Napközi: a nevelés legszélesebb területe, vagy gyermekmegőrző?

A napközi 2013 óta kötelező - ilyen is lehetne

2013 szeptemberében vezették be Magyarországon a délután négyig tartó iskolai foglalkoztatás kötelezettségét, amihez még egy óra foglalkoztatás nélküli felügyelet társul, ha a szülő erre igényt tart. A kötelező foglalkoztatás alól a szülő jó okkal felmentést kérhet az intézményvezetőtől egyesületi sporttevékenység, zeneiskolai tevékenység, speciális iskolán kívüli fejlesztés vagy hasonló jellegű, jól megindokolt elfoglaltságok miatt, a napközi ezek híján kötelező.

A köznevelési törvény hátterében a jogalkotó szándéka az esélyegyenlőség kialakítása és megtartása volt, abban a meggyőződésben, hogy a napközi csodálatos és széleskörű pedagógiai színtér lehet arra, hogy olyan tevékenységi formáknak adjon lehetőséget, amelyek nem kimondottan tantárgyi jellegűek. A kevésbé kötött, rugalmasabb keretű délutáni elfoglaltság alkalmas a közösség megerősítésére, az egészséges életmódra nevelésre, kommunikációs stratégiák tanulására, önismeretre, sportra, művészeti nevelésre, és még számtalan olyan tevékenységre, melyet közösségben lehet végezni.

A gyermeki közösségek kialakítása, működtetése rendkívül fontos azok között a kihívások között, melyben ma egy gyermek az iskolai életét éli. A közösség lehet óriási megtartó erő, ellenkező esetben viszont a napközi rugalmas kerete félelmet kelthet a félénkebb gyerekekben. Az iskolai bántalmazás, vagy a közösségi felületek használata érzékeny területe a gyermeki létnek, ezeknek felismerése, kezelése olyan fontos terület, melynek segítésére jó háttér lehetne a napközi.

Az egész napos iskola hatása lehet a gyermekek közötti esetleges hátrányok megszüntetése, és hosszú távon a tanulók megtartása a tanulási színtéren. Ennek a szép tervnek a megvalósulásához szükséges lenne, hogy az egész iskolai nap egyetlen egységet alkosson, a tanóra és a délutáni tevékenység egymásra épüljön, egy irányba tartson, egységes célja legyen – hogy a gyermek az itt szerzett munícióval később megtalálja helyét a világban.

A valóságban azonban így telik

A valóság azonban inkább jellemzően az, hogy a napközi a délelőtti tevékenység alárendeltje és kiszolgálója. Nem azokat a tevékenységeket szervezik meg a napköziben, amelyekre lényegénél fogva alkalmas lenne, hanem tranzitként működik a különböző szakkörökre járó gyermekek őrzésére és irányítására. A napközi nem vált önálló tevékenységi formává, hanem alárendelt szerepből kiegészítő, megerősítő funkciókat tölt be, kiszolgálja a tanrendet. Kevés jó ajánlás és terv létezik ennek az időnek a hasznos eltöltéséhez, pedig a délutáni foglalkozás ennél többre hivatott is lehetne.

A napközis nevelés nem külön szak az egyetemen, pedig széleskörű ismeretet, kreativitást igényel a nevelőtől egy sajátos, kevésbé szabályozott színtéren, ami a pedagógus számára inkább nehezítő tényező. A napközis tanár gyakran alárendelt szerepbe kerül a délelőtti tanítóval-tanárral szemben, és az érdemi, közös, együttes tervezés helyett formai kapcsolatban vannak, a délutáni nevelő „elkéri” a tanmenetet, vagy egymástól függetlenül tervezik meg a napok tartalmát. Gyakran előfordul az is, hogy a napközi egyetlen valódi tartalmi eleme a házi feladat elkészítése.

Az iskolák többsége sokoldalú programlehetőséget kínál délutánra, de ezeknek a foglalkozásoknak a nagy része önköltséges. Így az esélyegyenlőség megteremtése helyett pont az a helyzet áll elő, amit az egész napos iskola gondolata el akart kerülni:

a tehetősebb szülők gyermekei nívós sportfoglalkozásokon és művészeti képzéseken vesznek részt, míg a kevésbé tehetős családok gyermekei napi tíz-tizenkét órát töltenek el ugyanabban a tanteremben, és érzelmi életük ahelyett, hogy gazdagodna, soha nem tapasztalt mélységbe bukik.
 

A mindennapos testnevelés bevezetése a gyakorlatban sok nehézségbe ütközött. A tanórai elmaradásokat, tanulmányi versenyekre való felkészítést, felzárkóztatásokat gyakran a testnevelés óra rovására szervezik meg, így gyakran a heti öt foglalkozásból kettő-három órát tart meg valójában az iskola. A jó elképzelés megvalósításának szintén lehetne színtere a napközi. A délutáni sportolás lehetősége viszont sajnos kevés iskolában valósul meg, hiszen többnyire bérbe adják a tornatermet, és az új műfüves kültéri pályát csak tönkretenné a barbár helyi gyermekinvázió. Délutánonként a tornatermi eszközök is bezárva pihennek a szertárban…

A napközi jelenleg a kiaknázatlan eszközök és lehetőségek tárháza 

Bár minden lehetősége megvan, hogy a tárgyi tudás mellett élhető eszközöket is adjon a gyerekek kezébe, melyeket csak közösségben tudnak megkapni, valahogy mégsem teszi. Számtalan jó kezdeményezés létezik – mint például a színházi nevelés, a drámapedagógia, a természetsarok kialakítása, a tudáskínáló szövegek rajzos jegyzetelésének tanítása, kézművesség, és még sok egyéb közösségi tevékenység –, a napközi mégis sokszor egy fárasztó, időkitöltő nyűg marad mind a gyermek, mind az iskola számára.

A pedagógiai kultúra mostohagyermeke a napközi? Változnia kell a pedagógiai kultúrának? Induljon külön szak az egyetemen? Nincs egy olyan terep, mely a gyereknevelés jelenlegi kihívásaira válasz lehet, ahol a gyermek megfelelő eszközöket kaphat nemcsak a tantárgy, de a közösségi élet kérdéseire is? Ahol nemcsak tudást, de életstratégiát is beszerezhet?

Indexkép: Depositphotos.com