény, autó, amit milliókért lehet megvásárolni... Van kenyér, fagyi, van mozijegy, és van az a szép baba is. Van sportfelszerelés, van rengeteg minden, ház, amit itt kell hagynunk, és másik fedél, valahol, amit még nem ismerünk. Amit szintén meg lehet pénzzel oldani, venni. Épp ezekért dolgozunk, hogy megvegyünk sok mindent, ami kell az élethez…
De van nekem egy papírtelefonom Botondtól, van kézzel készített számítógépem, amit Ferikével készítettetek, és vannak mesterien megalkotott, meghatóan szép, nagyszerű rajzaink, amit ti készítettetek. Van varázskrumplim a kamrában és Panyagájom, amit Erika gyártott. És van az Erika saját készítésű kislánya, aki beutazta velünk a világot. Van nekünk Fiútortánk, amit csak ti tudtok elkészíteni az egyedi bármikori szülinapunk alkalmára, van saját gyógynyalókánk, és saját magatok alkotta „meg nem született” mesénk. Van a fejünkben sátorkodó indián kajibánk, ami a ti derűtöket hirdeti. Vagy nyári karácsonyunk... Van tükörgyertyánk, aminek fénye képes 2 emeletet is bevilágítani. És van szétrongyolódott labdánk, ami, ha tudna mesélni, minden kerti tücsök hegedűt ragadna... van talicskás sünink, vagy felbecsülhetetlen értékű WCpapír Uraságunk, és van gólrúgó papucsunk, van nem magányos ásványvizeskuglink, és hozzá saját szabályunk, meg Oregancia mezején gobozódott Ádi-Bűdink, ahogyan Fokemberünk is csak nekünk van. És még mennyi, de mennyi mindenünk van, gyerekek!
És ezekben tudjátok, hogy mi a fantasztikus? Hogy sehol a világon nem lehet őket megvenni… És nincs az a pénz, amiért odaadnánk őket senkinek. De nem is lehetne, hiszen senki nincs a földön, akinek ennyit, vagyis a mindent jelentenék ezek a dolgok. Mert ezen tárgyak mögött mind-mind történések, élmények, sokszor szorult helyzetben született megoldások húzódnak. Olyanok, amelyekre gondolva, mindig örömérzetünk fakad, és duzzadni kezd az erőnk, hogy a boldogság-batyunk tovább dagadjon.
Tudjátok milyen ez? Mint a Mikulás puttonya. Ő mindig elő kell tudjon kapni/venni valamit, amikor egy kíváncsi embergyerekszem rátapad, és csalódást nem kalkuláló arccal, kezét a magasba emelve várja a meglepetést. Azt a valamit, amiről tudja, hogy ez most őt boldoggá fogja tenni. Nos ez a mi boldogságbatyunk, mindig tartogat valamit az olyan pillanatokra, amikor ínséges idők járhatnak. Mindig van, amit elővegyünk, lesz, amit, előkapjatok, ha éppen egy szorult helyzetben vagyunk/leszünk. És ezek nem mások, mint az emlékeink, a történéseink, amelyből mindig, minden körülmények között erőt meríthetünk. És kezünkbe akad, vagyis eszünkbe jut a valami. Olyankor gyorsan kiül a vigyor az arcunkra, és azt mondjuk, de hát ez a helyzet nekem ismerős, csak most más paraméterekkel jött. Akkor is megoldottam, most sem lesz másképp. Akkor is volt benne jó, ebben is ott bujkál, csak meg kell keresnem-találnom.
És tudjátok, ezt a batyunkat tömjük olyankor, amikor élményt gyártunk. Amikor együtt csinálunk valamit, amikor egyedül „unatkozol” a lakás egyik csendes sarkában, vagy a kert zugában és a te belsővilágodat éled, építed. Vagy éppen olyankor, amikor váratlan megoldani valókkal lát el a sors, mint a múlt vasárnap, ahol szándékunk ellenére egy szigeten ragadtunk… Emlékeztek? Benézett egy nő a kocsiba, és ilyen mondatokkal ment számolni az előttük álló autókat „de jó, hogy ilyen vidámak, itt megy a buli... mennyi ideje vannak itt?” Vagy épp, amikor kiderült, hogy nem lehet fürödni a tengerben, mert egy tartályhajót elsüllyesztettek… „meg nem írt Indiana Jones kalandjait éltük meg Poszeidon örömére” … és örömódákat zengtünk hálánk jeléül, mert sokat és nagyokat kacagtunk….
Nos, ezek a modern kütyük is megvehetőek a számunkra. Nélkülözhetetlen is a mai felgyorsult világunkban. 10-20 év múlva már nem is emlékszünk arra, hogy mit olvastál, néztél azon a kütyün…. Nem emlékszel a játékok eredményeire. És nem okoz majd sírást egy-egy szoftverfrissítés… Szükség van rájuk, a kezelésükre, a biztonságos, értelmes használatukra, de nem tömik azt a bizonyos batyunkat. De miattuk nem is kell onnan kivenni sem semmit. Mert a batyunk tartalma pénzen nem vehető meg. Így, ha nem is passzolnak össze, de szükségünk van mindkettőre. S az ujjizomláz helyén marad a kámforvigyor…. Ha értitek, mire gondolok? Folytassátok csak nyugodtan, nincs semmi gond, szeretlek Benneteket….
És akkor nem a mumus anyjukat vélték megjelenni, hanem Ferenc „sohaabbanemhagyom” módon átölelt, Botond: „értjük Anya, menjünk, csináljunk valamit!”, és Erika: „még egyszer elmesélnéd? Anya! Nem azért, mert nem értem, hanem mert ez olyan jó…” – ott hagytuk a gombokat, a kütyüket, és mentünk vissza az életünkbe életet csinálni…
Forrás: Erika Feher / Facebook
Kép: ongchinonn / Facebook
.jpg){kind=small}
