A társasjátékoknak nagyon komoly szerepe van abban, hogy a gyermekek együttműködési képessége, empátiája, szabálykövetése kialakuljon, és mindez a jellemük részévé váljon. A szabálykövető magatartás az óvodás évek alatt indul fejlődésnek, és az iskolaérettség egyik komoly feltétele. Ám az óvodás gyermek szabálykövetése még messze nem százszázalékos. Ha nekiindul a bábujával, amikor nem is ő következik, vagy „elfelejti”, hogy csak hatos dobás után mehet tovább, sőt, ha afölötti bánatában, hogy vesztett a játékban, felborítja a táblát – akkor sem kizárólag neveletlenség áll a viselkedés hátterében.
A szabálykövető viselkedés agyi érettséghez kötődik, és ehhez kapcsolódik hozzá a nevelés. Időre van szükség, és sok közös élményre, hogy a kisgyerek a megfelelő viselkedést begyakorolhassa, valamint sok pozitív visszajelzésre, dicséretre, jutalmazásra, hogy megerősödhessen benne.
Amikor még nem is tudatos: csalás 3-4 éves korban
A három-négy éves gyermek nagy valószínűséggel nem is érti még teljesen a játékot. Csábító a helyzet, együtt játszani a szülővel meg a nagyobb testvérrel, rokonnal, de sok esetben ilyenkor nem is ért meg minden szabályt. Nagyon meggyőzően tudja használni a játékkal kapcsolatos „szakszavakat”, mint „célba érés”, „kártya húzás”, de valójában csak utánozza a többieket. Ugyanilyen meggyőzően emlegetné a kanaszta szót, vagy a berosálást is, estleg a royal flush-t, mert részt akar venni a játékban, helyet szeretne kapni ebben az izgalmas mikrovilágban, és figyelmet, jókedvet megélni. Sok kisgyermek a győzelem fogalmát sem tudja értelmezni, hanem arra vonatkoztatja, hogy kellemes élmény játszani, és a játék végén a szülőt kérdezi: Anya/apa, ugye nyertem?
Erre gondol az 5-6 éves gyerek, amikor próbálja kikerülni a szabályokat
Öt-hat évesen már többet értenek a regulákból. Ha mégis előfordul, hogy a gyermek csal a játékban, azt leginkább annak a számlájára írhatjuk, hogy a győzelem iránti sóvárgása felülírta az alakulóban lévő készségét. Az ilyen korú kisgyermek mentális szintjén még joggal húzódhat meg az a vélekedés, hogy a szabályok azért vannak, hogy az ő viselkedéséhez alkalmazkodjanak. Ha a játék szabályai szerint ő most kiesett, az a szabály vonatkozzon csak szeplősökre, és ha ki kell maradnia a dobásból, az csak hétvégén legyen igaz. Nem érdemes az óvodás gyermek játékban tanúsított csalásának nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mint amennyi tényleg van benne. Ha öt évesen csal a játékban, attól még nem lesz se jellemhibás, se börtöntöltelék.
Viszont nem is kell hagynunk, hogy vaknak nézzen minket. Nyugodtan jelezhetjük, hogy most nem a szabály szerint járt el, látjuk a dolgok állását, és hogy a csalás a játék lényegét és örömét veszi el. Jó, ha a gyermek megtanulja, hogy a szabályok nem csak korlátoznak, hanem védenek is, hiszen mindenkire egyformán vonatkoznak. Legyünk az óvodás gyermek csalásával rugalmasak, maradjon meg a játék felhőtlen öröme a visszajelzés után is, de ha már nagyon eluralkodik a szemenszedett csalás, hivatkozzunk arra, hogy az elfáradás jeleit tapasztaljuk rajta, és fejezzük be a társasjátékot.
Amikor már nem szabad átsiklani azon, hogy csal a gyerek
A kisiskolás gyermek általában már nagyon szabálykövető, sőt, szélsőségesen az. A szabályokat sok alsós szentnek tartja, és szinte mereven követi, ez nyújt számukra biztonságérzetet. A kisiskolások már nagyon is tudják, mit jelent a győzelem, és a közösséghez tartozás igénye annyira erős bennük, hogy ritkán kockáztatják csalással a közösségben elfoglalt helyüket. Ebben az életkorban olyan játékokat is játszanak a gyerekek, amelyekben maga a szabályalkotás a játék, és miután kialakították őket, szinte már nem is játszák magát a játékot. A szabályalkotás így egy önálló játékká válik.
Az iskolás gyermek állandó csalása a társasjátékban viszont olyan problémát jelez, amelyre oda kell figyelnünk. Ezen nem szabad átsiklani, sem szemet hunyni. Érdemes elgondolkodni rajta, miért van szüksége a gyermeknek a plusz figyelmünkre, milyen problémával küszködik, milyen pontnál akadt el?
A szabályok átalakulása
A felső tagozatos gyermek szabályokhoz való viszonya újra változik. Ebben az életkorban a gyermekek számára rugalmasabb, használhatóbb, praktikusabb eszközzé lesz a regula, olyasvalami, amit közösen át is lehet alakítani, megváltoztatni, a közösség képére gyúrni. Innen vezet az út a sportszerűség, a fair play megértéséhez, ami nem csak monoton szabálykövetés, hanem egy letisztult világkép is.
Játékok, amik szükségtelenné teszik a csalást
Azok a társasjátékok, amikről eddig szóltam, azon az elven alapulnak, hogy valaki győz – a többiek pedig nem. A társasjátékok kitalálói tulajdonképpen leképezték a gyermekeink számára azt, amit a világról gondolnak, illetve, amit szerintük meg kéne tanulniuk a világról. Azt sugallja ez az elrendezés, hogy harcolnunk kell egymás ellen, és le kell győznünk a másikat, mert ilyen a világ. Örvendetes azonban, hogy a társasjátékok egy új generációja már nem ezen a győztes-vesztes elképzelésen alapul, hanem magát a játékot tekinti a célnak, és győzelem helyett az egymás jobb megismerését helyezi középpontba. A társasjátékoknak ez a no-game generációja lényegénél fogva szükségtelenné teszi a csalást.
A közös társasjátékozós program során valójában azt mutatjuk meg a gyermekünknek, hogy miképpen működnek a világ dolgai, és hogyan kell otthonosan mozognunk benne. Élmény arról, hogy hogyan tudnak mindenki védelmére megvalósulni a szabályok, és miért fontos az igazságosság.
De akkor mit gondoljunk arról a szülőről, aki azért csal, hogy a gyermek győzhessen, és így máskor is legyen kedve a közös játékhoz? Vagy arról a szülőről, aki a kisebbik gyermeke felé csal, hogy a nagyobb ne győzze mindig le?
Nos, ez is egyfajta igazságosság – a szeretet. Nagyobb léptékben ugyanaz.
Ez is érdekelhet:
- Személyes kedvenceink: 18 társasjáték kicsiknek, nagyoknak és felnőtteknek
- Miért jó, ha társasjáték is kerül a fa alá?
- Nem teszünk jót a gyerekkel, ha nyerni hagyjuk
Nyitókép: depositphotos
.jpg){kind=small}
