Róma és Jeruzsálem után Santiago de Compostella a leggyakrabban látogatott zarándok célpont. A zarándokokat mindenfelé felfestett sárga kagylók navigálják a megfelelő irányba.
A legenda szerint Szent Jakab holttestét hajón hozták Jeruzsálemből Észak-Spanyolországba, és azon a helyen temették el, ahol most Santiago de Compostela található. A kagyló utalhat arra is, hogy az óceánon keresztül érkezett ide Jézus tanítványa.
De ki vállalkozik egy ilyen embert próbáló gyaloglásra? Ma már nemcsak vallásosak, olyan emberek, akik valamilyen okból önmagukat keresik. Keresik az utat, amely elvezet saját maguk megértéséhez, analógiába hozva a Camino-val, szó szerint megteszik az utat az egyik pontból a másikba, vezeklésként, hálából, számkivetettként… Hogy valójában mi is történik az úton az emberekkel, arról számtalan útinapló, beszámoló, könyv számol be.
Paulo Coelho 1986-ban indult el a Santiago de Compostella-i zarándoklatra.
„Azokban a napokban spirituális érdeklődésem abból a meggyőződésből indult ki, miszerint léteznek titkok, rejtélyes utak, amelyeket néhányunk képes lehet megérteni és irányítani, annak ellenére, hogy mindez a legtöbb halandó számára nem sikerülne. Azt gondoltam, hogy ami elvezet az élet rejtélyeinek megismeréséhez, az csak komplikált, nehéz próbatétel lehet.”
Az a nézet járja, hogy a Camino közvetlenül a Tejút alatt húzódik, így a csillagrendszer óriási energiával tölti fel a zarándokokat.
Az utat mindenki a maga tempójában járja, átlagban 4-5 hét alatt teszik meg. Útközben mind természeti, mind pedig kulturális, építészeti csodáknak lehetnek szemtanúi. A környezet sokféleségét ugyancsak megtapasztalhatják, előfordul, hogy kietlen tájakon kell kilométereket gyalogolni, vagy erőteljes emelkedőn. Mégsem adják fel a „harcot”, feszegetik tűrő- és bíróképességük határait, és ráeszmélnek, mi minden rejlik egy emberben, mennyi rejtett energia és erő, mennyi élni akarás és tettre készség. Egy ilyen úton jön rá az ember, milyen csodákat tartogat még önmaga számára is. Átérezheti, hogy mennyire magára van utalva és a természetre, kitéve például asz időjárás viszontagságainak, és még a hátizsákját is cipelnie kell, ami akár 30 kg is lehet. Mégis több ezren indulnak útnak, és járják a Camino-t nehéz terhükkel a hátukon és lelkükben. A hetek alatt van ideje az embernek átgondolnia egész életét, tetteit, rangsorolni a fontos és kevésbé fontos dolgokat. A testi fáradtság, a hólyagosra és sebesre feltört lábak, a napsütéstől leégett, fájó bőr… és a lelki vívódások között olykor elmosódik a valóság és az illúzió, a múlt és a jelen. Aztán ráébred a zarándok, hogy az élet is egy nagy zarándoklat, az ember pedig örök zarándok, akárcsak a Camino-n: a zarándokok hagyományos viseletében: pelerinben és széles karimájú kalapban bottal a kézben, tarisznyával és kulaccsal a vállán, és zarándokjelvényével a kagylóval.
És miért jó zarándoknak lenni? Mert
Aki zarándokol, azt az idő tágítja
Aki menekül, önmaga elől fut
Aki zarándokol, önmaga felé tart
Aki menetel, másokhoz igazodik
Aki zarándokol, saját ritmusára jár
Aki túrázik, teljesít
Aki zarándokol, teljessé lesz
Aki kirándul, kikapcsolódik
Aki zarándokol, bekapcsolódik
Aki sétál, nézelődik
Aki zarándokol, befelé figyel
Aki bóklászik, céltalan
Aki zarándokol, célra talál
Aki zarándokol, úton van.
Aki zarándokol, jó úton van.”