Mit mondjunk a gyereknek a háborúról?

Arra kell megtanítanunk őket, hogy ilyesmi soha ne forduljon elő

A háború mibenlétét, okát vagy célját a világra rácsodálkozó gyermek nem érti, nem tudja felfogni. Persze elmondhatnánk neki, hogy ő is szokott verekedni, lökdösődni, ő is tud irigy lenni a másikra, neki is megfordult már a fejében, hogy el lehetne venni valamit a másiktól, ami megtetszik neki, főleg akkor, ha nem ismerős az a másik. Magyarázhatnánk erről az oldalról, persze, de ne tegyük.

Az a tekintet, ami egy kisgyerek arcán megjelenik, amikor először hall a háborúról – az az elvárható hozzáállás a felnőttektől is. Ő, a gyerek reagál helyesen, ha nem érti. Azért nem érti - mert nincs értelme.

Nincs létjogosultsága.

Ha szeretnénk egy olyan generációt felnevelni, aki a konfliktusait kommunikálással, tárgyalásokkal, vagy ha úgy tetszik diplomáciai eszközökkel szeretné megoldani, akkor nyugodtan jelezzük vissza, hogy az értetlensége teljesen jogos. Ne racionalizáljuk a háborút, ne legyen magától értetődő, hogy „ilyesmi előfordul”. Arra kell megtanítanunk őket, hogy ilyesmi soha ne forduljon elő.

Ne a gyerek jelenlétében figyeljük a híreket

Az orosz-ukrán háborúról percenként érkező hírek nagyon feldúlnak minket is. Igyekezzünk távol tartani a gyerekektől a hírforrásokat, ne a gyerek jelenlétében tájékozódjunk, és ne osszuk meg vele az első félelmeinket, aggodalmainkat. Ne vonjuk bele őket olyan felnőtt terhek viselésébe, ami a mi vállunknak is sok!

Lehet, hogy a padlón vonatozik, míg a felnőttek fölötte állva kitárgyalják a menekülők helyzetét, meg a repülőterek lebombázását, de a gyerek figyel. Éjszaka fog sírva ébredni, és nem fogja tudni megmondani, mitől fél.

Igyekezzünk kerülni a hírműsorokból hallott szakkifejezéseket is a gyerek előtt: olyan ez számára, mintha egy új világ nyílna meg, amiben nincsenek kapaszkodói.

Lelkileg nagyon megterhelő olyan vészről, veszélyről hallani, amivel szemben tehetetlenek vagyunk, nincs ráhatásunk. A gyerekekre ez fokozottan igaz: a félelmét ebben az esetben nem tudja célirányosan levezetni, a testetlen szorongás pedig alig feldolgozható, hisz a megküzdésnek nincsen egyértelmű tárgya.

Ne tegyük ezt vele, neki más a léptéke, más a feladata.

Ne térjünk el a megszokott napirendtől

Ne fordítsuk fel a napi ritmust. Ma is legyen játszótér, ma is hétkor kezdődjön a fürdés… a napirend nagyon erős kapaszkodó a gyermek számára.

Ő nem tudja, mi az a Csernobil, de azt tudja értelmezni, ha nem kapja meg a mindennapi kakaós csigáját. Akkor tudja, hogy baj van.

Viszont ne kezdjünk hirtelen elhallgatni sem, ha a kicsi megjelenik a színen, a titok a családban szintén rettenetesen meg tud ijeszteni egy gyereket. Olyasmit gondolhat bele, ami a valóságnál is rosszabbul érinti őt, például hogy elkövetett egy súlyos bűnt, vagy hogy valami általa nem ismert okból nagyon mérgesek rá a szülei. Ha hallott valamit és az feszíti őt, akkor beszéljünk róla, ne hagyjuk egyedül egy számára kusza helyzetben.

Ne hazudjunk, de ne engedjük, hogy lássa is

A szorongásnak jelei vannak, kérdezzük meg, hogy bántja-e valami? Hallott-e valamit?

Ne fejtsük ki a teljes politikai hátteret egy kisgyerek számára, és utána ne kérdezzük meg, hogy érti-e. Tegyük ezt fordítva: abban a sorrendben és azt válaszoljuk meg, amit ő kérdez. Minden kérdésére válaszoljunk, és minden válaszunk legyen megnyugtató, érthető és reménykeltő. Ne hazudjunk neki, a hazugság megölheti azt a bizalmat, amelyre egész közös életünk során szükségünk lesz. Mondjunk igazat, de a gyermek tudásszintjére vigyük le azt. 

Ha a gyereknek vannak kérdései, igyekezzünk az ő szintjén maradni, hasonlatokkal, képekkel élni, olyan hivatkozásokat tenni, amiket a gyermek is ismer, mesékre, gyerekversekre, saját élettörténete példáira. 

Ha meg tudjuk állni, ne társítsunk félelmetes képeket a beszélgetéseinkhez, ne vigyük őt le a videókkal az óvóhelyre, vagy éjszakai robbanásokhoz.

A képek érzelmi hatása nagyon erős lehet, a szavak ennél könnyebben feldolgozhatók, hiszen azok átmennek egy kognitív szűrőn, míg a képek más útvonalon, közvetlenebbül jutnak be az agyba. A gyermeki agy szinte védtelenül áll a sokkoló képek, videók előtt, nem tudja felmérni a távolságot, lehetőségeket. Ami a szeme előtt van, az az ő fejében itt van.

Segítsünk a gyerekben tudatosítani az empátia érzését

Ha fegyveres konfliktus van valahol a világban, az emberi lélekben empátia és segíteni vágyás születik, így vagyunk beállítva. Segítsünk a gyermekben beazonosítani ezt az érzést, tudatni, hogy ott van a lelkében, és ott van az a másokéban is. Ha nagy a veszély, nagy lesz az összefogás is! Beszélhetünk arról, hogy lesznek menekültek, akiket majd megértéssel, szeretettel fogadunk. Lehet, hogy lesz ukrán kisfiú az óvodában, legyen vele kedves.

A gyermek számára könnyebb olyan nehézséggel megküzdeni, aminek nem a viselés a központi eleme, hanem a feladat.

Ha megkérdezi, hogy ő miben tud segíteni, soha ne mondjuk, hogy semmiben. Minden szinten akadhat olyan feladat, ami előre viszi a világot, és mindenki részese lehet ennek, még egy apró ötéves is.

Gyűjthetjük perselybe a tízforintosokat, kiválogathatjuk a már nem hordott ruháit, megtanulhat néhány nemzetközi szót, vagy rajzolhat valamit egy ukrán kislánynak…

Minden beszélgetést arrafelé futtassunk, hogy az emberek problémáit megbeszélésekkel kell megoldani, nem harccal. Mondjuk el, hogy mindenkinek van elég hely és táplálék ezen a bolygón, és ezeket nem megszerezni, hanem megosztani kell. 

Talán ő lesz az, aki húsz év múlva képviseli majd ezt. 

Olvasd el ezt is: Így csökkentheted a stresszt: egyszerű szorongásoldó technikák gyerekeknek

Kép: Depositphotos.com